Orbán: Lázár János feladata, hogy szerezze vissza Hódmezővásárhelyt

2020. január 09. 17:33

Lázár Jánosnak pedig – aki Hódmezővásárhely és térsége fideszes országgyűlési képviselője, a város korábbi polgármestere – nagy érdemei vannak a kormány működésének dinamizálásában.

2020. január 09. 17:33

A kormányfőt arról kérdezték, hogy a napokban három korábbi kancelláriaminisztere, Stumpf István, Navracsics Tibor és Lázár János is kritikát fogalmazott meg a Fidesszel, illetve a kormánnyal kapcsolatban.

Erre Orbán Viktor úgy reagált, elfogult mindhármukkal szemben, mert kancellárminiszterei voltak és barátai ma is. Stumpf István volt miniszterről, korábbi alkotmánybíróról a kormányfő úgy nyilatkozott: mindig a legnagyobb tisztelettel viseltetett iránta, a véleményét is kikéri, meghallgatja, és igyekszik is megfogadni. „És igaza van, ha az ember támadó középpályásnak már nem jó (...), akkor védekező középpályásnak kell lenni”– fogalmazott.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Fogynak a napok: hamarosan 30 ezer migránst kellene befogadnia Magyarországnak – csak egy módon kerülhető el

Fogynak a napok: hamarosan 30 ezer migránst kellene befogadnia Magyarországnak – csak egy módon kerülhető el
Tovább a cikkhezchevron

Navracsics Tibor munkájára számít a következő időszakban is – mondta Orbán Viktor –, mert ő az egyetlen olyan volt európai uniós biztos, aki Fidesz-tag. Felbecsülhetetlen tapasztalatára ő személyesen és az ország is igényt tart szavai szerint. Megjegyezte, kormánybiztosi kinevezése is van Navracsics Tibornak, a Veszprém Európa kulturális fővárosi címével kapcsolatos munkáért felel.

Lázár Jánosnak pedig – aki Hódmezővásárhely és térsége fideszes országgyűlési képviselője, a város korábbi polgármestere – nagy érdemei vannak a kormány működésének dinamizálásában, „csak úgy alakultak a dolgok, hogy elveszítettük közben Hódmezővásárhelyt, és most neki az a dolga, hogy visszaszerezze, és ehhez sok sikert kívánok neki, és minden támogatást meg is adok” – tette hozzá a miniszterelnök.

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2020. január 09. 22:49
Bagramjan egyszer mikor visszafoglalta a Baltikumot, buszken Sztalinhoz kuldte a szarnysegedjet egy uveg vizzel a Balti tengerbol. A kulongepen repulo futar viszont nem tudta hogy mig o uton volt visszafoglaltak a nemetek a partot es kivertek Bagramjant. Igy mikor orommel vitte a Kremlbe az uveget csak annyi volt Sztalin valasza : vigye vissza Bagramjannak, ontse vissza oda, ahonnan vette! No ez jutott eszembe Hodmezovasarhely visszafoglalasarol :)
Válasz erre
1
0
Csák Ányos
2020. január 09. 19:54
Lázárnak vége.
Válasz erre
4
13
Tót Ottó
2020. január 09. 19:53
Lázár János az index stááárja...Érdekes ,eddig valaki hódmezővásáhelyivel beszélgettem Lázár neve hallatán köpött egyet..És most kezd ő is "csalódott fideszes " lenni.Nagyon nem kellene már osztani az észt annak ,akit ez a Makizaj kétszer is elvert.Orbánt ő úgysem győzheti le soha.Úgyhogy alázat!
Válasz erre
2
2
Alexis de Tocqueville
2020. január 09. 19:47
Magyarán szólva elküldte a selyemzsínórt Lázárnak. Aki már a büdös életben nem képes visszaszerezni a várost, és ezt tudja is, mert nem hülye.
Válasz erre
1
4
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!