Tarlós szerint Karácsony csak ígérget és rágalmaz, Borkai Zsolt pedig vállalhatatlan

2019. október 10. 21:13
A főpolgármester elmondta, hogy keményebb kampányban volt már része, de erkölcstelenebben még nem.

Tarlós István a csütörtöki Infostartnak adott interjújában nyilatkozott többek között azokról a kiszivárgott kispesti felvételekről, amelyeken feltehetően egy MSZP-s képviselő fehér port lóbálva beszél korrupciós ügyekről. Ezen kívül Karácsony Gergely korábban kiszivárgott megszólalásairól is szót ejtett. Szerinte az „elásásokkal, a zokszó nélkül aláírt parkolási szerződéssel” kapcsolatban Karácsony esetlenül védekezik. Emellett kitért az ellenzéki főpolgármester-jelölt „rágalmaira”, amelyeket egy interjúban fogalmazott meg. Kijelentette, hogy Karácsony hazudott, de az újságban utólag korrigálták ezeket. A városvezetés kapcsán elmondta, hogy Zuglóban bizonyíthatott volna, de nem tette.

A főpolgármester kiemelte, hogy felháborítja és elkeseríti Borkai Zsolt botránya. Úgy fogalmazott, ez a történet „védhetetlen, vállalhatatlan és méltatlan, ez az ember méltatlanná vált”. Emellett elítélte a Bede Zsolt nevű aktivista Alföldi Róberttel és Karácsony Gergellyel szembeni cselekedeteit. Úgy fogalmazott, hogy „ez egy bamba lúzernek a meggondolatlan és vállalhatatlan megnyilvánulása”. Hozzáfűzte, hogy „ez nem csak sértő, hanem infantilis is”, majd kijelentette, hogy szerinte bocsánatot kell kérnie.

Tarlós elmondta, hogy keményebb kampányban volt már része, de erkölcstelenebben még nem.

Az interjút alább megtekintheti.

 

Összesen 232 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Korrekt, mint mindig.

Remélem, a budapestiek nem bolondultak meg, és nem cserélik le (amolyan 2002-es országos módon) egy alkalmatlan, gerinctelenül hazudozó lúzerre.

Majd hétfőn.

Azt most mondom, hogy előbb fog Borkai távozni, mint Gajda Péter Kispesten...

Semmi értelme most a váltásnak, KariGerire főleg nem.

Viszont Tarlós legalább kimondta. És nekem vasárnap őrá kell szavaznom.

A Párt követi a régi római mondoast, mely szerint divida et impera...

Ugyan már, ennél jobb ötleteid nincsenek?

Tudod Palika azért, mert valaki annyit mond Borkai dolgaira, hogy vállalhatatlan, de nem rugózik rajta órákig, még nem jelenti azt, hogy egyetért vele. Tudom, szeretnéd, ha Borkait most vonnák vissza, hogy a mohácsi példa nyomán itt is az ellenfél nélkül maradt ellenzéki jelölt nyerjen, de ezt a szívességet nem teszik meg. Győzzék le Borkait, akit egyébként lehet, hogy még így is megválasztanak. Beláthatod, hogy Borkai ügye miatt nem adhatják át az ellenzéknek Győrt. Ez ilyen egyszerű.

Időben meg fognak szabadulni tőle, de azért egy választást nem adnak ingyen az ellenzéknek, ezt vagy belátod, vagy ha nem akkor kénytelen leszel tényként elfogadni. Ez politika, ezt minden párt így csinálná. De az elég érdekes, hogy még így sem hiszed, hogy Győrben nyerhet az ellenzék. A győriek nem biztos, hogy Borkai viselt dolgai hatására lenullázzák mindazt, amit a fideszes Borkai ért el. A választást névleg Borkai nyerheti, valójában Fidesz nyer. Ez van,

0:07-nél Palika1955-nek leírtam. Az, hogy te mit látsz be és mit nem, az egyedül rád érvényes, másokra nem.

Igen, benned van a hiba.
De hát egyszerű a képlet: demokratikusan, minden infó birtokában fognak szavazni Győrben. Én arra tippelnék, hogy még Borkaival súlyosbítva sem kérnek a DK-ból (abban pedig szinte biztos vagyok, hogy a közgyűlésben fideszes többség lesz).

Apropó: Lackner és Gajda visszaléptek már Kispesten?

A gondolatmenetedet követve, ott aztán PLÁNE nem szabadna elindulniuk a szociknak...

A tippem:
Tarkós támogatottsága nagyobb, mint 49 %
Karácsony támogatottsága kisebb, mint 43 %
Puzsér 7%
Berki 1 %

Fővárosi közgyűlés: 70 % körüli Fidesz/KDNP, 30 % körüli ellenzék.

Válaszok:
ThunderDan | 2019. október 11. 9:29

Bokros csupán 36,04 %-ot kapott. Szerintem Bokros és Karácsony között lényeges különbség van Bokros javára.
A ballibnek semmivel sem nagyobb az esélye - ballib alatt az összefogást értem - most sincs nagyobb támogatása, mint amilyen 2014-ben volt.

A döntő az lesz, hogy ki tud jobban mozgósítani.

Túl optimista vagy.
Szerintem 3%-ponton belül lesznek, és nem tudom, melyik nyer.

Nekem, mint szavazónak, ez a státusz megfelel. Kb. a legjobb, amit a mai politika kínálni tud.

Hiába "átkozódsz" és hiába küldesz el bárhova, akkor sem értek veled egyet.

A szabad időben történtek nem közügy, hanem a család ügye. Ebben a cselekményben a kiszivárogtató, videó készítő több bűncselekményt is elkövetett. Mint emberről, emberi erkölcsről megvan a véleményem, de ezt nem teszem közzé, hanem Borkai családjára hagyom a rendezését. Úgy gondolom, ez a helyes és senkinek semmi köze, hogy a család miképpen rendezi.

Ami a videó a korrupcióval kapcsolatban sejtet, értéke nulla. Nem mondja konkrétan miről van szó. A hvg, index is spekuláció eredményeként hozza az Audi bővítésével kapcsolatos földügyletet.
https://hvg.hu/itthon/20120831..
https://hvg.hu/itthon/20121129..
Ez az ügy már a 2014 évi választásnál is szerepelt. Úgy tudom megvizsgálták és nem találtak jogsértést. Ettől függetlenül mindig elővették, ha egy baloldali személy került vád alá.
Már a számítások is elnagyoltak. Azt állítják, hogy egy négyzetméter ára 25 euró volt, ami ugyebár 7500 Ft/négyzetméter árnak felel meg. Egy hektár 10000 négyzetméter. A két számot összeszorozva kapjuk meg az egy hektár árát.
2014 évben egy hektár szántóföld ára Győr-Sopron területén 900.000-1.000.000 forintba került. Egy későbbi cikkben azt állítják, hogy négyzetméterenként 30 eurót kerestek rajta.
Ha utána számolsz, te elhiszed az állítást?

Továbbá azt is állítják, hogy az önkormányzat szolgáltatott ki információt, hogy az Audi bővíteni akarja a magyarországi gyáregységét. Ez is hamis állítás, hiszen a médiában megjelentek az Audi középtávú fejlesztési tervei. Csak abban nem született döntés, hogy hol fogja a fejlesztést elvégezni. Így bárki tudhatott róla. Egy ingatlannal foglalkozó cég ilyenkor felkeresi a beruházót és felajánlja a szolgálatait. Ha egyesség jön létre, ebben meghatározzák a szolgáltatás szakmai, műszaki tartalmát és megállapodnak az árban.

Szerintem a korrupció ilyen formában való tálalása blöff.

Ezért nem értek egyet veled és részemről visszautasítom: „Ha ezt bárki megkérdőjelezi, az vegye fel a valagát, és menjen az alkoholista, hazaáruló Dk-ba, mert a hazug, tisztességtelen, gerinctelen, álszent, kétszínű emberek gyűjtőtábora ott található!”

Majd erre a korrupciós témára akkor térjünk vissza, amikor bizonyított lesz és nemcsak feltételezés.

Nekem más a véleményem. Nemcsak a borkai ügyre értettem, hanem általában. Más az eset, ha ez munkaidőben, vagy a munkahelyen történik. Ennyi.

Elnézésedet kérem a magyarországi földárak linkje lemaradt. Most pótlom.
STATISZTIKAI TÜKÖR Mezőgazdasági termőföldárak és bérleti díjak, 2014
https://www.ksh.hu/docs/hun/xf..

Ezzel sem győztél meg, mert ez meg a pártra tartozik. Egyik pártnak sem vagyok a tagja, legfeljebb csak a szavazója. Majd ha lesz jobb, alkalmasabb párt akkor arra fogok szavazni, ha még élek.
Így továbbra is fenntartom, hogy nem foglalkozom mások nemi életével semmilyen tekintetben.

Mi van, prófétának álltál?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés