Vörös lecsó

2020. január 8. 9:24

Bán Károly
Magyar Hírlap
Gyurcsánynak a mestertervhez már trükkökre sincs szüksége, az MSZP lassan önmagától hervad el.

„Kinek jó ez? Ha a szocialistáknak a közvélemény-kutatók által mért öt-hat százalékos támogatottságához hozzáadjuk a Párbeszéd nullaszázalékos választói reprezentációját, az eredmény ugyanaz lesz. Esetleg kicsit kevesebb. A politikában ugyanis kétszer kettő néha három. Máskor pedig öt. Bizonyos Gyurcsány Ferenc, egykori bukott MSZP-elnök és miniszterelnök láthatóan most is örül ennek a szocialista innovációnak. A DK-vezér azt vette a fejébe, hogy apró kis sakklépésekkel, politikai trükkök százaival átterelgeti majd az MSZP-s nyájat, a még kitartó, bár láthatóan egyre elkeseredettebb híveket is a modernizáció útjára lépett, az európai egyesült államok eszméjét már értő táborába. Ami még Tamás Gáspár Miklós baloldali filozófus szerint is óriási blöff.

Gyurcsánynak a mestertervhez már trükkökre sincs szüksége. A szocialisták sorsa ugyanis – Petőfi  soraival – »Lassan hervadni el, mint a virág / Amelyen titkos féreg foga rág; / Elfogyni lassan, mint a gyertyaszál, / Mely elhagyott, üres szobában áll.« Hétfőn az a Szanyi Tibor dobta be a törülközőt, aki nem egyszerűen a párt alelnöke s legelfogadottabb európai parlamenti képviselője volt, hanem a baloldaliságot a legfontosabb alapértéknek tartó politikusa is. Az utolsó mohikán, aki 2007-ben még együtt kesergett Horn Gyulával, aki azt találta mondani neki, »egyedül vagyunk, Tibor!«.

Kilépett az MSZP-ből a kilencvenes évek egyik ikonikus szocialista politikusa, a szakszervezeti mozgalomból érkező Szöllősi Istvánné is, aki a neoliberális politika tagadása miatt lett persona non grata a pártban. Gyurcsány annak idején azért hagyta ott az MSZP-t, »mert ott loptak«. Bajnai Gordon szerint is meglehetősen »korrupt hely volt Magyarország a 2010 előtti időszakban«. Gőgös Zoltán pedig azért fordított hátat, mert »összevissza beszéltek«. A közelmúltban távozó Botka Lászlóról, a párt hőstenorjáról egy politikai árva, egykori Együtt-elnök, Juhász Péter azt fejtegette, vele semmi baja nincs, csak van egy nagy kolonc a nyakában: az MSZP. Botkáról akkor még azt gondolták a szocialisták, vele megoldhatják a párt újbóli vörösre festését.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 13 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Lassan megérjük, hogy az MSZP, mint márkanév a benne levők számára több hátránnyal jár, mint előnnyel. Egyébként már nagyon itt volna az ideje, hogy ez a kádári múltat, a kádári értelmiség folytonosságát jelképező formáció végre eltűnjön a történelem süllyesztőjében.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés