Minden alapot nélkülöznek Czeglédy Csaba állításai

2019. október 9. 9:27
Legfőbb Ügyészség
MTI-OS
A bíróság kimondta, hogy az ügyészség nem követett el bűncselekményt.

„Az első- és a másodfokú bíróság is kimondta, hogy a dr. Czeglédy Csaba Adrián letartóztatásának meghosszabbítását 2018 augusztusában indítványozó ügyész nem követett el bűncselekményt, hivatali kötelességét nem szegte meg, munkája során törvényesen járt el.

Dr. Czeglédy Csaba Adrián 2018 szeptemberében hivatali visszaélés miatt feljelentést tett a kényszerintézkedésének meghosszabbítását indítványozó ügyész ellen arra hivatkozással, hogy a vádhatóság képviselője az írásban, majd szóban előterjesztett indítványában »szelektált« a rendelkezésre álló okirati bizonyítékok között, amely magatartásával hivatali kötelességét megszegte, hivatali helyzetével visszaélt.

A Központi Nyomozó Főügyészség a feljelentést bűncselekmény hiányában elutasította, amely döntéssel szemben előterjesztett panaszt a Legfőbb Ügyészség ugyancsak alaptalannak tartotta. Dr. Czeglédy Csaba Adrián ezt követően pótmagánvádlóként lépett fel, és továbbra is azt állította, hogy az ügyész bűncselekményt követett el a sérelmére. A Szolnoki Járásbíróság 2019 májusában az indítványát elutasította azzal, hogy a hivatali visszaélésnek nem sértettje, feljelentőként pedig pótmagánvád előterjesztésére nem jogosult.

A döntés elleni fellebbezést elbíráló Szolnoki Törvényszék 2019. szeptemberében helybenhagyta az elsőfokú határozatot.

A törvényszék a napokban kézbesített végzésében rámutatott arra is, hogy az ügyészség által mindvégig vitatott pótmagánvádlói állítás - mely szerint az iratok nem teljes körűen kerültek átadásra - kötelezettségszegést nem valósított meg. Ezen túlmenően a bíróság megállapította, hogy az ügyész a kényszerintézkedés fenntartását nem kizárólag a bizonyítás meghiúsítása, hanem a bűnismétlés veszélye miatt is indítványozta, amely álláspontját teljes egészében osztotta a letartóztatást meghosszabbító Szegedi Járásbíróság.

A bíróság a fenti döntéseiben egyértelműen megerősítette azt, hogy az ügyész törvényesen, az anyagi és az eljárási jogszabályokat teljes körűen betartva járt el. Mindezekre figyelemmel az ügyész eljárását törvénysértőnek minősítő állítások és dr. Czeglédy Csaba Adrián támadása minden alapot nélkülöznek.”

Összesen 17 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Majd a DK hőst farag belőle, a rezsim ártatlan üldözöttjeként nyújtva neki menedéket. Amúgy "európai" módra.

Hát úgy, hogy diktatúra van... És ebben az aljas elnyomatásban még mindig sikerült megúsznia. Pedig a rezsim mindent megtesz az ártatlan politikai üldözött ellen.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés