Jelentős fordulat, egy filozófiai eszmény kifejeződése kezdődött el a városfalakkal már nem rendelkező Madriddal, hogy mindenkit madridivá tett, függetlenül társadalmi rangjától vagy a városában betöltött helyzetétől. A plebsz el egészen a lumpenig egyre nagyobb teret nyert a városok társadalmában. Nem a nagyváros vitte a „közönségest”, a „kis embert” ehhez az öntudathoz. Az egyház is jelentősen szerepet vállalt ebben a folyamatban, az egyház, amely – Itáliához hasonlóan – Spanyolországban sem rettent vissza a nagyvárosoktól. A korabeli spanyol irodalom legsikamlósabb, olykor vulgáris szövegeit is kolostorokban a szerzetesek írták. A nagyvárosban minden naggyá vált, így a bűn is. A rómaiak, eleinte lépést tudtak tartani ebben a viszonylatban az eleve toleráns Madriddal. „Don Juan de Tassis egy olyan meleg társaság vezetője volt, ahol a hímringyóktól kezdve a diákokon, költőkön, hivatalnokokon át egészen a grófokig és hercegekig az egész madridi éjszakát összefogta. A várost ekkor már birtokba vették a homoszexuálisok, akik fényes nappal sem tettek úgy, mintha először látnák egymást. Korábban csak Nápoly volt a ’ szép bűn’, a férfiaknak a férfiak iránti szenvedélyének színtere, mostanra Madrid is elnyerte ezt a címet.”
A liberalizmus a műveltségen és a belső szabadságon nyugodott, ami az emberiség egy kis csoportját feljogosította rá, hogy a szabadok képviselőjeként lépjen fel a parlamentben, és a műveletlen többséget – a zavaros szenvedélyek és tompa érzések gyámságra szoruló áldozatait – megvédje önmagától.
A brit parlamentarizmus kizárta a nyilvánosságból a népet, míg nevében a nép képviselői cselekedtek és szónokoltak. „A whigek ugyan örökké a toleranciáról szónokoltak, ez a türelem azonban a tolerancia gyakorlóinak, valamint elv- és harcostársaiknak a szeszélyeire korlátozódott. A toleránsaknak pedig mindig számolniuk kellett az intoleránsak merényleteivel. Tehát semmi tolerancia az »intoleránsakkal« szemben!”A tolerancia hirdetése gyakran a tolerancia gyakorlati megtagadásával volt egyenlő. Goethe is megkérdőjelezte a belső világ fölényét a külső renddel szemben. A polgári erény és a jólét, melyről a polgárok oly gyakran öntelten áradoztak, törékenynek, becstelennek, hazugnak és korruptnak bizonyult. Az 1793-as rémuralom időszakától halálos bűnnek számított, ha valaki nem hitt a forradalomban, nem tett hitet a köztársaság mellett. A belső, az érzület a liberális tanításoknak megfelelően kikerült az állami ellenőrzés és befolyás alól, és egyszerre már nem számított a szabadság és az önmeghatározás terének.”
Lehet a nemzeti érzés toleráns? Az, hogy Európa mint kulturális közösség szellemi fogalma eleven maradt, az európai nagyvárosoknak köszönhető, Sevillától és Lisszabontól Stockholmig és Szentpétervárig. Ezeket a metropoliszokat a nacionalizmus határozta meg, méghozzá a 19. században kialakult formájában. De közülük egyik sem emelt falakat, hogy az idegenektől, a szokatlan gondolatoktól és életformáktól rettegve elbarikádozza magát. A városi ember világát hozzá kellett igazítani a „modern” kategóriákhoz. Döntő mértékben eltérhettek ugyan egymástól, attól függően, hogy szociáldemokraták, kommunisták, fasiszták vagy nacionalisták voltak, de mindannyian egy teljes ideológiai-esztétikai s többnyire utópikus programot tűztek ki célul maguk, vagyis a káosz felé vezető útjuk elé. A városi ember nyomora abból adódik, hogy fél órát sem képes egyedül lenni önmagával. Kétszáz évvel korábban már Blaise Pascal is ugyanezt állapította meg kora izgága udvaroncaival kapcsolatban.
Stefan George München című versében az egekbe magasztalta a várost, „ahol a szellemek mernek útra kelni”. Ez az attitűd hozzátartozott ahhoz a játékos semmittevéshez, amelyről a derék polgár nem szívesen mondott volna le, különösen nem abban az esetben, ha professzorként, íróként, művészként, színészként vagy akár egyetemi hallgatóként magát a „szellemet” jelenítette meg. Ehhez a polgárnak szüksége volt a történelmi város díszletére, ami biztosíthatta „a kor lidérceit”, „…hazának az tűnik/ számunkra csak, hol a Miasszonyunk tornyai törnek az égbe.»A polgáriságot és a polgári morált – a nyársat nyelt, gátlásos és őszintétlen morált, Európa minden szegletében sikerült szinte teljesen ártalmatlanná tenni.« Akinek elég pénze van, az előtt még azok a körök is nyitva állnak, amelyekben a celebek – a demokrácia pótarisztokratái – mozognak. Bárki hírességgé válhat.”