A pártok akkor is ott lesznek a helyi közéletben, ha tiltják őket. Legfeljebb álruhát öltenek.
A politikai pártok rossz megítélésének felemlegetésével nem sok újat mondott a Második Reformkor atyja, Vona Gábor. Közérdek helyett részérdeket követő frakciók, képviselői egyéniséget megölő pártfegyelem, a párttagságot lenéző, majd eltüntető oligarchikus vezetés, korrupció, állami támogatásokkal való visszaélés – hosszú a vádirat. Nehezen érthető, miért is vannak még pártok egyáltalán.
A pártok alkotmányos elismerése, finanszírozásának ténye a fentihez hasonló és gyakran elhangzó kritikák ellenére is hatalmas optimizmussal van telítve: a pártok szükséges szereplői a demokráciának. A jogállami demokráciák kiterjedten szabályozzák a pártok működését, kampányait, pénzügyeit, hiszen „domesztikálásuk”, a szélsőségektől és a korrupciótól való távoltartásuk egyrészt a bőkezű állami támogatással, másrészt pedig a pártfunkciók korlátozásával lehetséges.
Az újabb amerikai szakirodalomban Samuel Issacharoff a pártfunkciók korlátozásának nem kívánt következményeire hívja fel a figyelmet, s a pártok kulcsszerepére mutat rá az erőforrásokhoz való hozzáférés és a demokratikus eljárások stabilizálása tekintetében.
A pártok ellentétes érdekeket tartottak kordában azzal, hogy ellenőrzést gyakoroltak a kampányfinanszírozáshoz való hozzáférés, a kormányzati pozíciókhoz köthető, egyesek szerint pozitív hatású politikai patronázs, valamint a jelöltállítás folyamatának felügyelete révén. A pártok ezekkel kapcsolatos kompetenciáinak korlátozása koordinációs szerepük gyengülésével járt.
A képviseleti testületek a modern nyugati demokráciákban szinte kizárólag a pártközpontú választási eljárások révén nyernek demokratikus felhatalmazást. Ebben a legitimációs folyamatban a magyar rendszer az országos képviselet esetében csak „független” és nemzetiségi jelöltállításnak ad még helyet, ám a helyi önkormányzatok megválasztásánál komoly szerepet kapnak a civil szervezetek is. A testületek országszerte jelentős részben nem pártjelöltekből állnak, különösen a kisebb településeken. Kérdés lehet, hogy a nem nagyon szeretett pártoknak mi a helyük itt, illetve hogy kitilthatók-e a helyi képviseletből.
Orbánék patrióta győzelme nagy politikai vereség Friedrich Merz német kancellárnak és Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének. Véget ért az EU-csúcs. De mi következik ebből a belpolitikára nézve? Itt a Mesterterv évadzáró adása.
Tusk új liberális ügyészsége sorra emel vádat a jobboldali vezetők ellen, a PiS pedig politikai leszámolást emleget.
A Trump–Orbán találkozó után látványosan stabilizálódott a forint, és ezzel a magyar gazdaság egész dinamikája megváltozott. Palóc André szerint az amerikai jelenlét nem gesztus, hanem valós pénzügyi tényező, amely azonnal megjelenik a piacokon.
Pityinger László, ismertebb nevén Dopeman volt az eheti Reakció vendége Kacsoh Dániel műsorában.
A Reakció legújabb adásában két felvonásban mutatjuk be a nyers valóságot és a mélyebb okokat.
Ha annyira árad és a TISZA, akkor kocsmai beszólogatás helyett nem inkább plusz tíz perc alvással vagy valami látókör-szélesítő reggeli olvasmánnyal kellene kezdeni a hetet?
Újabb provokációval próbálta meg elterelni a figyelmet a Tisza-adóról Magyar Péter.
Megérjük még, hogy a Simor, a Szily meg a Lukács büszkén fogja énekelni a Nélküledet. És a székely zászló fog lobogni a kezükben.
Szülők válása, első szerelem és közösségi média. Rózsa Gábor filmje kevésbé ünnepi, inkább felnövéstörténet, magabiztosan megfelelve a műfaji elvárásnak. És ami még fontosabb: egyetlen kínos pillanata sincs.
