BiDrakula a Netflixen – az Alapjogokért Központ szemléje

2020. január 13. 14:05
A legismertebb vámpír merőben új oldalát ismerhetjük meg a Netflix új sorozatában. Az Alapjogokért Központ szemléje a politikailag korrekt hírekről.

Az Alapjogokért Központ szemléje

„Hűséges olvasóink elvárásainak megfelelően idén is azon leszünk, hogy a világ minden szegletéből egybeszerkesszük a haladás aktuális fejleményeit. Persze a kemény munka közben nem árt a szórakozás sem: kikapcsolódásnak pedig ajánljuk a Netflix új Drakula-sorozatát, melyben a legismertebb vámpír merőben új oldalát ismerhetjük meg. Az erdélyi vérszívó ugyanis az új történet szerint legalábbis biszexuális, de inkább homoszexuális- derül ki az Independent hasábjairól. Sorozat béli módszere, hogy természetfölötti képességei segítségével nőnek álcázza magát és így csábítja el fiatal férfi áldozatait, akiknek azután kiszívja a nyakát... Steven Moffat forgatókönyvíró szerint egyébként a látszattal ellentétben a főhős nem biszexuális, inkább bigyilkos, aki nem válogat áldozatai között nemük szerint. Akárhogy is legyen, a magunk részéről mindig örülünk, ha egy klasszikus történetet korszerű, LMB&#T-konform módon forgatnak újra, ezért csak a biDrakulát csakis ajánlani tudjuk kedves olvasóinknak. Ha pedig a szórakozás után tanulni is szeretnének valamit, nyugodtan maradjanak csak a Netflixnél, amely modern okító tartalmakat is szép számmal kínál. Itt van például a Szex, elmagyarázva című felvilágosító sorozatuk, melyben elsősorban fiatalok tanulhatnak a szexualitás természetéről – adja hírül a haladás állócsillagaként számon tartott Vox. Hamar kiderül például, hogy nemcsak a homoszexualitás és a transzszexualitás vannak rendben, hanem az orgiák és egyéb kéjencségek is hozzátartoznak az egészséges szexuális élethez. A műsorvezető/szexoktató szerepében Janelle Monáe afroamerikai énekesnő, aki sokáig biszexuálisnak hitte magát, ám a témában való mélyebb kutatás után rájött, hogy valójában pánszexuális.

Hogy mennyire fontos tisztában lennünk saját szexualitásunkkal, azt jól illusztrálja Tsepo Bollwinkel esete, aki saját felvilágosulatlansága és a német állam maradi szabályai miatt szenvedett maradandó károsodást. Az egykoron nőnek születő Tsepo hamar rájött, hogy valójában férfi, de 25 évvel ezelőtt a transzemberek még felfoghatatlan maradisággal szembesültek, ha szerették volna mással is megértetni rendhagyó identitásukat. Tseponak férfivé kellett operáltatnia magát, hogy az állam elismerje férfiként, utólag pedig kiderült: ő egyáltalán nem vágyott a fizikai átalakulásra. Hősünk most ezért szabad szemmel is jól látható összegű kártérítést követel a német államtól, melyet reméljünk nemcsak, hogy megkap, de a felelősöket életük végéig börtönbe zárja a független bíróság. Részletekért klikkeljen a Reuters írására.

Ám azon transzemberek élete sem fenékig tejfel, akik nincsnek belekényszerítve a nemátalakításba – derül ki a National Post beszámolójából. A haladó lap elmeséli Jessica Yaniv történetét, aki évek óta szeretné átélni az intimgyantázás élményét, ám a gonosz, kirekesztő szépségszalonok rendre megtagadják a szolgáltatást. Általában minden jól indul, ám amikor kiderül, hogy Jessica biológiailag férfi, közlik vele, hogy ők csak nőkön végeznek ilyen intim beavatkozást. Hősünk végső elkeseredésében egy sor szalont beperelt, a maradi bíróság azonban elutasította beadványait. Érvelése szerint Jessica kizárólag a kártérítésre hajt, amikor felkeresi a kozmetikákat, ráadásul csakis olyan kicsi, ázsiaiak által üzemeltetett szalonokat látogat, amelyeknek feltehetően nincs pénzük a jogi hercehurcára és hajlanak a peren kívüli egyezségre.  

Szerencsére vannak azonban olyan bíróságok is, amelyek meghallják az idők szavát és hajlandóak is cselekedni a haladás érdekében. Az Egyesült Királyságban például egy ítélet következtében végre jogilag is védett csoporttá léptek elő az etikus vegánok- derül ki a Pluralist beszámolójából. Ha Ön még nem hallott ezen csoportról, akkor gyorsan orvosolja tudatlanságát, mert kockázat nélkül állítjuk, hogy az idei év igazi trendje lesz az etikus veganizmus. Az ezen szellemiséget követők nem elégszenek meg azzal, hogy nem fogyasztanak állati terméket, hanem úgy általában semmit sem tesznek, amivel szenvedést okozhatnának az állatok számára. A Pluralist cikkének főszereplője például nem csak a bőrfoteleket kerüli el, de autóbuszra sem száll, mivel a jármű menet közben rovarokat és adott esetben akár madarakat is elüthet. Ez ám a valódi elkötelezettség!

Kultúra rovatunkban részletesen a Hollywood Reporter segítségével részletesen kielemezzük, hogy miért rasszista a Toy Story legújabb epizódja (SPOILER: túl sok a fehér szereplő); egyetemi magazinunkban pedig bemutatjuk az angliai fehér elnyomás legújabb kísérletét: egy nyugdíjas professzor hátrányos helyzetű FEHÉR fiatalok számára szeretett volna ösztöndíjat létesíteni. Az ciszhetero rasszista öregember nem átallott azzal érvelni, hogy a fekete fiatalok számára egy sokkal nagyobb összegű alap áll rendelkezésre és amúgy is, a kutatások alapján a fehér egyetemistáknak kell a legtöbb nehézséggel szembenézniük egyetemi tanulmányaik során.”

A teljes szemle itt olvasható.

Összesen 17 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés