Nem beszélve arról, hogy, mint az a nevéből vagy akár a zászlajára tekintve kiderül, a Munkáspárt egy velejéig komcsi szervezet, körülbelül annyira a szabadság előretolt helyőrsége, mint anno Mandeláék.
Igen, egyenjogúvá teszik a nőket, a Szovjetunió is tette, hurrá, mindenkinek jobb lett tőle!
Nem értem, hogy jobboldali körökben ezekhez hasonló mozgalmak hogyan tudnak népszerűségre szert tenni. Ugyanígy értetlenséggel szemléltem, mikor konzervatív emberek eszmeileg támogatták a barcelonai anarchisták vircsaftját, mondván, olyanok ők, mint a székelyek. Tudják, kik támogatták annak idején a királlyal szemben a nemzetiségeket? Jászi Oszkár és társai. Úgy vélem, velük egy jobboldali sem akar egy platformon állni. Ráadásul székely testvéreinknek a tizede sincs meg a román állam felől annak, mint amit a katalánok kapnak Madridtól.
Nem kellett volna egyetlen ország integritását sem szétrombolni, és akkor senki nem vezetne rablóhadjáratokat az interregnumban. Nem kellett volna elárulnia az USA-nak az egészen idáig jó segítséget nyújtó kurdokat. Nota bene, azt talán sikerült elérni, hogy Aszadék még erősebbek lettek, és hallgatólagosan a kurdok mögött immár nem az USA, hanem Oroszország áll.
Tibet már nem érdekes, Palesztináról meg nem ildomos beszélni, hát most a kollektív önbecsapás ösvényén a kurdok következnek.