Migráció: már alagutakat is ásnak a határkerítés alatt

2019. november 29. 9:27
Az ásotthalmi alagútnál a rendőrök 44 illegális bevándorlót tartóztattak föl, a csikériainál senki nem jutott át – közölték.

Két, a szerb-magyar határ alatt átvezető alagutat számoltak föl – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata pénteken az MTI-t. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: az egyik 34 méteres alagút Csongrád megyében, Ásotthalomnál volt, hatméteres szintkülönbséggel, a másik pedig egy 21,7 méteres alagút Bács-Kiskun megyében, Csikéria térségében. 

A rendőrség közleménye szerint a déli határszakaszon szolgálatot ellátó járőrök a járatokat nem sokkal befejezésük után felfedezték. Mindkét, kézi erővel kiásott, belső támasztószerkezet nélküli alagút életveszélyes volt. Az ásotthalmi alagútnál a rendőrök 44 illegális bevándorlót tartóztattak föl, a csikériainál senki nem jutott át – közölték.

Az alagutak készítői mindkét esetben nagy gondot fordítottak az álcázásra; a be- és kijáratukat növényzettel takarták. A rendőrség gondoskodott az alagutak betemetéséről – írták.

(MTI)

 

Összesen 74 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Elsőre én is erre gondoltam. :)

Nagyon akarnak MO-ra jönni.
Miért nem Horvátországon, vagy Románia-Szlovákián keresztül próbálkoznak?
Ott sokkal nagyobb "humánum" venné körül őket.

Ásó, kapa, nagyharang.

Egy betontömb lezárni ezt az oldalt beletenni egy kis robbanóanyagot és átviszi őket a másik oldalra

Ezek dolgos emberek, jöhetnek.

Hát még, ha Ferenc és Klára észbe kapnak, s Szabó Timikével csákányokat, ásókat küldenek a Szemlőhegyről Ásotthalom mellé...

"egy migráncsot sem tudtak produkálni a kamuhoz, mert nincs egy sem:))"

Nincs hát! Itt sincs, és ha itt nincsenek, akkor nyugatra se mehetnek, mert, hogy kerülnének oda, ez nyilvánvaló. Most jöttem vissza Németországból, csak szőke kék szemű igazi árja népet láttam! :)))))))))))

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés