Az nem közös program, hogy váltsunk kormányt

2020. január 2. 15:29

Vona Gábor
Facebook
„A közös lista és a közös miniszterelnök-jelölt valójában nem a kormányváltást segíti” – fogalmaz a Jobbik volt elnöke.

„Jó, akkor kezdődjön a vita. Gyurcsány Ferenc ugyanis bedobta a követ az állóvízbe. (Persze, lehet azt mondani, hogy mivel én nem vagyok már aktív politikus, így miért szólok bele, de a helyzet az, hogy az ország jövőjébe mindenkinek bele kell szólnia.)

Szóval: a DK elnöke szerint 2022-ben egy közös listával és egy közös miniszterelnök-jelölttel kell leváltani a Fideszt. Szerintem ez egyszerre erkölcstelen, rossz és veszélyes javaslat. Miért?

1. Mert az nem közös program, hogy váltsunk kormányt. Ez a minimum, amit azzal, hogy mind a 106 választókerületben egy hiteles, pártokfeletti összefogásra képes jelölt indul, el lehet érni.

2. Mert a közös lista és a közös miniszterelnök-jelölt valójában nem a kormányváltást segíti. Vannak olyanok, akik különféle okok miatt nem tudnának egy ilyen listára voksolni, miközben kormányváltást akarnak. (Például én sem.) Az ő szavazatuk elveszne.

3. Mert a teljes listás összefogás valójában nem a kormányváltás miatt fontos a DK-nak, hanem a saját hatalmi céljai miatt. Mint a jelenleg legerősebb ellenzéki párt, ő adná a miniszterelnököt (valószínűleg Dobrev Klárát), és ezzel Gyurcsány Ferenc surranópályán visszakerülne az ország élére. (Tiszta House of Cards...)

4. Mert az embereknek nem adnánk lehetőséget, hogy a jövőről véleményt mondjanak. Az egyéni jelölteknél dől el a kormányváltás, ott kell megegyezés, ez nem kérdés. De listán lehetőséget kell adni az embereknek, hogy ne csak szavazzanak, hanem válasszanak is. Hogy bele tudjanak szólni abba is, mit akarnak a 2022 után.

Összefoglalva: a választókerületekben kell legyőzni a Fideszt (mindenhol egy közös jelölt), listán pedig meg kell szerezni a legtöbb szavazatot (legalább két lista). Az egyéniben döntünk a kormányváltásról, listán döntünk az új kormányról.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 218 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Apa, kezdodik az (voros)iszapbirkozas!
Kar lenne kihagyni!
Hogy ezek hogy megerdemlik egymast; de a valasztoik is oket!

Klasszikus MSZP-n belüli platformvita. :)

Idáig süllyedt Vona Gábor (és ex-pártja).

Szerintem meg tényleg valamiféle összeborulásos közös indulás lesz.

Egyszerűen már belehergelték magukat (és a hardcore orbánfóbokat) az októberi választás után.

Régóta ezt sejtem én is.
Lesz még közös pártban Hadházy-val, Tordai Bencével meg a többi elmeroggyanttal. Szerintem még a Márky-Zay-t is beveszik a buliba.

A nagyformátúak. Beszarás.

Hát igen, ennyi örömötök maradt.
Hol tudjátok hatalomba szavazni az ex-SZDSZ-eseket (az általad említett Érd), jelenlegi MSZP-seket, DK-sokat (szinte az egész ország, Szegedtől Budapesten át Győrig, több megyében már a listán is közösen indulva velük).

Ennyi.

LOL, milyen karantén? :))))))

Már rég kiengedtétek. Sőt, már nála van a kulcs.

(Most tenyleg sorolni kell a tényeket? A közös DK-MSZP-stb.-Jobbik jelöltek tucatjaitól a megyei közös listákig?)

Ha bőrtanga is lesz a vörös szegfű mellé csak úgy libsi népviselet gyanánt, azt már én sem hagyom ki. De fotózni is fogok!

Sorold, kankós, akit Orbán tett tönkre!
Utána én sorolom azokat, akiket Gyurcsány, Bajnai, Bokros!
Szarházi férgek vagytok!

Nem naiv. Gyurcsányt nyíltan felvállalni eltartott kisujjal nem lehet, de hidd el, minden fenntartás nélkül elfogadná valamennyi szarházi libsi, ha a hatalom közelébe tudja őket juttatni.

Az olyan, mint a meteorit, csak nem az űrből jön, hanem a jóisten dobálja az égből?

A két lista pont arra jó, hogy büszkén mondhassa Józsi a kocsmában, hogy elzavartam a zorbánt, de én aztán nem szavaztam Gyurcsányra!

És miért is akarod elzavarni a zorbánt?
Az, hogy lop, meg ellopja a GDP-t, vagy a hiányt, vagy adósságot, vagy a külkereskedelmi mérleget, melyen otthon a disznósajtot méri, most nem játszik. Ahogy a fékek, meg egyensúlyok lebontása, a diktatúra építése, és úgy általában az ország kivezetése Európából sem. Mert ezek max. egy munkásőr-találkozón érvek.
Szóval mi nem tetszik?
A családok támogatása?
A határvédelem?
Az adócsökkentés?
Az ingyen nyelvvizsga?
A nyugdíjak vásárlóerejének tartása?
A munkanélküliség megszüntetése?
Hogy a házasság továbbra is 1 nő - 1 férfi viszonyrendszerben maradt, és nem értelmezhető székláb-férfi, nő-nő-gyerek-férfi-férfi, férfi-gyerek, kutya-macska-transznemű stb. kontextusban?

Szóval mi bánt, bogárka?

