A Hír TV kitörésének napja és a kettős beszéd

2020. február 13. 9:55

Seres László
Neokohn
Az elhíresült „becsület napi” tudósítás nem egyszerűen a csatorna, hanem a kormány botránya is.

„Az elhíresült »becsület napi« tudósítás nem egyszerűen a csatorna botránya: van a Hír TV-nek ugye tulajdonosa, és az nem áll nagyon távol a kormánytól. Ez, és még számos hasonló botrány felveti a kérdést, hogyan is állunk a »hivatalos« történelemszemlélettel, emlékezetpolitikával. Most a KESMA-hoz tartozó médiáról nem is szólva. A jó hír az, hogy Szalay-Bobrovniczky Vince nem lát kettős beszédet, biztos nekem rossz a látásom, ha időnként kettős, sőt háromfelé tartó beszédet is látok.

»Vannak olyan politikai szereplők – messze nem csak a kormánypártok berkein belül – akik a magyar történelem nemzeti vonalát hangsúlyozzák. (…) Eközben a kormánypártok oldaláról mindenki az elfogadott történelmi narratívát hangsúlyozza a holokauszt kapcsán« – hangsúlyozta interjúnkban a Miniszterelnökség helyettes államtitkára. Ez persze igaz akkor, ha „mindenki” alatt csak a kormánypárti politikusokat értjük, nem pedig a hozzájuk hű tudósok, szakemberek, kultúrharcosok egy részét, és pláne a (jogilag pontatlanul kifejezve) alájuk tartozó médiákat.

Vegyük is rögtön a Hír TV-t, amely 2018. novemberében csatlakozott az új állami nonprofit médiaholdinghoz, a Liszkay Gábor vezette, a hírszerkesztőket, újságírókat napi szinten fentről eligazító KESMA-hoz (Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány). A csatornának múlt szombaton ritka nagy botrányt sikerült keltenie azzal, hogy egy történelmi esemény hazug átértelmezésére alapuló neonáci rendezvényt (amit ráadásul a rendőrség eredetileg be is tiltott, csak a bíróság ezt felülírta) teljesen normális, elfogadott ügyként prezentált, míg a balos antifasiszták ellentüntetését nevezett rendes, polgári eseményt megzavaró hőbörgésként állította be.”

Összesen 160 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Teljesen normális, elfogadott a háborús halottakra emlékezés, míg a balos antifasiszták ellentüntetése rendes, polgári eseményt megzavaró hőbörgés.
Láttad az agressziót, Seres, ki olt agresszív?

Seres László nem neokon, hanem konok.

A HÍRTV nem tett mást, mint a képernyőn hozta a történeteket képekben és szöveggel.
Ebből egyértelműen megállapítható, hogy az ellentüntetők célja a provokálás volt és nem a tájékoztatás, megemlékezés.

Csak annyit, hogy a pesti gettó lakói élték túl a német megszállást Európában, nem utolsó sorban a kitörés résztvevőinek köszönhetően.

A zsidó Heti TV rendszeres nézőjeként és a Neokohn rendszeres olvasójaként mondom Neked Seres, hogy van egy láthatatlan határ, amin túllépve, akarva, akaratlanul a zsidóság önmaga lép az antiszemitizmus szításának útjára, lejtőjére. Ezt teszed Te is.

Az egész emlékezetpolitika körüli szarkeverés, a saját fájdalmaink napi túlharsogása, a másik fél fájdalmainak negligálása csak azoknak jók, így Neked is, akik nem érdekeltek a társadalmi nyugalom, a béke megőrzésében akkor, amikor a nemzetközi történések okán erre égető szükség lenne.

A Heti TV-ben egyébként a leggyengébb szereplő vagy intellektuálisan, a főszerkesztő már lecserélhetne.

Akkor lenne jogos részünkről az a túlérzékenység, ha bemutatnánk, akár a Neokohn is a másik fél szenvedéseit, sérelmeit. Például Te miért nem írtál arról a Neokohn-ban arról, hogy az ostrom végén, amikor a fővárosba bevonultak a szovjet csapatok, a Sziklakórházban lévő élő sebesülteket kihordták a szabadba, leöntötték őket benzinnel, majd rakétapisztollyal meggyújtották őket,. Ott égtek meg emberek elevenen. A leszármazottaik ugye tőlünk eltérő lelkülettel élik meg a felszabadulást, a történteket, a kitörést is.

A kölcsönös empátia nélkül nem megyünk előre, csak Te is ásod az árkot. Az meg hülyeség, hogy a kormányt teszed felelőssé, beteges Orbán gyűlölet.

A Klubrádióban mai folyt a kormány, az Orbán elleni uszítás, Gyöngyöspata és más témák kapcsán. nem kellene végre leállni ezzel, Slomónak is, mielőtt még nálunk is leverik az utcán a kipát a zsidók fejéről? Ezt szeretnétek kiprovokálni? Meg az itt kommentelő, hasonló céllal fogant balliberális trollok is? Tényleg jó az, ha minél magasabbra szítjuk a gyűlöletet lángját?

Aki meg zsidóként nem akar itt élni, az tényleg menjen haza, de hagyja a becsületes zsidókat békében élni a többségi társadalommal.

"Ez a videó egyesek számára kifogásolható lehet."

Be kell jelentkeznem a YOUTUBE-on hogy meghallgathassam ezt a kifogásolt
CSEH TAMÁS dalt ( "Cseh Tamás: Széna tér" ) .

"• miért kelti a Hír TV tudósítása azt a látszatot, hogy a neonáci tüntetés valamiféle tiszteletre méltó történelmi eseményre emlékező civil megmozdulás („…emléktúrát is szerveztek a Várból”)?

• miért nem nevezte nevén a riporter, hogy a „Kitörés Túra” évek óta magyar és nemzetközi neonácik felvonulási terepe?

• miért az antifasiszta ellentüntetőket állította be a riport negatív színben, akik „megzavarták” a nácikat? Azt jelenti ez, hogy szerkesztőségük valamennyire azonosul a Túra szervezőinek üzenetével?"
Három miért?
Az egyik nevetségesebb, mint a másik.
Seres ne tudná, hogy egy hírtelevízió, ha tudósít egy eseményről, amelyet bírósági engedély alapján tartanak, nem kötelessége semmiféle állásfoglalás.
Arra ott vannak a magyarázó műsorok.
Ami az "az antifasiszta ellentüntetők" bemutatását illeti, ha valakik egy törvényes esemény ellen tüntetnek, az eleve nem lehet pozitív, csak negatív hátterű.
F.szfej Seres, te még Sorosnál is szemetebb vagy, pedig az ölég nöhéz.

A pesti gettó lakói átvészelték az ostromot, lakóiról orosz járőrök tépkedték le a sárga csillagokat.
A németek által megszállt Európában máshol ilyen nem történ(hetet)t.
Nyilas pártszolgálatosok, ahelyett hogy villamosra szállva kimentek volna lőrinci frontra, gettón kívül az utcán hajkurászták és lövöldözték le a zsidókat.
A 'hivatásos' német és magyar katonaság a fegyveres harccal volt elfoglalva, a gettóban élő zsidókat nem bántották és nem hagyták bántani.

Nem olyan egyszerű a világ, amiben "a fasiszták a gonoszak és a baloldali emberek a jók" (Kádár Kirk Douglasnak (1966)).

Ha Szimonov megengedhette magának, hogy a Tarnopolból kitörő SS-ek komor hősiességéről írjon, talán megemlékezhetünk a Budáról kitörőkéről is.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés