A populizmus védelmében

2019. október 18. 10:08

Schmidt Mária
New York Times
Nem tapasztaltuk meg a tényleges újraegyesítést Nyugat-Európával, ehelyett arra kényszerítettek bennünket, hogy alkalmazkodjunk a Nyugathoz.

„Nekünk, magyaroknak ritkán könnyű az életünk. Mint a többi nemzetnek is – amelyek a Szovjetunió közvetlen uralma alá tartoztak a 20. században –, nekünk is küzdenünk kellett a nemzeti kultúra és életmód megőrzése érdekében. Ugyanakkor ezek a törekvések felkészítettek minket a 21. század kihívásaira.

A II. Világháború után a Szovjetunió arra kényszerített bennünket, hogy közel fél évszázadon át kommunista társadalomban éljünk. 1956-ban hőseink fellázadtak a szovjetek által támogatott rezsim ellen. A cél a nemzeti függetlenségünk visszanyerése volt. A forradalom azonban kudarcot vallott, és súlyos árat fizetettünk érte. A felszabadulás csak évtizedekkel később jött el, a Szovjetunió összeomlása után.

Gorbacsov 1985-ben a Szovjetunió vezetőjévé vált. Kádár János tudta, hogy Gorbacsov reformjai halálosnak bizonyulnak majd. Igaza volt. A nyolcvanas évek végén hatalomra került fiatal tisztviselők már átengedték magukat a változásnak. 1989 júniusában engedélyezték Nagy Imre, az 1956-os forradalom után kivégzett volt miniszterelnök újratemetését. Ebbe a légkörben tűnt fel a fiatal Orbán Viktor, aki szabad választásokra szólított fel és a szovjet csapatok kivonását követelte Magyarországról.

Azt hittük, hogy más nemzetek is átérzik a kommunizmus alatti szenvedéseinket, és segítő kezet nyújtanak a nehézségek leküzdéséhez. Sajnos ahelyett, hogy mint potenciális szövetségesekként tekintettek volna ránk, miután végre csatlakozhattunk a szabad világhoz, a nyugat-európai országok úgy bántak velünk, mint a hidegháború legyőzött veszteseivel. Nem tapasztaltuk meg a tényleges újraegyesítést Nyugat-Európával. Ehelyett arra kényszerítettek bennünket, hogy alkalmazkodjunk a Nyugathoz. Az sosem merült fel Nyugaton, hogy talán nekik kellene alkalmazkodniuk mihozzánk.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 94 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ki beszél itt szabadságról? A nyugat szétverte a termelő kapacitásunkat, bezáratta a gyárakat, szétverték a jól működő agráriumot, felszámolták Magyarország versenyképességét, így betagolták egy új gyarmati rendszerbe.

Korábban Moszkva szabta meg a mozgási kereteket, ma Brüsszel. S ez utóbbi még annyira sem ad a látszatra, mint adott Moszkva. Az oroszok nem raboltak le bennünket, fejlődött az ország, nem volt ennyi szegény ember, nem vették el a gyárainkat, földjeinket, élt a falu. A miniszterelnököket, vezetőket korábban Moszkva nevezte ki, most Brüsszel. A népnek akkor sem, s most sincs beleszólása saját dolgaiba. Kádár alatt a kisember is haladt, hagyták Őt is érvényesülni, most a kisember szolga lett a multiknál.

Mindezeket ma reggel a halpultos sorolta nekem, s nem tudtam vele vitába szállni, igaz, hosszú is volt a sor.

A NYT Schmidtet kérte fel, s nem véletlenül, mert elismert történész. Ez az írása is remekmű, hasznos és közérthető információ az amerikai olvasóknak. Ha képes rá, és egyáltalán szóba állnak Önnel,írjon véleménycikket a NYT-ba...

Én téged szeretnélek ugyanerre kérni. De mivel van benned X faktor, tőlem meg is kapod az X-et.

Érveket, az talán elegánsabb lenne. Öntelt módon, magas lóról személyeskedni akárki tud.

Lehet, hogy a nép várta a nyugathoz való csatlakozást, de mit kapott ezen a néven? Előbb kifosztást, minden használható elem eladását, megszüntetését hazai segédlettel, garantált 8 százalékos haszonnal, majd utána, de csak utána, a kellő előkészítés után, 14 évvel a rendszerváltás után jöhetett a csatlakozás. . Ahol aztán a gondolkodást is ellenőrzés alá helyezték, szankcionálták.

Ezt lehet csatlakozásnak nevezni, de csak annyira az, mint amikor a Varsói Szerződéshez, vagy a KGST-hez csatlakoztunk.

A fékezhetetlenség nem igazán erény. Jó, ha vannak szabályok és maga az agy fékez.Biztosan nem végletesen értetted.

Legközelebb átadom a halasnak a hozzászólásokat, egy valami elkerülte a figyelmeteket, amit írtam, hosszú volt a sor, s mindez lehetetlenné tette az ellenvélemény kifejtését. A szokásos felületességetek, csak egyből az proli indulatok.

Ami grosvenor és társai esetében ez természetes, de a konzervatív oldalon több gondolkodást várnék el. Máskor megkérdezem a halast, hogy jobboldali-e, s ha igen vásárolok, ha nem, keresek párton kívülit.......De az senkit sem zavar, hogy a társadalom mennyire megosztott, igen ezek a vélemények, s vak fanok akik csak a saját táboruk véleményét szeretik olvasni, mindkét oldalon. S hát előbújik a hat osztály........már ami a stílust illeti.

Ne legyél ennyire szkeptikus.

Nem tudom én nem akartam egyesülni sem Kelet sem Nyugat-Európával ( Mo marad...). Becsületes kereskedelmet ( COCOM lista eltörlése), korrekt kapcsolatokat és szabad utazást szerettem volna.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés