„És ami a legfontosabb: tisztességes ez így? Mert tegyük fel egy pillanatra, hogy a Katona József Színház homályba burkolt zaklatója valóban elkövette azt, amivel vádolják. És – egyelőre – nincsen okunk feltételezni, hogy nem követte el, ugyanis »jelen idejűnek« tűnnek az események, nem azzal állt elő valaki, hogy harminc éve a művész úr ezt meg azt csinálta vele, de eddig nem mert megszólalni – ismerjük ezt.
De most nem erről van szó, hanem mostani történésekről, amelyeket – legalábbis ez derül ki a színház decens kis közleményéből – többen is megerősítettek a társulatból. Nos, ha tehát feltételezzük, hogy nem hamis vádakról van szó, akkor hogyan engedheti meg magának ez a hibátlanul liberális pedigréjű társaság, hogy nem mondja meg, kiről van szó? Ezek szerint túl nagy »falat« az illető, túl nagy libsi ikon – így aztán menjen, ahová akar és folytassa egy másik társulatnál azt, ami miatt a Katonából szép csendben, diszkréten kirúgták!? Hadd kérdezzem meg újra: tisztességes ez így?