Új Brexit-népszavazásra van szükség

2019. október 20. 17:38

Donáth Anna
Facebook
Putyin káoszt, széteső Európát akar látni, helyi szövetségesei pedig bután erőszakos politikával akarnak felemelkedni.

„Nagy-Britannia három éve táncol a szakadék szélén: egy aljas kampány, az Európát szétverni igyekvő, többek között Oroszországból gerjesztett és támogatott szélsőséges politika sodorta oda. A Brexit-népszavazás kirakatában a függetlenség jelszavát olvashattuk, de valójában pont az erős, és a nagyhatalmak befolyását eddig visszaverni képes Európai Unió függetlensége ellen szervezték azt a kilépéspártiak.

A brit polgárok pedig nem hozhattak valódi, megalapozott döntést. Egymást követő, a Brexit-tárgyalásokba sorozatosan belebukó kormányaik kudarca, hogy előbb tettek fel egy kérdést az embereknek, mintsem meg tudták volna mondani, mit jelent rájuk nézve, ha azt megválaszolják. Ma már teljesen világos: előbb kellett volna lefolytatni a tárgyalásokat, hogy tudjuk, egyáltalán mire képesek és hajlandók a felek, és aztán, ennek végeredményéről kérdezni a briteket. Nem véletlen, hogy nem így történt: Putyin káoszt, széteső Európát akar látni, helyi szövetségesei pedig bután erőszakos politikával akarnak felemelkedni, még ha ennek a nemzetük is látja kárát.

Mindez számunkra elfogadhatatlan. Nem fogadom el az Európai Parlament képviselőjeként, hogy szétverjék a közösségünket, nem fogadom el a Renew tagjaként, hogy szélsőséges eszméknek szolgáltassák ki a jövőt, és nem fogadom el fiatal magyarként, hogy a Nagy-Britanniában élő magyar százezrek sorsával szórakozzon néhány populista politikus. Mi a Momentumban értük is küzdünk.
Olyan módon is, hogy mindent megteszünk egy új, immár a tények ismeretében végrehajtható népszavazásért. Személyes véleményem az, hogy a briteknek az EU-ban a helye; de ha erről dönteni akarnak, azt legalább úgy tehessék, hogy hazugságok és hecckampány helyett a valóság vezeti őket.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 58 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nem fogadja el a népszavazás eredményét.
És?

Nem vennék rá mérget, hogy ez lesz a Renew hivatalos állaspontja... Jó esélye van, hogy a hosszabbítást épp Macron fogja megakadályozni :)

Mucika, ha ennyire szeretnétek egybetartani Európát és gyengíteni Putyint, akkor mi a fenét gátoljátok a Balkán csatlakoztatást???

Összevissza hazudozni kár.

Közöd?!?

Egyébként egészen elképesztő, hogy nyakunkba kaptuk ezt az MSZP-DK-nál is (!!!) militánsabb globalista-kozmpolita-kultúrbalos csürhét. Ez a szöveg is színtiszta antidemokratikus uszítás...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés