Velünk élő Tanácsköztársaság

2019. október 21. 12:05

Szakács Árpád
Facebook
Kilenc év alatt nemcsak Szőcs Gézának, hanem másoknak sem voltak álmatlan éjszakáik, hogy Szabó Ervin maradt a névadó.

„Szőcs Géza csizmája úgy került az asztalra, hogy – elmondása szerint – egy újságíró akkoriban felhívta és beugratta (!!!) a kérdéssel, amire ő is azt válaszolta: megfontolandónak tartotta a névváltoztatást.

Ebből a csőből sikeresen kimászott néhány hónap múlva, amikor a Mozgó Világ című havilapban elhatárolódott saját magától. Idézem: »Na, ez érdekes eset. Egy vasárnap délután felhívott az MTI vagy a Kossuth rádió riportere. Érdeklődött, mi a véleményem a Szabó Ervin Könyvtár névváltoztatásáról. Azt hittem, egy körkérdés keretében szólaltat meg néhány írót, költőt és könyvtárost a kollegina, [egyébként valóban körkérdés volt] így elmondtam a személyes véleményemet. A csapdát csak akkor észleltem, amikor kijött a hír, miszerint a kulturális államtitkár számára elfogadhatatlan Szabó Ervin, és kezdeményezi a cserét. Miközben nekem magamtól eszembe nem jutott volna változtatni.«

Az államtitkár Tarlós István rá vonatkozó bírálatával kapcsolatban megjegyezte: nem akart fővárosi ügyekbe avatkozni. »Egyetlen ártatlan mondatomon tört ki a botrány: az ellenzéki oldal berzenkedett és hőbörgött, hogy mi ez az újsütetű agresszivitás, mi ez az átnevezési őrület, a jobboldal meg lapított, eszébe nem jutott megvédeni azzal, hogy igen, ebbe mi ugrattuk be az államtitkár urat.«[??] Utalt arra is, hogy a jövőben nem szeretne foglalkozni a névváltoztatással, mint fogalmazott: »visszavonulót fújtam«. Hozzátette: „nem lesznek álmatlan éjszakáim akkor sem, ha a Szabó Ervin Könyvtár megtartja a nevét.” [!!!]

Kilenc év alatt nemcsak Szőcs Gézának, hanem másoknak sem voltak álmatlan éjszakáik. Minden idők egyik legszélsőségesebb ideológusa maradt a névadó, az a Szabó Ervin, aki személyesen tervezett merényletet Tisza István miniszterelnök meggyilkolására.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 52 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Terelsz, nagyon terelsz. Az ügynökakták jellemzően nem a kommunista főbűnösökről, hanem a főbűnösöknek dolgozó kápók által megzsarolt senkikről szólnak. - Milyen érdekes, hogy az ügynököket beszervező apparátus tagjai valamiért neked sem csípik a szemedet.

Jó ötlet, támogatom. Bár felőlem maradhat a "Szabó Ervin" is, két okból: egyrészt dokumentálja, hogy voltak olyan idők,a mikor a szocdemek még kultúrnépek voltak, akik fölemelni próbálták a proletariátust, többek között olvasással. Ma már csak élni próbálnak belőlük. Másrészt megmutatja, hogy a névváltoztatási mánia az jellemzően komcsi tempó. Lásd most Bauer agymenését.

Az ötlet azért is kiváló, mert Hamvashoz hasonlóan voltak többen, akik a területükön kiválóak voltak, de el voltak hallgattatva, félbevágták a pályájukat, az Aczél-boyok...
Őket a megilleti helyre utólag tenni, nem szentségtörés, inkább igazság.

Hogyan működik a kohnbélista Tanácsköztársaság ma?
Ezekben a percekben is megy a Klubrádió betelefonálós műsora a Beszéljük meg! Bolgár Györggyel.
A téma 17 óra környékén: az ukránok, a több száz ukrán bejelentkező Szabolcs megyében a az önkormányzati választások idején. Egy "szakértőt" kért fel Bolgár, sajnos, a nevére nem figyeltem. (Közben Bolgár búcsúzik tőle, megvan a név: Forgács Imre volt igazságügyi és rendészeti miniszter. Óvatosan csorgatja az infókat, nem vádol konkrétan, megfoghatóan, miközben minden szava sejtetés, sugalmazás a tarthatatlan Fidesz-bűnözés állapotokról! A Kormányhivatalnak lenne a dolga, hogy gátat szabjon, megakadályozza ezeket a hamis lakcímes ukránokat...
És ez megy kb. 15-20 percen keresztül: a hatalom, az Orbán-kormány rezsimezése, aljaskodásainak a fülekbe varázsolása, Bolgár sunyi alákérdezései mellett..., kiviláglik: EZ ÍGY MEGY MINDEN VONALON, ORBÁN DIKTÁTOR ORSZÁGÁBAN...

Miközben A VALÓSÁG:
"A fiktív lakcímbejelentésekkel kapcsolatos érdeklődésére dr. Szilágyi László, a megyei főügyészség sajtószóvivője közölte: az elmúlt időszakban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében több nyomozás is indult amiatt, hogy honosítással magyar állampolgárságot szerzett személyek nagy számban jelentkeztek be magyarországi ingatlanokba, azaz lakcímet létesítettek ezeken a helyeken, noha már a bejelentkezéskor sem volt olyan szándékuk, hogy ott éljenek, illetve azóta sem tartózkodnak az ingatlanokban.
Ilyen esetben a bejelentkezéshez hozzájáruló tulajdonos és az ingatlanba bejelentkező személy is bűncselekményt követ el,
hiszen a lakcímkártya valótlanul tartalmazza a polgár lakcímét. Ez közokirat-hamisításnak minősül, amelyért három évig terjedő szabadságvesztés szabható ki".
Ezek a Forgácsok, Bolgárok nem mások, mint anno a Szamuelyk, Bokányik, Garbaik estébék, mai kiadásban ugyanolyan aljas terroristák, szavakat lövöldöznek reggel, délben meg este...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában