Független média

2019. október 18. 9:56

Donáth Anna
Facebook
A választópolgárok többségéhez egyszerűen nem jutnak el a valódi információk.

„Az újságírók kockáztatnak a legtöbbet azért, hogy megvédjék a demokráciát és az Európai Unió értékeit – erről volt ma szó európai pártcsaládunk, a Renew Europe által szervezett konferencián.

A beszélgetés elején megemlékeztünk a 2 éve meggyilkolt máltai oknyomozó újságíróról, Daphne Caruana Galiziararól. Az ő példája mutatja meg, mit kockáztatnak valójában azok, akik mindent megtesznek azért, hogy leleplezzék a hatalmasok lopásait és visszaéléseit; Galiziara például sokat írt a kormány és a szervezett bűnözés összefonódásáról.

Egy hős volt, és hősként fogunk rá emlékezni – nem csak máltai, hanem európai hősként.

A konferencián arról is beszélünk hogy az Európai Uniónak is sok dolga van még azzal, hogy megvédje saját tagállamainak újságíróit. Én a magyar helyzetről beszéltem, és arról, hogy azért lettem politikus, mert egyszerűen nem tudtam tovább nézni, ahogy teljesen leépítik és tönkreteszik a magyar jogállamiságot és demokráciát – ennek ugyanis a médiaszabadság és a független újságírás is nagyon fontos alappillére.

De a helyzet ma az, hogy a választópolgárok többségéhez egyszerűen nem jutnak el a valódi információk. A magyar nyilvánosság jelentős részét leuralja a kormány által működtetett és finanszírozott propagandagépezet, ami szolgálatába állította nem csak a közmédiát, de több, korábban független médiumot is – ráadásul az uniós pénzből gazdagodó oligarchákon, családtagokon keresztül. Persze, bárki indíthat saját lapot, de az állami hirdetésekkel teljesen el van torzítva a médiapiac, és már a piaci hirdetők is alig-alig mernek hirdetni független médiumokban, nehogy magukra haragítsák a miniszterelnököt.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 172 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"De a helyzet ma az, hogy a választópolgárok többségéhez egyszerűen nem jutnak el a valódi információk."

Ez Pest bevétele után, ami az ellnezék számára egy rendkívül szervezett hírterítésen és cselekvési program alapján volt lehetséges, ostoba felvetés.
De Nyugat-Európa regnáló kormányaira végül is igaz: egy átlag német-svéd-francia-belga-angol a muszlim migránsaik elképesztő arányú bűnözéséről és térnyerésükről semmit sem tud.

Volt fideszesként írom: Nem mindenki él médiabuborékban.
Minden fent említett ügyről (és sok egyéb disznóságról mindkét oldalon ) olvastam "független" orgánumokban, ezt tettem azelőtt is, hogy kiábrándultam a Fideszből.

Pont az ellenkezője igaz.
Az ellenzék által uralt közösségi médiában nyugodtan terjesztették demagóg ígéreteiket és pont a jobboldalt tiltották le időnként.
Az RTL Klub és az ATV mindenhol böm böl, a Népszavában válogatott ősbolsevikok írnak amit akarnak.
Az ellenzéki hetilapok folyamatosan szabadon írnak, a Népszabadságot az MSZP pártalapítvány adta el, megtarthatta volna.
Csak a rendszerváltás bolsevik haszonélvezői sajnálták a pénzt a sajtójuk teljes megtartására.
Mindenki szabadon tájékozódhat, a MOMENTUM EP képviselői szembe mennek a tényekkel.
Már csak egy kérdés van. Mikor nyeli le a Momentumot Gyurcsány.
(Az is lehet, hogy meghagyja a "függetlenségét" SZDSZ módra.)

Nagy tévedés leírni és lebunkózni (még ha finoman is ) a vidéki embereket.
Itt sokkal jobb élni, mint a nagyvárosokban, viszont éppúgy hozzájutunk minden információhoz - és sokan akarunk -, mint a ki tudja, mire büszke , akár tőlünk sokkal műveletlenebb és tájékozatlanabb "városiak".
El kellene felejteni a butaparasztozást, mert nemcsak nem igaz, hanem félre is visz.

"A választópolgárok többségéhez egyszerűen nem jutnak el a valódi információk."

A Facebook cenzúráz, a német törvény bünteti.

Donáth Anna lehazudja a csillagot is az égről. Tényszerűen nem igaz, amit állít. Különben pedig a mai informatikai viszonyok között lehetetlen az egyoldalú tájékoztatás, mindenki hozzájut kívánt információhoz. Független véleménynyilvánítás meg nincs: Donáth Anna sem független ugyebár, emiatt ül abban a szörnyű képviselőcsoportban.

A jó politikus mindig lódít,
az "igazat" mondja, nem a valódit.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés