Beszélgetés egy városközponttal

2020. február 11. 20:54

Kövesdi Péter
Népszava
Göncz Árpád Városközpont. Az ajtók a bal oldalon nyílnak.

„Göncz Árpád Városközpont. Az ajtók a bal oldalon nyílnak. Szóval ilyen az, amikor az ember úgynevezett nagy idők tanúja. Eddig azt gondoltam, hogy ehhez vagy kellően öregnek, vagy kellően szerencsésének kell lenni. Most nagyon úgy tűnik, hogy mind a kettő stimmel. 

Tegnap a híradóban mutatták az elnököt. A mostanit. Rezzenéstelen arccal jött-ment, előtte két testőr, mögötte kettő, és kissé riadtan nézett a rá bámuló emberekre. Az Öreggel valami protokoll úton találkoztam először. Még alig volt elnök, mégis túl volt már mindenen: médiaháborún, kifütyülésen, taxisblokádon. »Sziasztok, gyerekek! – köszönt oda nekünk, újságíróknak, akik a hátsó üléseken kuporogtunk, távol a fontos emberektől és a korlátlan italfogyasztástól. – Mindjárt jövök, csak átöltözöm.«

A hosszú utakon rendszerint még a felszállás előtt vállfára tette a vasalt nadrágot, és felvett valami istentelenül divatjamúlt mackóruhát. Ebben jött hátra hozzánk, hogy mindenkivel beszélgessen néhány percet. Nem akart úgy tenni, mintha ismert volna mindannyiunkat, de úgy igen, mintha érdekelnénk legalább annyira, hogy ránk szánja ezt a pár pillanatot. ”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 80 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Jah, lehet, hogy csak hasznos idióta volt. Mindenesetre nagyon hasznosnak bizonyult mind az SZDSZ hatalomba jutását, mind az MSZP hatékony túlélését illetően a 90-es évek elején. Érdekes, hogy Antall akkoriban még veszélyes barnaesős elhajló volt számukra, manapság meg álkönnyeket hullajtva időnként még igazikonzervatívozzák is.

Rendesen megalázták azzal, hogy nem is városközpont, amit elneveztek róla, csak azt hazudják, hogy az.

Ezt a baloldal-jobboldali nyitást elnézni elég nagy vágyvezérelt tájékozatlanságra utal. Kínos, h. átment. Ezek ilyen okosok.

Látod, milyen gyerek vagy, fejed kicsi, szájad nagy.

Ez a debil azt hiszi, a Göncz attól volt kiváló államfő, hogy mackóruhába öltözött, hátrament és mindenkihez volt egy-két szava.
Fel nem fogja, hogy a nép nem ezért szavazott köztársasági elnököt az országnak.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés