A bölcsesség szeretete – Sir Roger Scruton halálára

2020. január 17. 11:56

Lánczi András
Magyar Nemzet
A háború utáni újbaloldal kritikusára döntő hatással volt az 1968-as francia radikalizmus.

„Különös dolog egy írástudó embert egyszerre két élethelyzetben is megismerni: az írá­sain keresztül, illetve személyesen. 2014-ben a pár napja elhunyt brit filozófus, író, zeneszerző Sir Roger Scruton így kezdte egyik írását a konzervativizmusról: »A konzervatívok szerint az identitásunk és értékeink a más emberekkel való kapcsolatunkon keresztül formálódnak és nem az államhoz fűződő viszonyunkon keresztül.«

Emlékszem, hogy pár évvel ezelőtt, amikor a Center for Euro­pean Renewal konzervatív alapítvány éves rendezvényén Roger Scruton a konferencia nyitó előadását azzal kezdte, hogy ha föltesszük azt a kérdést magunknak, hogy a francia forradalom hármas jelszava – szabadság, testvériség, egyenlőség – közül melyiket kellene választani, akkor ő a testvériséget választaná. Ezzel többeket meglepett, de aki ismerte Scruton felfogását, tudta, hogy miért a testvériséget nevezte meg. Az ember közösségi lény, a közösségek léte és minősége dönti el, milyen életet élünk. Csak a radikális modern politika hirdeti, hogy az emberi élet kérdéseit a politikának – az államnak – kell megoldania.

Ő maga egész életében folyton mozgásban volt, elfogadott minden olyan meghívást, amely értelmes emberi találkozásokat és közösségteremtő alkalmakat ígért. Mert a legfontosabb, hogy szót értsünk embertársainkkal, az élet teljessége – beleértve a szépséget, morált, szokásokat, természetet – fontosabb, mint bármilyen olyan eszme vagy politikai szerveződés, amely rombol vagy az ész kritikai fensőbbsége nevében jogosnak tartja a politikai radikalizmust, szembeállítva azt a szokással, a hagyományokkal, a nemzeti közösséggel.

Antikommunizmusa is ebben az elvben és értékben gyökerezett: a kommunista rendszer esztelen radikalizmusa szétvert mindent, ami az emberi élet értelmét adhatja – családot, hazát, hitet és közösségeket. Személyes barátja volt a cseh Václav Havelnek, ahogy az 1980-as években sok kelet-európai ellenzéki gondolkodóval tartott kapcsolatot, tanított, beszélgetett, akinek tudott, személyesen is segített. Halála alkalmával többen felhívták a figyelmet arra, hogy Roger Scruton életre szóló elhivatását nagyon hasonló okok alakították ki, mint a konzervatív gondolkodás atyjának, a XVIII. század végén élt Edmund Burkének.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 52 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Mi jut elsőként az eszébe, ha Polt Péter nevét hallja?

Magyarország jogállam (nyomja a "like" ábrát) vagy
Magyarország nem jogállam (nyomja a "dislike" ábrát)

Szavazzon!

Igen, mint TGM-nek is, aki azért pampog, hogy nyugdíjazták, zsenge 71-évesen, pedig neki alapból jár a lóvé az összes attackos. bölcseletéért.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés