A pártdemokrácia kríziséről szóló diskurzus maga is politikai, ideológiai eszközt jelent.
„Kölcsönösen egymást erősítő problémák halmazáról van szó. Elsősorban meghatározó tapasztalatot jelent, hogy a Fidesz gúnyt űz a képviseleti kormányzásból és leépíti a jogállami intézményeket. Ennek ellenében a liberális centrum a jogállamiság, »Európa« és tágabban véve az ún. »nyugati értékek« védelmezőjeként felesel a jobboldalnak. Mindeközben az informális baloldal fenntartotta, vagy talán meg is erősítette távolságát az intézményes politikával szemben.
A baloldali-centrista pártok képtelenek meggyőzni a »valódi« baloldalt, hogy legitim képviseleti intézmények, egészen addig, amíg be nem tudnak vonzani olyan szereplőket, akik az informális közeg céljaihoz, kulturális és morális habitusához közelebb állnak. De úgy tűnik, ezek a szereplők csak akkor hajlandóak megkötni az ördögi alkut, és belépni a Politikába, ha már történt valamilyen elmozdulás e tekintetben.
Talán az idei őszi önkormányzati választások alkalmával pont ennek láthattuk igazolását, illetve a további átalakuláshoz szükséges alapok kialakítása felé tett lépéseket. Alacsonyabb belépési szinten, kevesebb erőforrásért való harc árán és a helyi önrendelkezés elvi igazoltságának segítségével sikerült számos, eddig pártpolitikán kívül vagy attól függetlenül működő jelöltnek az intézményes politikai térben való eredményes szereplés, számos rendszerkritikus aktivista pedig tanácsadóként vagy szervezőként vett részt a kampányban.
Összefoglalva tehát, világos kell legyen, hogy a pártdemokrácia kríziséről szóló diskurzus maga is politikai, ideológiai eszközt jelent. Tony Blair vagy Bajnai Gordon tevékenységének hátterében egy depolitizált demokrácia felfogás állt, és a harmadik utas semlegeskedő szakértőisége a baloldali pártok hagyományos karakterének leépítésével járt. Itthon jelenleg a pártokon kívülálló, többé-kevésbé ortodox baloldal azért termeli újra a pártpolitika-ellenes narratívát, hogy megerősítse a centrista/liberális ellenzékkel szembeni kritikáját.”
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
Nagy Ervin az „unalmas” Bajnai-korszakot siratja, azt az időszakot, amikor családok százezrei szenvedtek megszorításoktól. Jövőre Magyar Péterrel ugyanez térne vissza.
1969-ben megkérdezték egy Vietnámban szolgáló amerikai katonától, hogy mit üzen az ötven évvel később élő amerikaiaknak.
Magyar Péter kedvenc színész-politikusa visszahozná a 2009-es megszorításokat.
Hogy kik? Hát a Z-generáció. Azok, akik eltörölnék a múltunkat, a hagyományainkat, a történelmünket, az irodalmunkat, eltörölnének mindent.
Kiszivárgott felvételen nosztalgiázik Nagy Ervin 2009 „nyugalmáról”. A Tisza-adócsomagja pontosan azt a brutális megszorítási korszakot hozná vissza.
Deák Dániel elképzelhetőnek nevezte a választási együttműködést Magyarék és a baloldal között.
A demonstrálók szeretnének minél közelebb jutni az Európai Tanács ülésének épületéhez, ezzel is nagyobb nyomást gyakorolva a politikusokra.
Minden napra jut egy kataton őrjöngés Nárcinál. Most épp egy újságot akar bezúzatni.