Mindezt egy "balliberális hazaárulónak" írod. Miről akarod meggyőzni?

Nyilván a Zorbán miatt mentek el, hiszen a Zorbán van kormányon Észtországtól Portugáliáig egész Kelet- és Dél-Európában (ahol egyetlen egy ország SINCS, melyet ne sújtana az elvándorlás, a legtöbb esetben a magyarországit felülmúló mértékben.).

Ööö, izé, na....

Na mindegy, majd 2022-ben jön a Gyurcsány-Fekete-Győr-Sneider-stb. kormány, és visszajönnek az emberek...

Persze. 2 napja regisztrált 200. nick-kel. Fizetett libsi.

Tiéd a libsi, így az érdeklőknek árulhatsz pofonokat. 1 pofon mondjuk 1000 Ft.

És?
A Momentum meg bedarálta az LMP-t (miközben minden szabad gyökét elvesztette, és az SZDSZ-nél is doktrínerebb internacionalista/kozmopolita/brüsszelita gúnyát öltöttek magukra), az MSZP és az ún. Jobbik pedig stabilan 10% alatti kispártokká váltak.

Azaz Gyurcsány és pártja a legerősebb szereplő az ellenzéki térfélen, ennek megfelelöen is politizálnak.

Zàzri feladata az volt hogy a népi nemzeti oldalt hasítsa. Volt hogy 800 ezer szavazatot hasított le a vörösöktől nem könnyű mlm buli.

Csak nem szögedi vagy? 17 év az a 20.

És miből áll a diktatúra? Kirúgtak, mert balos vagy? Elhurcolták az ismerőseidet? A családtagjaidat folyamatosan vegzálja a rendőrség? Nem jutsz ellenzéki médiumokhoz? Lekapcsolták az Indexet, ATV-t, 24.hu-t, Népszavát stb.? A kormány megfigyel, lehallgat, követ, jelentéseket ír rólad? És akkor még nem írtam a koncentrációs táborokról, az ítélet nélküli kivégzésekről, kínzásokról.
Fogalmad sincs arról, mi a diktatúra, de nyomod ezt a hülye szöveget. Ugyanilyen ostobák vagytok a környezetvédelem, és a fenntartható energiagazdálkodás területén is. Atom rossz, szél jó, nap jó, kicsit még a kőszén is, de a benzin rossz, ellenben a szénből előállított elektromos árammal hajtott, és 20 kiló mérgező nehézfémet tartalmazó kocsi jó, fehér gyerek rossz, mert CO2-t lehel, afgán gyerek jó, mert csak oxigént pöfög, vonattal utazni csak a földön ülve jó, mert... na ezt már én sem tudom.

Ha nincs semmi egyéni eredmény, akkor a lakhelyedre vagy büszke? Pest valóban szép város, de szépségei mellett azért ott él a legtöbb proli, drogos, aberrált is.

Zázri Fegyőrrel talán elboldogul, egy macska. De a Dobrev kelepcéből nem képes kimászni.

Igen, egyértelműen ezzel kell számolni: 106 közös DK-Momentum-MSZP-ún.Jobbik-LMP-P-MárkyZayvagyamitakartok jelölt, és vagy 1 ugyanilyen közös lista (ez a Gyurcsány-féle javaslat), vagy legfeljebb 2 közös lista valamilyen leosztásban (ez a Török Gábor-féle, most Vona által felböfögött javaslat: de ebben is mindenki benne lenne, értelemszerűen a Mi Hazánk kivételével).

A választási rendszer pont ugyanaz, mint 2014-ben és 2018-ban volt.

Amúgy miféle "kényszerűségről" van szó? Évek óta nem hallottunk egyetlen ellenzéki párttól (beleértve az ún. Jobbikot is) sem egyetlen érdemi dolgot, ami bármiben megkülönböztetné a többi ellenzéki párttól! Ha bármilyen parlamenti felszólalásból, pártközleményényből, vagy akár facebookos-fórumozós hozzászólásból kitakarnánk a pártnevet, senki meg nem mondaná, hogy a DK, az MSZP, az ún. Jobbik, a Momentum, az LMP, a P stb. követte el az adott megnyilvánulást.

Ja, és az európai standarshoz képest sincs semmi kirívó a magyar választási rendszerben.

Másképpen fogalmazva, kohásznak:

Igen, 49%-os támogatottságú pártok kivétel nélkül mind kormányoznak Európában és a világon. Kb. egy kivéltel sincs.

Ezzel az 'összefogás'-sal arctalanná válnak az ellenzéki pártok. Egyiknek sem marad esélye a váltópárti szerepre.

A süllyedő hajót nem hagyhatja el a kapitány, csak utolsóként. A vloger néha bekiált Dobrevék meccsébe.

Mekkora szellemi űrt hagyott maga után Heller!

Feri azért csak összehozott egy államcsődöt, 20 milliárdos készenléti IMF hitelt. Zázri ennyit se tud felmutatni. Két hamiskártyás vlogger, akiktől asszonyaik is menekúlnének.

Feri váltott már kormányt, benne van a CV-jében. D-209-t simán puccsolta. Később őt szedte le az IMF. Zázrinak csak egy Roy jutott házon belúl. Spinoza ház. Egyedül Vonané Kriszta hitte el first lady lesz.

Volt már olyan hogy csak egy jelölt indul. Bent volt a Vörös hadsereg. 98%-kal a Népfront jelöltje nyert. Bhány egyéni jelólt indul, egy nyeri meg a körzetet.

Ez ugyanaz a Zázri, aki 10 éve felszámolta a cigánybűnözést??

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés