A humánus komikus

2020. január 9.

Sal Endre
Ötven éve halt meg a nagy nevettető, Latabár Kálmán.

Gyűlölte a szerencsejátékokat, és bár elsőrangú komikus volt, a bohémság jellemezte a legkevésbé. Sokszor már-már erkölcscsőszként viselkedett. A lánya, Katalin mesélte utóbb, hogy már gyűrűs menyasszony volt, s a színész este tizenegy órakor szépen hazaküldte a vőlegényt, szó sem lehetett arról, hogy az esküvő előtt együtt töltsék az éjszakát a szülők lakásában. Ilyen is volt ő, Latabár Kálmán, akinél kevés humánusabb embert hordott a hátán a jó öreg földgolyó. 1902-ben látta meg a napvilágot Kecskeméten. Egy év és két nap elteltével pedig megszületett az öccse, Latabár Árpád. Színészdinasztiába csöppentek, már a dédapjuk is ezt a mesterséget űzte. Az apjuk is, aki hamar elhagyta az édesanyjukat, így ő egyedül nevelte fel a gyerekeket. Komoly törést okozott mindez a kicsikben, talán ez volt az oka annak, hogy Latabár Kálmán később mindenre nemet mondott, ami a bohém emberek sajátja.

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés