A franciák aggodalmaira adandó válaszként a miniszterelnök nyitottnak mutatkozott arra, hogy a vallási vagy etnikai közösségek szélsőségeiről is vitát rendezzen a parlament, de jelezte, hogy ő azt nem kapcsolja össze a bevándorlási politikával.
Le Pen: Francia volt, akit külföldi ideológia rontott meg
Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Tömörülés elnöke a vitában viszont párhuzamot vont a párizsi prefektúrán múlt héten négy áldozatot követelő iszlamista merénylet és az „anarchikus bevándorlás” között, amely miatt szerinte teret nyert az „iszlamista fundamentalizmus” Franciaországban. „Tény, hogy a támadó francia volt, Franciaországban született, de áttért (az iszlám hitre). A szalafista imámok vagy az iszlamisták szinte mindegyike külföldi” – hangsúlyozta az ellenzéki politikus a 2015 eleje óta 251 áldozatot követelő iszlamista támadások elkövetőinek ideológiai hátterére utalva.
„Az iszlamista veszély olyan halálos veszély, amelyet a kormány mindennap súlyosbít az őrült bevándorlási politikájával” – mondta Marine Le Pen, aki „moratóriumot” sürgetett a bevándorlásra.
Emmanuel Macron államfő az elmúlt hetekben többször hangoztatta, hogy nem szeretné, ha a bevándorlás témájában kizárólag politikai ellenfelei – mindenekelőtt a Marine Le Pen vezette radikális jobboldali Nemzeti Tömörülés – fogalmaznának meg javaslatokat. A köztársasági elnök meggyőződése, hogy a kérdés lesz a következő, a 2022-es elnökválasztás egyik központi témája, ezért szerint meg kell találni az egyensúlyt a „humánum” és a „hatékonyság” között.