A halott felült, és enni kér

2019. október 22. 14:51

Puzsér Róbert
hvg.hu
A következő évek fő kérdése az is, hogy mennyire akarnak majd ellenállni a korrupciónak a széles koalíció tagjai.

„Be kell látnom egy súlyos tévedésemet. Tévedés volt azt képzelnem, hogy az ellenzékre leadott városi szavazatokat nem lehet összeadni, hogy a jobbikos és momentumos választók nem szavaznak a régi baloldalra. A fideszes elit arroganciája, Orbán Viktor gátlástalansága meg a Borkai-videóban feltáruló romlottság és kulturális alávalóság a nagyobb városokban győzelmet hozott a parlamenti ellenzéknek. Azt hittem, hogy ez vesztes stratégia a nemzeti együttműködés rendszerével szemben, de most már biztos, hogy 2022-ben ez lesz az országgyűlési választás ellenzéki megoldóképlete, s majd kiderül, hogy lehet-e az MSZP-vel meg a DK-val győzni, és lehet-e velük sikeresen kormányozni.

Csalódott vagyok az eredmények kapcsán. Nyilván örömteli, hogy a budapestiek számos kerületben leváltották a Fideszt, hogy olyan polgármesterek tudtak nyerni, mint Baranyi Krisztina vagy Déri Tibor, elkeserítő ugyanakkor, hogy milyen elemi erővel szerveződnek újra a szekértáborok. A Fidesz szavazóinak kritikátlan hűségét már számtalanszor megtapasztalta Magyarország, de még így is sokkoló volt Borkai Zsolt győri sikere, miközben gyomorszájon vágással ért fel számomra a zuglói és kispesti szocialista jelöltek fölényes győzelme a leleplező hangfelvételek, botrányok és parkolási tolvajlások napvilágra kerülése után. Újra 2002-ben érzem magam, ahol csakis a törzsi jelvények számítanak, ahol Caligula lova simán nyer fideszes színekben bármelyik kistelepülésen, és ahol szocialista színekben akár egy vödör enyv is fölényesen győz a nagyvárosokban. Nem ez vagy az a kampánystratégia, nem ez vagy az az üzenet, nem a korrupció elutasításának és nem a jogállam helyreállításának igénye, hanem a polgárháború győzött.

Orbán Viktor A terve a centrális erőtér megszállása és az eleve megosztott ellenzék folyamatos fragmentálása volt. A B terv a végletekig polarizált társadalom, ahol az egységessé váló ellenzék súlypontja a 2010 előtti baloldali elit kezében van. Az ellenzék belső erőviszonyai a mai Budapesten: egy szocialista főpolgármester és hét szocialista, három DK-s, két momentumos és két független kerületi polgármester. Miközben az ellenzéki választók fele nem kér a 2010 előtti baloldalból, miközben a szocialisták a parlamenti küszöbön billegnek, továbbra is az MSZP az ellenzék vezetőereje, a Fidesz veresége elsősorban az ő győzelmük, a mögöttük álló gazdasági és értelmiségi csoportok szereznek általa pozíciót.

Orbán Viktor B terve életbe lép. Ezért nem engedte le a vörös szennyvizet a lefolyón, ezért finanszírozott kedvenc ellenzékének médiát, tömte parkolási és BKV-takarítási pénzekkel. Ha valaki jön, ők jöjjenek! Nehogy valami Jobbik! Nehogy valami LMP! Nehogy valami Momentum! Ők. A posztkommunisták. Velük kelljen összefogni mindörökké. Orbán Viktor rendszeréből rohamosan szökött a legitimitás, s mert az prostituáltak ülepéről nem felszippantható, a beszállítást kedvenc partnercégére, az MSZP-re bízta. Jöjjön a polgárháború! Ezek ellen újra? Bármikor. A NER újra legitim. Orbán Viktor nem tud konszolidálni – rendszerét a polgárháború legitimálja.

A kispesti hangfelvétel azt mutatja, hogy a szocialista politikusok nem képesek a változásra, hacsak a választók azt ki nem kényszerítik belőlük. Az ellenzéki pártok válasza: ha bebizonyosodik, hogy drogozott, mennie kell. Mintha a drogozás lenne a probléma. Karácsony Gergely hozzáteszi, hogy ő Gajda Péterre, a kispesti polgármesterre bízza a döntést. Arra a kispesti polgármesterre, akinek a kerületi párttársáról van szó, aki pozíciójából fakadóan a kerületében minden hivatali korrupció és visszaélés legfőbb politikai felelőse. Legalábbis furcsa lenne, ha polgármesterként nem ismerné a közvetlen elvtársait és munkatársait.

