Gothár Péter zaklatási ügye nem feledtetheti el Borkai Zsolt szexbotrányát

2019. december 12. 8:10

Janisch Attila
168 Óra
Gothár egy apropó, amelyet a politika már várt, és most kihasznál. Ami történik, az rég túlmutat rajta. Interjú.

„Egész pályás letámadást indított a kormányzat és a hozzá kapcsolódó média Gothár Péter rendező zaklatási ügyének nyilvánosságra kerülése után a Katona József Színház és Máté Gábor igazgató, a Színház- és Filmművészeti Egyetem, valamint megbízott rektora Upor László, a Fővárosi Önkormányzat és Karácsony Gergely, a független színházak, a budapesti színházigazgatók és a Nemzeti Kulturális Alap ellen. Egy több ezer fős tüntetés után enyhült a javaslat, de a szándék mégis egyértelmű.

Elfogadtak egy törvényjavaslatot, amely a kormánnyal történt megegyezéshez kötné az önkormányzati fenntartású színházi igazgatóinak kinevezésének jogát. Ha őt megkerülve dönt a főváros, akkor az adott intézmény nem kap állami támogatást. A hírek szerint Gothár Péter zaklatási ügye után felgyorsult a törvényjavaslat előkészítése, mondván, sem a Katona József Színház igazgatója, Máté Gábor, sem a Fővárosi Önkormányzat, sem pedig a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) nem kezelte megfelelően a kialakult helyzetet.

Nem a Gothár-ügy miatt ideges a kormányzat, hanem mert nem sikerült a várakozásaik szerint a legutóbbi önkormányzati választás, és elveszítették Budapestet, illetve több megyei jogú várost.

Hogy függ össze a két dolog?

Történt egy morális sérülés a győri polgármester, Borkai Zsolt szex- és korrupciós botránya miatt, és erre rímelt valamennyire a Gothár-ügy.

Elfedheti az utóbbi az előbbit?

Hihetik, hogy igen, de szerintem nem. Ami a színházban történt, az egy morális, erkölcsi ügy, ahol abúzusról van szó. És itt ki is kell jelentenem, hogy ez teljesen elfogadhatatlan, elítélendő. A másik esetben Borkai pénzért vett magának prostituáltat, ami egy adok-kapok csere, ahol mindenki benne van a játékban. Ehhez kapcsolódott a korrupciós szál, valamint az álszentség, hogy miközben haza, család meg szeretet jelszavak jönnek a kormányzat felől, a győri polgármester magatartásmintája ezzel összeegyeztethetetlen. De mindenesetre arra jó a Gothár-ügy, hogy mutogatni lehessen a „balliberális oldalra”, és neki lehessen menni az eddig bevehetetlennek tűnő Színház- és Filmművészeti Egyetemnek.

Szóval csak azért nem volt nagyobb kormányzati visszhangja a Marton László-ügynek, mert az akkor politikailag nem volt fontos?

Persze. Éppen ez az árulkodó.”

*A teljes interjú a 168 Óra nyomtatott számában olvasható.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 157 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ha Borkai esetében mindenki benne van a játékban, akkor az mitől szexbotrány? Maga a szerző írja, hogy egyszerű "adok-kapok csere".

És vajon a Borkaihoz - a szerző szerint - kapcsolható korrupciós szál feledteti-e a kispesti szocialisták ügyeit? Ha már a tisztelt szerző ennyire érzékeny erkölcsiségű, utóbbinak is szentelhetne egy cikket. Felhívva a figyelmet arra az álszent ellentétre, amely a tisztakezű, európai és átlátható politikát hirdető demokraták szavai és gyakorlati tettei között feszül.

Borkai korrupciós ügye a szavak szintjén létezik........ A kispestiról itt a legfrissebb..
https://pestisracok.hu/ami-pen..

Vajon mikor beindult ez az egész Metoo hiszti, és a liberálisok egymást taposták igyekezetükben a barikádok csúcsára, akkor arra nem gondoltak, hogy ez az egész vágyálmaik ellenére legkevésbé sem a tisztességes, heteroszexuális, fehér férfi középvezetők illetve felsővezetők között fogja azt áldozatait szedni,
hanem az olyan liberális erkölcsi fertőkben, mint a szórakoztatóipar, avagy a média, színház, filmipar, ahol a szex és az azzal való visszaélés egy bevett hatalmi eszköz, és ez annyira magától értetődő, hogy még a szomszéd Pista bácsi is tudja, aki életében nem járt színházban...
A forradalom ismét felfalta gyermekeit...

Hát, ha már morális döntőbírónak hiszi magát, esetleg próbálkozhatna azzal is, hogy hanyagolja a kettős mércét...

Gothár mennyit fizetett a pinafogdosásért?

Érdemes volt átmenni a 168 óra cikkre, ugyan nem tudtam meg többet az interjúból, viszont olvashattam a hozzászólásokat, amelyek szerint, Janisch Atilla te nem egy jó fej vagy, hanem egy f...fej vagy.

A Marton ügyet ti jól kiveséztétek. Na meg Sárosdi Lilla is részletezte a 30 évvel ezelőtti történetet. Sárosdi szépen ül a kocsiban álmodozva nem tudom, hogy miről, egyszer csak mi kerül a szeme elé? Külön kihangsúlyozta, hogy egy kis löttyedt.
Nem ciki? 18 évesen sem tudta izgalomba hozni a mellette ülő férfit? Már akkor is olyan ronda volt?
Nem hallotta volna azt, hogy egy felnőtt ember felkászálódik az ülésre térdelve? Aztán a cipzár lehúzását se és semmit se? Csak a látvány józanítja ki az álmodozásából? És ezt ti el is hittétek?
Gothár ügynél a színésznőket védi a kormány. A politika várta?
Még a Molnár Zsolt, Őrsi Gergely drogos szexparti ügyre se cuppant rá, te nagyon hülye!

Gondolom, ha Karácsony nevezne ki színigazgatókat - természetesen szigorúan szakmai alapon, ez nem is lehet kérdés . akkor nem lesz ellenvetésed.

Ez hülyeség. Kicsináltátok volna akkor is.
Amikor lemondott tovább csináltátok a balhét.

Nézted Alinda műsorát, amikor bement ez a nő, Sárosdi?
Volt egy betelefonáló nő, aki elmondta Alinda elképedésére, - azt hitte, hogy rosszul hall - hogy hányszor próbálkozott vele Marton, mire végre a szüli napján, - a nőnek - sikerült egy parkolóban orálisan kielégítenie Martont.
Marton egy jóképű férfi volt. Mint rendező főleg körül udvarolták a nők.

Ez a Gothár egy erőszakos durva beszédű és viselkedésű férfi volt.

Janisch Attila tanít a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, a Werk Filmakadémián, valamint a Pécsi Tudományegyetem filmtanszakán.
Be-sza-rás...
Ebből lesz a túlélő Magyarország?
Ezekből a tanítókból a görények, patkányok hamis szolidaritása, a kiérzékenyített önfeladás immun nélküli csordája léphet elő.
Aki boldogan fogadja Sorost, mert az kisegít és megment bennünket.
Vannak a Földnek ilyen emberei: azt figyelik, kiket, mikor lehet megsegíteni és kimenteni.
Ezért élnek, ezért tőzsdéznek a tőzsdék bennfenntes infóit ezért kapják, ingyér.
Hogy legyen miből fizetniük a Janisch-féle felhajtókat, striciket, lélekkufárokat.

"A rendező "úr" vesszejével már nem is tudna kárt tenni a női nemben, ezért végezte a tanítást, a felkészítést, a tágítást az ujjaival."
Nem tágítás volt az: ÉRZÉKENYÍTÉS, Soros-doktrína alapján.

https://kiettemeg.pestisracok...
"A magyar kulturális élet Stockholm-szindrómás foglya a belpesti elit néhány tucat gazemberének!
Paranoid Android 3 nap ezelőtt Ezt még mi is komolyan gondoljuk, Ki ette meg a misszionáriust?

Néhány tucat Aczél György irányítja a magyar kultúra nagy részét. Kicsit gonoszabbak, kicsit műveletlenebbek, kicsit butábbak, mint a „nagy előd” és persze szexuálisan kicsit nagyobb étvágyúak is, de legalább a liberalizmus elkötelezett hívei. Ne legyenek kétségeink, ezeket a figurákat még Aczél György is szégyellné. Jogot formálnak a teljes magyar kulturális költségvetéstől az első éjszaka jogáig mindenre. A magyar nemzeti kultúra halálos ellenségei. Liberálisok.

Ha van „közösség” a világon, amelyben van bocsánat a legförtelmesebb bűnökre is, az a magyar liberálisok budapesti közege. Már a kommunisták sem védték meg ilyen vehemenciával a sajátjaikat a hatvanas évektől, mint ezek, hiába volt valaki jó elvtárs, volt, amit nem néztek el neki, már akkor sem, ha „önkritikát” gyakorolt.

Van néhány ezer ember, aki a magyar kultúra kifosztásával hihetetlenül jól él.
Olyan emberekről beszélünk, akik „művészeti” „alkotómunka” címén milliós fizetéseket húznak egész életükben, és a kultúrára szánt pénzek feletti uralom megszerzésével eldöntik, hogy ki kereshet még rajtuk kívül. Élet és halál urai, a náci, a kommunista párt, vagy akár a maffia legbelsőbb köreiben nem volt soha olyan összetartás, mint ezek között az emberek között. Szó sincs itt semmiféle művészetről, tehetségről, csak a pénzről és a hatalomról, arról, hogy a velük együtt nagypolgári életet élő, betűszóval SZDSZ-es elit hatalmát megtámogassák, előidézzék. Nagyon magas szinten űzik a propagandát, de annyira aljasul, hogy egyszerre szentségtelenítik meg a művészetet és a propagandát is.

Aczél György hagyta ránk őket, mert rájuk cserélte le a tehetséges művészeket, a magyar kultúra és az urbánus elit legjobbjait.
Ezek a senkiháziak, sehonnai bitang emberek maradtak itt nekünk a korszakunk Karinthy Frigyesei, Kosztolányi Dezsői, Fekete Istvánjai, Pilinszky Jánosai helyett. Nem győzöm hangsúlyozni, ezektől még Aczél György is hányna, annyira senkik. Még ő is bánná a tettét, ha látná a mai produkciót.

Persze a főbűnösöket leszámítva szinte mindenki áldozat is közülük. Ebbe a közegbe csak a teljes hasonulással lehet bekerülni. Ha sikeres budapesti színész, író, költő szobrász, festő, vagy bármi hasonló akarsz lenni, akkor teljes hűséget kell fogadnod és el kell tűrnöd azt, hogy teljes mértékben kihasználjanak. Ráadásul a liberális budapesti művészvilág jól érzékelhetően az úriemberségtől teljesen mentes primitív férfisovinizmus melegágya is.

Amit a színpadon meg mernek tenni a színésznőkkel, azt teszik velük az életben is.
Az emberi lélek már csak ilyen, a bántalmazott ember már csak ilyen, elfogadja a világ rendjének a megalázást, a bántalmazást, a zaklatást, a kínzást, a kiszolgáltatottságot a világ rendjének és elkezdi szeretetnek hívni. Minden rohadt szexuális bántalmazó ezt csinálja, azt mondja, hogy azért csinálom, mert szeretlek, mert így fejezem ki a szeretetemet, a tiszteletemet. Jelen esetben ez még kiegészül azzal, nagy művész vagyok és belőled is nagy művészt akarok csinálni, és ez egy alkotási folyamat, amikor kitaposom belőled, és az csak mellékes, hogy ez a folyamat pont megfelel az aktuális perverziómnak is.

Ha van ocsmány patriarchátus, akkor ez a liberális világ az, olyan „dísznőkkel”, akik a saját közegükben megélt elnyomatásuk kínjaiból nyert energiával támadják a külvilágot és a normalitást, mert azt hiszik, hogy mindenhol, minden ember úgy viselkedik a másikkal, ahogy az a liberálisok között szokás.
Az, hogy a mai tüntetők jelentős része áldozat is, nem menti őket persze az általuk elkövetett, továbbadott bűnök terhe alól. Nem menti őket, mert nem csak szörnyű helynek ábrázolják Magyarországot, hanem mindent meg is tesznek azért, hogy tényleg szörnyű hely legyen. Mert minden bűnnél hallgatnak, akkor is, amikor az áldozatok szenvedésében magukra ismernek. A világot nem néhány félimpotens, szexuális és lelki szadista irányítja, legfeljebb csak az élheti meg ezt, aki maga ragaszkodik a rabságához. Mert főállásban rombolják a magyar emberek, a budapestiek hangulatát, hogy primitív „művészeti alkotásaik” prekoncepciói megfeleljenek a becsapott nézők és befogadók életérzéseinek.

A rendszerváltás előtt és után nem csak a nemzeti vagyont lopták el, hanem a nemzeti kultúránkat is idegenek kezére adták.
Az elmúlt kilenc évben a nemzeti vagyon jelentős részét sikerült az államnak visszaszerezni. De a „kulturális vagyonból” szinte semmi sem került vissza a nemzethez, a jogos tulajdonoshoz. A liberális kultúrelit azon dolgozik, teljes szívvel és lélekkel, pedig egyik sincs neki, hogy ha már kicsiben, tíz-száz milliárdonként nem lehet rabolni, akkor nagyban lehessen, az egész országot akarják újra lelkileg és persze tulajdonjogilag, „telekkönyvileg” megszerezni maguknak.

Ne feledjük, hogy a világ legvastagabb pofabőrű embereivel van dolgunk! Velünk akarják kifizettetni azt, hogy királyi életszínvonalon élve gyűlölhessenek bennünket. Talán ideje lenne megtudnia azoknak, akik ma tüntetni mennek a saját fogvatartóik mellett, hogy azok sokszor két nullával hosszabb fizetésből élnek, mint az a színésznő, aki életre-halára, karrierre ki van nekik szolgáltatva. Ahogy az MTA társadalomtudományi intézetei esetében is, itt is sok száz, ezer semmirevaló tehetségtelen gazember élősködik a valódi teljesítményen.

Elég volt, kártevő-mentesítés kell!
Mindenki szégyellje magát, aki kimegy tüntetni a hatalmával visszaélő magyar Harvey Weinstein-ek mögé! És ne feledjük, ezeknek a gazembereknek az áldozatai és a bűntársai együtt lesznek ott a mai tüntetésükön. Ennél nincs undorítóbb."

Borkai nem követet el törvénysértést, és nem erőszakolt meg senkit. Elentétben a libsi ikonjaitokkal.

Ennek a Janics féregnek is milyen orángután feje van már. Pont jó a libsi médiába.

Janisch azt mondja, ha megeszed, amit eléd szart, jó lesz a film.
Egyed.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés