A nyelvtörvény alapvetése elvileg az, hogy ukránul mindenkinek beszélnie kell, különben az államban nem boldogulnak a polgárok. Mennyire jellemző probléma ez a kárpátaljai magyarok körében?
Eddig nem volt az. Csak az utóbbi öt évben fújta fel az ukrán politikum és a média ezt a szlogent. Ha az unió intézményeibe eljönnek az ukrán képviselők, ott is azt adják elő, hogy ők jó szándékból tervezték és hajtották végre a módosítást a törvényben, hiszen mindenkinek meg kell tanulnia ukránul, a kisebbségek érdeke, hogy integrálódni tudjanak a társadalomba, kellő pozíciókba kerülhessenek.
Mi a probléma az állásponttal?
Ha végiggondoljuk az érvrendszert, akkor azt kell mondanunk, hogy eddig is voltak vezető pozícióban lévő magyarok, oroszok, krími tatárok. Aki akar, az meg tud tanulni államnyelven annak ellenére, hogy az állam majd harminc éven keresztül nem teremtette meg a nyelvtanulás feltételeit. A legalapvetőbbeket sem: nem adott ki ukrán–magyar, magyar–ukrán szótárt, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanárai készítettek ilyet, hogy legalább a saját diákjaik használhassák. Ezenkívül probléma van a tanítás módszertanával, hiszen nem abból indulnak ki, hogy egy hatéves magyar gyereknek az ukrán idegen nyelv, nem az alapvető szavakkal, a kommunikáció megtanításával kezdik, hanem rögtön úgy veszik, mintha a gyerek folyékonyan beszélne ukránul. Elkezdik az írásmóddal, illetve nyelvtani szabályokkal a tanítást az irodalmi alkotásokról. Ezért nyilvánvaló, hogy két-három év után a gyerekek frusztrálttá válnak, elakadnak, nincs motivációjuk a nyelvtanuláshoz. Általános az, hogy például angolul sokkal jobban megtanulnak, mint ukránul, mert azt idegen nyelvi módszertannal tanítják. Kijev egyszerűen nem hajlandó ezt beismerni.
Sok teendője van még az új ukrán vezetésnek