Az önkormányzati választáson valamennyi nyilvánosságra került hang- és videófelvétel szereplőjét újra megválasztották. A kispesti szocialista képviselő párttagsága éppúgy megszűnt, mint a győri fideszes polgármesteré. A Magyar Szocialista Párt éppúgy megtisztult, mint a Fidesz, több kérdés nincs, az ügyészség majd vizsgálódik, vagy nem. Ismerve a hazai közállapotokat, egy ilyen vizsgálódás legfeljebb akkor vezethet eredményre, ha a szocialisták nem voltak elég elővigyázatosak, és nem vonták be a Fideszt is az üzleteikbe. Jól tudhatják, hogy ha van fideszes szál, nem kell a törvény szigorától tartaniuk, ahogy a zuglói parkolási panamának sem lett következménye. A következő évek fő kérdése nem pusztán az, hogy az a széles koalíció, amely sok helyen győzni tudott, képes lesz-e a fideszeseknél jobb minőségű munkát végezni az önkormányzatokban, hanem az is, hogy mennyire tudnak vagy akarnak majd ellenállni a korrupciónak, a szocialista és Fidesz-közeli vállalkozók nyomulásának. Nem jó jel, hogy miközben Karácsony Gergely erre a kampányra köznyilvános számlát, teljesen átlátható finanszírozást ígért, melynek korábbi kihívója, Kerpel-Fronius Gábor volt a biztosa, ez máris elmaradt. Helyette álhírportált élesítettek, melyet tízmilliókért hirdettek a Facebookon. Miből? Kiktől? Mi jár ezért cserébe?

És Karácsony Gergely nemcsak ezért van csapdában. Ha ígéreteit teljesíteni próbálja, garantált csőddel néz szembe, mert vállalásainak egyik feléhez nincs pénze, másik feléhez nincs joga. Ha a városlakók érdekeit követi, és keményen szembeszáll az autós lobbival, az népszerűségvesztést és a Fidesz visszatérését okozhatja. Ha az Orbán elleni szabadságharcot erőlteti, népszerűsége akár nőhet is, de szétrohad alatta a város.

Most mindkét fél az együttműködési készségét demonstrálja a közvéleménynek. Jól tudják, hogy aki az első ütést beviszi, azt hibáztatja majd Budapest a háborúért. Ezért gyakorol látványos gesztusokat miniszterelnök és főpolgármester. Ezért jelenti be Orbán Viktor, hogy a budapesti fejlesztések tervei érvényben maradnak, ezért nyilatkozza Fürjes Balázs, hogy érdemes áttekinteni a Liget-projektet, ha a főváros új vezetésének bármilyen felvetése van. Ezért ajánlja Karácsony Gergely azt a Tarlós Istvánt, akit pár napja még Fidesz-bábnak, vita elől menekülő gyáva nyúlnak nevezett, Budapest díszpolgári címére.

Izgalmas küzdelem elé néz az ország: sok keserűség és indulat forr már a szekértáborok üstjeiben – az elkeserítő helyzet azonban az, hogy ennek a rendszernek a leváltására jelenleg a legcsekélyebb lehetőség sincs. A politikai centrum kiürült, a balliberális ellenzék a 2006-os orbáni receptet követi, és nem vesz tudomást arról, hogy kevesebb és sokkal csekélyebb hatáskörű és költségvetésű önkormányzatokkal bír, teljesen más közjogi, politikai és gazdasági körülmények veszik körül őket. Orbán Viktor legyőzése a cél, Orbán Viktor másolása az eszköz. Ez az a stratégia, amely legutóbb kétharmados Orbán-korszakot okozott. Ez Gyurcsány Ferenc és ez a szocialista pártelit, amely legutóbb kétharmados Orbán-korszakot okozott. Albert Einstein szerint őrültnek lenni annyi, mint ugyanazt megtenni újra meg újra, és azt várni, hogy az eredmény más legyen.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 132 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Robi, a Jobbik, az LMP és a Momentum álltak össze a posztkommunistákkal. Hol van már a XX. századi politika leváltásának igénye?

Ez a megélhetési-véleménynyilvánítás elég hitvány munka lehet.

Válaszok:
hátakkor | 2019. október 22. 16:23

Meg aztán ugye Kispest és Zugló meg is adta a választ. Amint arra maga Puzsér is rámutat. És persze a válasz nem meglepő. Hiszen a halott enni kér. Sok az éhes száj.

Válaszok:
hátakkor | 2019. október 22. 16:26

"Az ellenzék belső erőviszonyai a mai Budapesten: egy szocialista főpolgármester és hét szocialista, három DK-s, két momentumos és két független kerületi polgármester. "

Idáig helytálló.
Az viszont már egészen perverz, hogy ennek az okát is Orbán Viktorban és az ő "tervében" akarod láttatni...

Karácsony szavazóit az Orbán elleni gyűlölet motiválta. A gyűlölet pedig irracionális. Ezért nem fognak számonkérni semmilyen elmaradt ígéretet. Viszont az elmaradásért, a nem teljesülésért a Zorbán lesz a hibás. Ki van ez találva.

Ha olyan jól tudja ez pszichopata, miért csak pár százalékot kapott?

Egy ember aki megverte Berkit.

Már látom hogy Szilveszterkor megint ingyenes PaDöDö koncert lesz :(

Robi!
A politikai térben elfoglalt jelenlegi pozíciód - szerintem ez a légüres teret jelenti -másra nem predesztinál, mint vágásra a jobb -és baloldal irányában.

Valld be, Téged cserben hagytak kezdeti támogatóid, így könnyebb kritizálni. Ami nem jelenti azt, hogy számos kérdésben ne lenne igazad. Biztosan ismered Beppe Grillo történetét - Itália, Öt Csillag Mozgalom, mára koalíciós partnerként kormányon - jönnek a mindenkivel szemben álló civilek, a Hozzád hasonló, sisak nélküli harcosok, a bátrak, a szókimondók, az egyedüli alternatívát felrajzolók, majd a hatalomhoz jutás pillanatától kezdve mindezt feladók.

Javadra írom, hogy a méregbe mártod tolladdal egyik oldalt sem kíméled, látszólag törekszel az elfogulatlanságra.

De tudod Robi, magam egyszerű értelmiségiként beleuntam az örökös kardcsörtetésekbe - amik végül is az ország, az újabb kutatások szerint már a 70-es évektől kezdődő lerablását hivatottak leplezni - , a hirtelen, a szocializmus lebontásából milliárdossá avanzsált " baloldali" politikusok népért aggódó arcába.

De abba is beleuntam, hogy például a Klubrádió, különösen az feltűnt ifjú leányka ketrecharcosok nem ismerik fel az idők szavát. Ami éppen a napokban utalt a Klubrádióban az általam tisztelt Csizmadia Ervin.

Mert miről is beszélt? Mikor jutunk el oda, hogy európai szinten kölcsönös tisztelettel fogadja el a másikat a balliberális és a nemzeti oldal? Kirekesztés nélkül? Ervin szerint Európában e kettősség még egy ideig jelen lesz, a járható út, egymás megbélyegzése, lejáratása helyett, a létezéshez való jog kölcsönös elismerése.

A Klubrádió ifjú ketrecharcos kislánya persze felütötte a Lokál magas labdáját is. Pfuj, ronda kormánypropaganda....A Metropol semleges volt, csak kérdezem. Műsorvezető, mi a véleménye erről a kormánypropaganda termékről? Ervin: a teljes sajtószabadság híve vagyok. Csend.

A Klubrádió másik műsora: A vendég a valóban nagyszerű Kossuth Díjas Müller Péter, akinek neki szegezi a műsorvezető, hogy hát Ő a mostani kormánytól kapta a Kossuth díjat, amit ugye szoktak el is utasítani. vagyis Te miért fogadtad el ettől a rohadt Fidesz kormánytól. Az intelligens, kulturált Müller Péter válaszában felsorolt néhány olyan, a magyar kutúra világítóoszlopát, akiknek nem örömteli a társaságában lenni.

Mit akarok Robi ezzel mondani. A balliberális oldalnak, a Klubrádiónak is abba kellene végre hagynia az uszítást, s neked mit üzenek? A kétoldali vágások helyett, mondd meg, hogy Te mit csinálnál!

lapsus: akiknek örömteli a társaságában lenni.

Beszúrom ide is:

Kissé össze vannak zavarodva a kommentmezőben. :)))))

A másik kedvencem volt a mai hvg-s Puzsér-cikk alatti ballib őrjöngés... egy nick merészelt helyeselni Puzsér gondolataira (igen élesen kritizálva egyébként a Fideszt és kormányzását is!): azonnal "orbán-fan", "fasiszta", "náci" stb. lett belőle...

Ezek pont olyanok ma is, mint abban a történetben, amit Bibó írt le.
Várta 56-ban a forradalom leverése után a szovjet katonákat a parlamentben, azok meg is érkeztek, és a következő kérdést szegezték Bibónak: "Maga kommunista?" Bibó: "Nem." Szovjet katona: "Tehát fasiszta".

Na, ezek két-három generációvalkésőbb ugyanitt tartanak.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés