Megérkezett Európába a koronavírus

2020. január 24. 21:49
Franciaország lett az első európai állam, ahol regisztrálták a súlyos tüdővírust.

Franciaországban is megjelent a tüdőgyulladást okozó új koronavírus, ez az első megerősített eset Európában – jelentette be Agnes Buzyn francia egészségügyi miniszter péntek esti sajtótájékoztatóján. A tárcavezető szerint az első esetet Bordeaux-ban, a másodikat Párizs térségében jelentették. Valószínűsítette, hogy további esetek is lesznek. A miniszter elmondta, hogy a Bordeaux-ban kezelt 48 éves beteg nemrég Kínában járt, ahol a fertőzés gócpontjának számító Vuhanban is megfordult. A fertőzött 12 emberrel érintkezett.

„Elkülönítettük, hogy ne érintkezhessen a külvilággal. Jól van” – tette hozzá a tárcavezető. Agnes Buzyn ugyanakkor azt mondta, hogy a másik esetről egyelőre nincsenek információi. A miniszter hangsúlyozta: azt javasolják a vírussal esetleg megfertőződöttek számára, hogy ne kórházba menjenek, terjesztve a betegséget, hanem a hatóságok által megadott információs telefonszámot hívják. Agnes Buzyn egyben bejelentette, hogy naponta sajtótájékoztatót fognak tartani az ügyben. Korábban az SOS Médecins francia mentőszolgálat közölte, hogy Bordeaux egészségügyi szervei a koronavírusra jellemző tünetek miatt megfigyelés alá helyeztek egy kínai származású férfit, aki Kínából Hollandián keresztül érkezett Franciaországba. Helyi idő szerint péntek délutánra Kínában országosan 880 fölé emelkedett a fertőzöttek száma, míg a halálos áldozatoké 26-ra nőtt. Csütörtöki értesülések szerint öt embert kezelnek az Egyesült Királyságban a tüdőgyulladást okozó új koronavírusra jellemző fertőzési tünetekkel. A gyanús esetek közül négyet Skóciában, egyet Észak-Írországban vizsgálnak.

(MTI)

Összesen 53 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Kösssz Kína!
A kínai köpködős, takonycsapkodós dzsuvás higiénia Ganz-Mávagban feketén működő kínai büfékben élőben nyomonkövethető.
Persze a kínai szintetikus drogok még ennél is borzalmasabbak.

Ha az a tizenkét ember, aki az első beteggel érintkezett egyenként tizenkét emberrel érintkezett..........

Inkább a koronavírus, mint a betolakodó élősködők.

Nem kétlem. De kb így terjed. Ha tényleg 14 nap a lappangási idő......

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés