Az Egyesült Királyság távozása az Európai Unióból péntek éjfélkor „sokk” és „történelmi vészjelzés egész Európa számára” – mondta péntek este Emmanuel Macron francia államfő néhány órával a brit uniós tagság megszűnése előtt. „Ez a távozás sokk. Történelmi vészjelzés, amelyet mindegyik tagállamban, egész Európában meg kell hallanunk, és el kell gondolkodnunk rajta” – fogalmazott a francia elnök az interneten közzétett rövid nyilatkozatban. „A Brexit azért vált lehetségessé, mert túl gyakran tettük Európát a saját nehézségeink bűnbakjává, mert nem változtattuk meg eléggé Európánkat” – tette hozzá. „Soha annyira nem volt még Európára szükségünk, mint most, szemben Kínával vagy az Egyesült Államokkal, az érdekeink megvédése érdekében” – hangsúlyozta Emmanuel Macron.
Európát ugyanakkor „szuverénebbé, demokratikusabbá, az állampolgárokhoz közelebb állóvá, azaz a mindennapjaikban egyszerűbbé kell tennünk annak érdekében, hogy világosabb európai projekt működjön” – vélte a francia elnök. „Szomorú a mai nap, nem titkoljuk, de ez arra kell hogy ösztönözzön minket, hogy ezentúl másképp haladjunk” – hívta fel a figyelmet. Emmanuel Macron szerint a Brexitet megelőző kampány – amely „hazugságokból, túlzásokból, leegyszerűsítésekből állt, olyan pénzek ígérgetéséről szólt, amelyek soha nem fognak megérkezni – bebizonyította, hogy minden pillanatban emlékeznünk kell arra, mire vezet a hazugság a demokráciáinkban”. A francia elnök kiemelte, hogy 2020 az átmenet éve lesz, egészen december 31-ig.