A Centre for European Policy tanulmánya szerint a legtöbb euróövezeti tagország gazdasága jobban teljesített az euró bevezetése előtt, mint utána - mutatott rá Matolcsy György, hozzátéve, hogy az eltelt két évtizedben csak kevesen nyertek, de sokan veszítettek az euró bevezetésén. A 2008-as pénzügyi válság és a 2011-2012-es euróövezeti gazdasági válság súlyosan érintette a tagok többségét és az államadósság felduzzadásához vezetett. Nincs olyan, hogy ingyen ebéd és az olcsó hitelekért a végén mindig nagy árat kell fizetni – hangsúlyozta a Financial Timesban Matolcsy György.
Alexandre Lamfalussy magyar születésű közgazdásznak igaza volt amikor azt mondta, hogy a közös devizára az európai hatalmak közötti kötelékek megerősítéséhez és Európa Szovjetunióval szembeni védelméhez van szükség. A bökkenő csak az, hogy az euró bevezetéséről meghozott végső maastrichti döntésre 1992-ben, a Szovjetunió összeomlásakor került sor. A közös deviza létének az indoka pont akkor szűnt meg létezni, amikor megszületett – írta a jegybankelnök. Eljött az idő, hogy felrázzuk magunkat ebből a káros és eredménytelen álomból – fogalmazott Matolcsy György. Első lépésként nem ártana bevallani, hogy a közös deviza szinte minden euróövezeti tag számára valamilyen szempontból csapda, és nem aranybánya.
Beismerés, majd változtatás egy valóban globális pénz érdekében
Az Európai Unió tagjainak, akár bent vannak vagy sem az euróövezetben, be kellene ismerniük, hogy elhibázott stratégiai döntés volt az euró bevezetése. A dollárral vetekedő globális deviza létrehozásának szándéka nyílt kihívás volt az Egyesült Államoknak, az Európai Egyesült Államok létrehozásának víziója miatt pedig az Egyesült Államok mind nyíltan mind leplezetten, de hadviselésbe bocsátkozott az elmúlt két évtizedben az Európai Unió és az euróövezet ellen.
Meg kell találni a módját hogyan szabadítsuk ki magunkat ebből a csapdából – hangsúlyozza Matolcsy György. Európának fel kell adnia a fantáziálást az Egyesült Államokkal vetekedő világhatalom létrehozásáról. Az euróövezeti tagoknak lehetővé kell tenni a kilépést a következő évtizedekben, a maradóknak viszont egy valóban globális deviza létrehozásán kell munkálkodniuk. Az eurót megalkotó Maastrichti Szerződés 30. évfordulóját a megállapodás újraírásával kellene megünnepelni 2022-ben – írta Marolcsy György a brit Financial Timesban megjelent cikkében.