Meghalt Vekerdy Tamás

2019. október 9. 10:29
Nyolcvannégy éves korában hunyt el a pszichológus, író – közölte a családja a hvg.hu-val.

Mint írják, Vekerdy 1935. szeptember 21-én született Budapesten. Kamaszkorában hobónak, azaz írónak és világcsavargónak készült, de apja kívánságára 1958-ban jogászdiplomát szerzett. Egyetemi tanulmányait az ELTE jogi karán folytatta, majd a BTK pszichológia szakát is elvégezte. Járt Mérei Ferenc és Nemes Lívia szemináriumaira. Volt házitanító és a Nemzeti Színház statisztája, illetve a Színház- és Filmművészeti Főiskola óraadó pszichológia tanára.

1983-tól az Országos Pedagógiai Intézet főmunkatársa, később tudományos tanácsadója, majd szeniora volt. Tanított a Miskolci Egyetem neveléstudományi tanszékén is.

Vekerdyben a nevelési tanácsadókban, gyermekpszichológiai rendelőkben szerzett tapasztalatai nyomán érett meg a felismerés: a magyar óvoda- és iskolarendszer „gyilkolja a gyerekeket”. A nyolcvanas években kezdte tanulmányozni a külföldi Waldorf-gyakorlatot; részt vett a solymári Waldorf-iskola megalapításában. Munkája nyomán létrejött a Waldorf-tanárképzés is.

Vekerdy Tamás élete során számos díjat nyert, többek között Kiváló Munkáért díjjal jutalmazták 1985-ben, Budapestért díjat kapott 2000-ben, 2014-ben pedig Hazám-díjas lett.