A francia forradalom újragombolva

2019. december 15. 10:09

Szikra Levente
Magyar Nemzet
A baloldalnak ezzel szemben lételeme a változás, és amint egyik céljukat elérik, a következőre fókuszálnak, mint a farkas a népmesében.

„Itt egy kis időre ki kell térni a jobboldal egyik fő ideológiájára, a konzervativizmusra. A jobboldaliság nem azonos a konzervativizmussal. Úgy lehetne ezt jól megfogalmazni, hogy minden konzervatív jobboldali, de nem minden jobboldali konzervatív. Ezt a kitérőt azért tartom szükségesnek, mert a két kifejezést sokan szinonimaként használják, és ráadásul a konzervativizmust is sokan félreértik. El kell választani a struktúrakonzervativizmust az értékkonzervativizmustól. Előbbi a status quo fenntartását jelenti, ez lehet akár baloldaliak vagy liberálisok tulajdonsága is, például 1989-ben Magyarországon a struktúrakonzervatívok a szocialista rendszer fennmaradását képviselték. Utóbbi a világnézeti értelemben vett konzervativizmus, amely nem utasít el minden változást, csak ezt fontolva, megalapozottan és nem forradalmi felforgatással igyekszik végrehajtani.

A fentebbi példák tehát, amelyek a jobboldal régi rendszerhez való ragaszkodását fejezik ki, nem arra utalnak, hogy a jobboldaliak szerint minden mindig maradjon változatlan. Csupán azt jelentik, hogy a jobboldali gondolkodásmód nem akar mindig, minden körülmények között fejlődést, változást. A jobboldal elutasítja az erőltetett menetet.

A baloldalnak ezzel szemben lételeme a változás, és amint egyik céljukat elérik, a következőre fókuszálnak, mint a farkas a népmesében: ha engedjük nekik, hogy betegyék az egyik lábukat, a másikat is bekönyörgik majd, és ha azt is hagyjuk, a következő lépésben bejönnek és felfalnak minket. Ezek a jellemzők 1789-ben ugyanúgy fennálltak, mint 2019-ben.

Már csak egy kérdés maradt: mi a mai jobb- és baloldal fő tartalma? Melyek azok a közös pontok, amelyek az egyébként fennálló területi, illetve történelmi hagyományokból is következő eltérések mellett is jellemzik az egyes oldalakat? Úgy látom, hogy napjainkban a két, már kifejtett gondolkodásmód főként a szuverenista és a globalista politikák szembenállásában mutatkozik meg. A világ történelmében még soha nem volt olyan, amikor a teljes emberiséget azonos szabályok szerint kormányozták volna.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 13 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A baloldali kizárólag e világi célokat lát, s ezért végtelen sok rész-célt akar belegyömöszölni az életébe, az egy abszolút, élő, végtelen Isten helyett. Innen az állandó elégedetlensége, frusztráltsága. Maga sem tudja, hogy az egyetlen méltó, vég-érvényes cél nélkül elhibázza az életét, mert az ember létszerűen az örök Szentháromsághoz van rendelve.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában