„Nem vagyunk irigyek, gratulálhatunk a briteknek” – mondta Orbán Viktor arra reagálva, hogy Nagy-Britanniában több embert oltottak be, mint az unióban. A keleti vakcinatárgyalásokról szólva a minsizterelnök úgy fogalmazott, hogy „ha várunk, akkor fennmarad a mostani kiszolgáltatott helyzet”. Mint fogalmazott: „Ha csak a nyugati vakcinákra támaszkodunk, akkor több hónapig kell még a korlátozásokat fenntartani. Ha találunk máshol kipróbált, biztonságos vakcinát, akkor fel tudjuk gyorsítani a folyamatot”.
Hozzátette, „ahelyett, hogy az országok saját maguk szerezték volna be a vakcinákat, az uniós országok ezt Brüsszelre bízták, ezért áll most jobban Nagy-Britannia”. A kormányfő szerint éppen ezért „csak azokat a jogköröket szabad átadni Brüsszelnek, amelyekben biztosak vagyunk, hogy jobban kezelnek, mint nemzeti alapon”.
„A vírussal kelek és fekszek, de a gazdaságra is figyelni kell”
„A vírussal kelek és fekszek, de a gazdaságra is figyelni kell” – mondta el a miniszterelnök, aki kiemelte, hogy több tucat olyan gazdasági intézkedést hoztak, amelyek működnek. Legfontosabb tájékozódási pontként a foglalkoztatási adatokat emelte ki, amelyek szerint az elvesztett munkahelyek száma 26 ezer, majdnem 4,5 millió ember dolgozik. Mint mondta, „ez mutatja a válság kezelésének a sikerességét. Nagyon kevés olyan ország van, amely 4,5 millió munkahelyből 26 ezret veszített el”.
Nemcsak visszaállítjuk a munkahelyek számát, hanem többet fogunk teremteni, mint amennyit a vírus tönkretett”