Simán verte a horvátokat a női vízilabda-válogatott

2020. január 13. 7:42
Győzelemmel indult a hazai rendezésű Eb.

A házigazda magyar válogatott vasárnap a papírformának megfelelően, a horvátok felett aratott sima (25-6) győzelemmel kezdte meg szereplését a Duna Arénában zajló Európa-bajnokságon.Bíró Attila együttese hétfőn 19 órától Szlovákia ellen folytatja. Az olimpiai kvalifikációs kontinensviadalon egyetlen tokiói indulási jog szerezhető meg. Az európai csapatok közül ez csak a vb-ezüstérmes spanyoloknak van meg.

Azt már előzetesen tudni lehetett, hogy a két csapat történetének első Európa-bajnoki összecsapásán csak a gólkülönbség lesz az egyetlen kérdés, ugyanis a magyar jóval magasabb szintet képvisel riválisánál.

Ennek megfelelően a nyitónegyedben a háromgólos Keszthelyi Rita vezetésével 5-1-es előnyt dolgozott ki a gárda, igaz, sok hibával játszott, lövéseinek felét elhibázta. A második felvonásban is érezhető volt, hogy mintha kicsit lámpalázas lenne az együttes – Szilágyi Dorottya például ötméterest rontott –, ennek ellenére folyamatosan növelte előnyét a nemzeti csapat.

A nagyszünet után a horvátok elkészültek erejükkel, támadásokban már nem tudtak emberelőnyt kiharcolni, így kapura szinte teljesen veszélytelenek voltak. A Gangl Edinával a mérkőzést „megfelező" Kasó Orsolyának nem sok dolga akadt, végül egy ötméteressel törte meg a jeget a rivális.

A zárónegyed közepére már minden magyar mezőnyjátékos feliratkozott a gólszerzők közé – Vályi Vanda volt az utolsó –, végül egy híján húszgólos különbség alakult ki.

A végeredmény: Magyarország-Horvátország 25-6.

(MTI)

Összesen 5 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés