Teljesen szabadon beléphetett az EMMI-be Hadházy Ákos és Szél Bernadett

2019. december 10. 16:44

EMMI
MTI OS
Az EMMI egyetlen vezetője sem zárkózik el a jövőben sem a párbeszédtől, a kérdezésnek azonban számos kulturált formája áll az ellenzéki képviselők rendelkezésére.

„Egyes sajtóorgánumokban megjelentekkel ellentétben egyetlen pillanatra sem tartóztatták fel a biztonságiak az Emberi Erőforrások Minisztériumának Szalay utcai épületébe belépő ellenzéki képviselőket. A képviselők háborítatlanul mozoghattak az épületben.  

Maruzsa Zoltán, az EMMI köznevelésért felelős államtitkára hétfőtől három napon keresztül az EU Oktatási Főigazgatók Találkozóján és a PISA and Beyond konferencián vesz részt, ezért nem tudta fogadni az előzetes bejelentkezés nélkül érkező ellenzéki országgyűlési képviselőket, és ezért nem mehettek be Hadházy Ákosék az államtitkár üres szobájába. Helyette azonban Madarász Hedvig főosztályvezető – megszakítva az épp általa tartott értekezletet – válaszolt az ellenzéki képviselők kérdésére.

Vitályos Eszter európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár is fogadta Hadházy Ákosékat, annak ellenére, hogy vele sem egyeztettek előzetesen időpontot.

Az EMMI egyetlen vezetője sem zárkózik el a jövőben sem a párbeszédtől, a kérdezésnek azonban számos kulturált formája áll az ellenzéki képviselők rendelkezésére.”

Összesen 67 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A szemetek egyetlen - de veszélyes - fegyvere a szüntelen harc, támadás, gyalázkodás, uszítás, demagógia.
Őket ez élteti.
Ha a magyar nemzeti patrióta oldal ezt figyelmen kívül hagyja: Magyarország elveszett.
Ha a nemzeti oldal nem teszi alapfeladatává a szünet nélküli, folytonos vissza-, sőt támadó, előharcot, mindenképp vesztésre van ítélve.

"...ezért nem mehettek be Hadházy Ákosék az államtitkár üres szobájába."

Be akartak menni az irodájába, miközben az államtitkár ott sem volt? Minek? Átkutatni a fiókjait?

Varnyú nem ért rá?

Hát, ha állat módjára viselkednek! Én értem, hogy csak ugatják a kulturált viselkedést, de azt beláthatják, hogy ha nincsenek értelmes érveik, akkor nem muszáj hülyeségeket művelni.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés