Nagy Attila Tibor szerint Orbán Viktor nyert október 23-án – Magyar Péter szimpatizánsai teljesen kikészültek

„Szégyellje magát fidesz bérenc!” – írta több kommentelő is az elemzőnek.

Ezek tényleg lassan beleőrülnek a frusztrációjukba!
„Azt kell mondanom, tegnapi jóslatom a módosított Nemzeti alaptanterv ügyében, nem bizonyult tévelygő rémálomnak.
Ezúttal Bihari Tamás, a Népszava vezető hírlapírója nyilvános Facebook-hozzászólását idézem: »Egy kicsit nyilaskás bűze is van ennek az »oktatáspolitikai« szarkupacnak, amit NAT-nak csúfolnak.« Ehhez nincs mit hozzátenni. Vegyük jegyzőkönyvbe: a kötelezők között Heltai Gáspár, Széchenyi Zsigmond, Kittenberger Kálmán, Dürrenmatt, Hrabal, Garcia Marqez, Orwell, Szép Ernő, Kányádi Sándor, Csukás István, mint »nyilaskás bűz a szarkupacban«?! Ja, hogy be merték venni a zseniális Reményiket, aki ugye 1941-ben meghalt, vagy az általuk kiátkozott Wass Albertet, akinek haláláig emigrációban kellett élnie, és akit az Egyesült Államokban átvilágítottak, és nem találták háborús bűnösnek? Mindenesetre előkeresem Csukás István számát, és felhívom, hadd tudja meg ő is, hogy a Süsü a sárkány és a Keménykalap és krumpliorr »nyilaskás bűzt« árasztanak! Ezek tényleg lassan beleőrülnek a frusztrációjukba!”