Szelfik népe – nárcizmus vagy önkifejezés?

2019. október 26. 8:38
Ma csak az androidos telefonokkal 93 millió szelfi készül naponta. De miért? Mi motiválja az önarcképek készítőit és mit akarnak kifejezni ezzel? Jó vagy rossz hatással van-e a szelfizés az emberre? Ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat cikkünkben.

„Szolgáld ki mások nárcizmusát, és a tiédet is kiszolgálják” – így hangozhatna az Instagram vagy bármelyik másik képmegosztó közösségi portál őszinte szlogenje. Ha pozitívabb üzenetet szeretnénk, esetleg elgondolkodhatunk a „posztolj és ismerd meg önmagad” szövegen is.

A szelfik – vagyis „az önmagunkról készített fényképek, amiket tipikusan okostelefonnal vagy webkamerával készítünk, majd közösségi oldalakon osztunk meg” – világa ugyanis sokkal színesebb, mint elsőre gondolnánk: ezer oka és hatása lehet egy-egy csücsörítő duckface-elésnek. Bár a világ első fényképe, Robert Cornelius 1839-es fényképe is egy önke volt, utána 2010-ig (ekkor dobták piacra az első előlapi kamerás mobilt) elhanyagolható számú szelfi készült a világon. 2014-re eljutottunk odáig, hogy a Google analízise szerint naponta 93 milliárd szelfi készül – csak Androidos telefonokon. Az Instagramra minden másodpercben felkerül egy önke – ha ma is igazi filmeket használnánk a képkészítéshez,

2 583 333 tekercsre lenne szükségünk, hogy a világ egynapi szelfimennyiségét tárolni tudjuk.

Nagyjából minden nap olvashatunk egy-egy friss hírt, amiben kardinális szerepe van a szelfiknek. A teljesség igénye nélkül: valamelyik őrülten híres sztár új cuki-muki-ari-bari-tündi-bündi gyerekét felvillantó szelfit osztott meg, híres emberek híres emberekkel szelfiztek, átlag emberrel vicceskedett a híres ember szelfizés közben, így csinálj tökéletes szelfit, így ne csinálj szelfit, így szelfizik a világ – szelfi-statisztikák, vagy éppen ismét meghalt egy ember szelfizés közben.

Szelfi, szelfi, szelfi.

Self, self, self.

***

A jelenség hihetetlen térnyerése okán felkeltette a kutatók figyelmét is: vajon miért? Mi lehet az oka, hogy szükségét érezzük megörökíteni és megosztani, miképp nézünk ki – akár minden egyes nap?

Cikkünkben korábbi kutatások eredményeire támaszkodva körüljárjuk:

  • az önkéző emberek milyen tulajdonságokkal bírhatnak,
  • mi motiválja az embereket a szelfizésre,
  • illetve az, milyen társadalmi jelenségek kapcsolódnak a hétköznapi fotózás megváltozásához.

Kik készítik?

1973-ban publikálta Christopher Lasch Az önimádat társadalma című könyvet, mert

már akkor úgy tűnt, a nárcizmus minden korábbi mértéket meghaladva virágozhat.

Elnézve a lassan szelfikben élő és fennmaradó mindenkori jelent, érdekes újragondolni, merre változik az egyének önmagukhoz, egymáshoz való viszonya.

Egy öt évvel ezelőtti vizsgálat a sötét triád (vagyis a nárcizmus, machiavellizmus és pszichopátia) és az öntárgyiasítás kapcsolatát vizsgálták a szelfikkel. Szerintük a nárcizmus és a pszichopátia mértéke határozza meg, hány szelfit posztolunk, míg a nárcizmus és az öntárgyiasítás azt jósolja be, szerkesztgetjük-e a rólunk készült képeket, illetve általánosságban mennyi időt töltünk a közösségi oldalakon.

Amikor posztolunk egy szelfit, az nem csak önmagunkról szól.

A közösség elé tárunk egy képet – feltételezhetően róluk, a fogadóközönségről is gondolunk valamit, feltételezünk vagy várunk egyes reakciókat. Egy 2015-ös kutatásban több mint ezer ember bevonásával – köztük olyanokkal, akik egy önkét sem posztoltak, és olyanokkal, akik 650 szelfit tettek ki egy hónapban – igyekeztek kideríteni, milyen személyiségjegyek társulnak az önfotózáshoz. Eredményeik szerint az extrovertáltabbak és a szociális exhibicionisták több képet posztoltak, míg a férfiak körében az önbizalom mértéke is közrejátszott az online aktivitásban.

Külön szép a történetben: a kutatások azt is bizonyítják, hogy az emberek – köztük azok is, akik szelfiznek – általában nem kedvelik az önkéket; kritikát ébreszt bennünk, mesterkéltnek és nárcisztikusnak bélyegezzük a szelfizőket.

Miért készül ennyi szelfi?

Egy 2017-es nagyszabású kutatás eredményei szerint a szelfikészítők három csoportba sorolhatóak, ha azt vizsgáljuk, ki miért készít önkéket. Léteznek „kommunikátorok”, „ön-publicisták” és „önéletrajz-készítők”.

Kommunikátorok: A szelfikészítők ezen csoportja főképp azért oszt meg önkéket, hogy megmutassa, hol van, mit csinál. Úgy vélik, a szelfi remek módja az információmegosztásnak, életük egyes pillanatainak a megörökítésére. Érdekes módon ezzel együtt értékteljes kommunikációnak tartják a szelfimegosztást, nem csupán valamilyen egyoldalú tevékenységnek: jelentős hányaduk szerint az önkék közösség elé tárása „egy mókás módja a kommunikálásnak” és „szocializálódásnak”, vagyis a képeket megosztó felületre kommunikációt serkentő helyként gondol.

Az ide sorolható emberek jellemzően elégedettek magukkal,

nem társas megerősítések reményében, vagy hangulatjavítás céljából posztolnak – csak azért, hogy a többiek tudják, mi újság velük.

Ön-publicisták: Az ebbe a csoportba tartozó szelfiket megosztó emberek szintén szeretnék megmutatni, mi történik velük, ám elsődleges céljuk az önmagukról kialakított kép formálása, nem pedig a kommunikáció. Számukra jóval fontosabb, hogy jó fényben tüntessék fel magukat mások előtt, kontrollálhassák a kinézetükről formált képet. Különösen érdekes velük kapcsolatban, hogy úgy vélik, „igazak maradnak önmagukhoz”, azonban nem szeretnék „azt mutogatni a világnak, az átlagos emberek hogy néznek ki” – vagyis ők maguk, legalábbis képeiken, nem átlagosak. Az ön-publicisták szeretnék elmesélni saját történetüket – nem kommunikálnának, nem indítanának beszélgetést: csak megmutatnák, szerintük kik is ők.

Önéletrajz-készítők: A csoport tagjai igazi krónikások: megörökítik, mi történik velük, elmesélik másoknak és ezáltal ki is fejezik önmagukat. Az előző két csoporthoz képest fontos különbség, hogy ők nem kinézetüket mutogatnák vagy konkrét eseményekről számolnának be, inkább megmutatnák a világnak, kik ők igazából. Ezzel a folyamattal a szelfizők általában igyekszenek egyben önmagukkal is megbarátkozni, jobban megismerni és elfogadni énjüket – és ha tudatosan nem is motiválja őket, válaszaik alapján egyértelmű:

ebben a folyamatban jól jön mások dicsérete, megerősítése.

Mi lesz ebből?

A szelfik készítése számos módon fejt ki hatást. A tudomány listázott pozitív és negatív hatásokat egyaránt: például a szelfi egyesek szerint egy új módja a kreativitás megélésének, az érzelmek kifejezésének, az énképünk formálásának és önbizalmunk növelésének, míg mások szerint csökkenti a tudatosságunkat, figyelmetlenné válhatunk (hiszen arra figyelünk, mit akarunk megjeleníteni egy szelfin, nem pedig arra, mi történik körülöttünk), valamint rossz hatással lehet az emberi testről, szépségről kialakult képünkre is.

Gondoljunk bele: hároméves gyerekek már tudnak pózolni, mosolyogni kezdenek, ha kamerát kapnak a kezükbe, egy-egy tizenévesben pedig komoly sérelmeket szül, hogy nem néz ki úgy, mint néhány – agyonsminkelt, filterezett – insta-sztár.

Hab a tortán: a kutatások szerint

már tizenévesek párkapcsolatait is elrontja,

ha az egyik fél túl sok önkét posztol közösségi oldalain.

Hogy mit lehet mégis tenni? Állítólag érdemes önkritikusan és csak félig-komolyan-véve az ügyet érdemes szelfizni, ily módon megélhetjük az önkifejezést, de nem kerülünk túl közel a nárcizmus bűvköréhez.

 

***

Társadalmaink legégetőbb (tömeg)pszichológiai problémáiról, lélektani kihívásairól szóló cikksorozatunk eddigi írásai:

A halálról és a gyászról: Eltűnő ingerek – megtörni a halál tabuját

A burnout-szindrómáról: Ne égj ki!

A telefonfüggőségről: Digitális detox: milyen okostelefon nélkül létezni?

A gyerekként élő felnőttekről: Miért marad meg gyereknek egyre több felnőtt? – A Pán Péter-szindrómáról

Az elmagányosodó társadalomról: A magány társadalmában élünk?

A gyerekek szorongásáról: Miért szorong a gyermek?

A lemaradás réméről: FOMO: te is félsz, hogy kimaradsz valamiből?
 

Összesen 49 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Idiotizmus, leginkább.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés