Di Maio: Orbán a magyarokról beszéljen, ne az olaszokról

2019. szeptember 22. 9:15
Az olasz külügyminiszter szerint Orbán Viktor feleslegesen avatkozik bele Olaszország ügyeibe.

Elutasította Orbán Viktornak az Olasz Testvérek (FdI) jobboldali párt római találkozóján elhangzott kijelentéseit Luigi Di Maio olasz külügyminiszter, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) kormánypárt vezetője szombaton kiadott közleményében. Luigi Di Maio „felesleges beavatkozásnak” nevezte a magyar miniszterelnök szavait.

Nem engedem meg senkinek, hogy bírálja vagy támadja Olaszországot, főképpen annak nem, aki a mi határaink rovására szuverenista” – olvasható az olasz külügyminiszter közleményében. Hozzátette: „Orbán nem ismeri az olasz népet, tehát a saját népéről beszéljen, ha akar, ne a miénkről” – szögezte le Luigi Di Maio.

Giorgia Meloni, az FdI elnöke azonnali válaszában „zavarba ejtőnek” nevezte Luigi Di Maio reakcióját. Meloni hangsúlyozta, sajnálja, hogy miközben a magyar miniszterelnök felajánlja, hogy segít Olaszországnak megállítani a migránsok érkezését, ezek szétosztása helyett, „Di Maio egy olyan országot támad, amely jobban végzi munkáját mint a Conte-kormány”. Meloni hozzátette, az FdI földgömböt ajándékoz Di Maiónak, hogy lássa, hogy az Európai Unióban Magyarország éppúgy határállam mint Olaszország. „Orbán Viktor nagyon egyszerűen azt mondja, hogy ha Magyarország megvédi a Magyarországhoz tartozó európai határokat, ugyanezt kéri Olaszországtól is, és nem hajlandó átvenni azokat az illegális bevándorlókat, akiket Olaszország beenged, mert nem képes elvégezni azt a határvédelmi munkát, amit tennie kellene” – nyilatkozta Giorgia Meloni.

(MTI)

A nyitóképen: Luigi Di Maio sajtótájékoztatót tart Rómában. MTI/EPA/ANSA/Angelo Carconi

 

Összesen 237 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Luigi Di Maio a folt a Conte zsákon. Jövő tavasszal együtt mennek a lecsóba.

Nincs ellene kifogásom. Velem könnyen megegyezhetsz.

A niggereket megtarthatják. Ide nem küldhetnek.

"„Orbán Viktor nagyon egyszerűen azt mondja, hogy ha Magyarország megvédi a Magyarországhoz tartozó európai határokat, ugyanezt kéri Olaszországtól is, és nem hajlandó átvenni azokat az illegális bevándorlókat, akiket Olaszország beenged, mert nem képes elvégezni azt a határvédelmi munkát, amit tennie kellene” – nyilatkozta Giorgia Meloni."

***

Jellemző mai világunkra, hogy ilyen és hasonló axiómaszerű tények kimondása máris maga után vonja a "populizmus" és a "szélsőségesség" (sőt, akár a "fasizmus") vádját a píszídiktatúra részéről...

Felsorolnád, hol épülnek ilyen lakások?

Olaszország azt csinál, amit akar, kivéve azt, amikor a saját elhatározásból beengedett migránsokat hozzánk is küldené. Ezt a kérdést oldják meg nélkülünk. De ha nem saját elhatározás, hanem azért engedik be őket, mert Merkel cserébe megígérte az olasz gazdaság kedvezőbb elbírálását, akkor sincs közünk hozzá.

Az EU pedig tűr, mert nem tehet mást. Tudod, Orbán ellen nem elég egy elhatározás a G7 csúcson. Itthon nincs megvásárolható koalíciós partner, ti pedig ehhez kevesek vagytok, ahogyan az 2010 óta állandóan kiderül. Mondhatnám azt, hogy a magatok fajta vakarcsokból még pénzért sem tudnak épkézláb politikai erőt összehozni.

Ez olyan, mint az osztrák puderes taxisofőr.
Több egyetemre járt, de egyet sem fejezett be.

Egyébként meg, nem vesszük át tőletek négereket. Ne engedjétek be őket tonnaszám. Ne hagyjátok, hogy az NGO hajók a Líbiai partoktól rátok hordják a négereket, főleg úgy nem, hogy nektek sem kellenek!

Ha kicsit gondolkodsz mielőtt írsz, akkor emlékezhetsz, hogy Orbán eddig is megvolt a Jobbik szavazók nélkül, hiszen akkor is nyert, amikor a Jobbik a csúcson volt. Miért kéne most a Jobbik szavazókra hajtania? Ezt inkább a baloldalról lehet elmondani, ők ölelték kedvükre a náci szavazók pártját, ők hajtanak ezekre a szavazatokra.

Ne várj túl sokat az összefogástól. Nem tudom, feltűnt-e, hogy számukra csak október 13-ig tart a jövőkép. Utána, ahol esetleg nyernek, jön a káosz, a marakodás, előjönnek szőnyeg alá söpört ellentétek. Például úgy, hogy a baloldaliak rájönnek, mégsem szalonképes a Jobbik és kitúrják az összefogásból.

Ezt látják a szavazók, mert a nagy összefogós duma a folytatásról már nem beszél. Ezért nincs olyan nagy jövője az összefogásnak, mint amilyent most tulajdonítanak neki. Meg aztán kérdés, hogy a baloldali szavazók hogyan szavaznak olyan összefogásra, amelyben az addig nácinak minősített Jobbik is benne van. Mit szólnak a nagy varázslathoz, a hófehérre moso9tt Jobbikhoz? Hacsak úgy nem, hogy ők is arra számítanak, amit az előbb leírtam a Jobbik későbbi kiközösítéséről.

Di Maio: a leszerepelt politikai elit leváltója.
Annyira leváltó, hogy mára: ugyanazt mondja, mint a régi politikai elit.

Igen. Egy választott kormány folytathatja a politikáját, az ellenzék pedig kritizálhatja, magyarázhatja. A választók meg reagálnak rá, úgy ahogyan ezt 2010 óta látjuk.

Mi a probléma? Az, hogy másképpen reagálnak, mint ahogyan te azt elvárnád? Volt fideszesek azt mondanak, amit akarnak, egyelőre ők vannak sokkal kevesebben.

Mint mondtam, kifogásolni lehet, kiforgatni is lehet. Mindent, mindenkit. Az más kérdés milyen eredménnyel.

A bírálat annak szól, hogy amit az olaszok tesznek, vagy amit gazdasági helyzetük miatt rájuk lehet erőltetni, az az ő dolguk. Viszont az abból eredő további következményekhez nekünk semmi közünk.

A bírálat annak szól, hogy amit az olaszok tesznek, vagy amit gazdasági helyzetük miatt rájuk lehet erőltetni, az az ő dolguk. Viszont az abból eredő további következményekhez nekünk semmi közünk.

A Fideszre nem a szavazók egyharmada szavazott, ezt te sem tudod hitelesen bizonyítani. Ugyanis a Fidesz a listás szavazatok 49%-át kapta plusz megnyert 91 körzetet.

Ami pedig az EU-t illeti, olyan nincs, hogy a szövetség önhatalmúan a szövetség által szerződésben is elismert szuverenitást sértő intézkedést akar ránk erőltetni. Merkel már maga is elismerte, hogy a migrációs hullám az ő megszólalása nyomán jött létre. Nem kérdezte meg a saját törvényhozását sem.

@Valódi 21:06-nál idézi a Professzorok Batthyányi Körét, akik a kormányt így kritizálták:

"229. Nem jó, ha a tervezés zárt körökben folyik, a polgári társadalomtól elzártan, és csak az utolsó pillanatban kerülnek elő a konkrét tervek, melyekről még a gyakorlott képviselők sem képesek elmélyült véleményt kialakítani. Ez az elharapózó törvényhozási gyakorlat azzal fenyeget, hogy a döntéshozatal eltávolodik annak valódi tárgyától, megalapozottsága nyilvánvalóan hiányos lesz, legitimitásának utólagos megkérdőjelezése pedig kézenfekvő.

A túlzott improvizáció a döntéshozó személyiségének kialakulatlanságára, gyakorlatlanságára, túlzott önbizalmára utal."

Valami hasonló zajlik most az EU-ban, és ha ez a kritika helytálló itthon, akkor ott is az.

Wir scaffen das! Ismerős 2015-ből, amikor megindult a nagy áradat? A migránsok miért Merkel képét lobogtatták, miért az ő nevét skandálták, hogy nyissa meg a határokat? És ismerős az a Merkel nyilatkozat, hogy ha lehetne, visszaforgatná az idő kerekét?

HVG 2016 szeptember:

https://hvg.hu/vilag/20160919_..

Beengedték őket? Nem őrizték a határt? Addigra már az előző kormányok leépítették a határőrséget, beintegrálták a rendőrségbe, minek ide határvédelem, ott a NATO, majd ők megvédenek, ez volt a duma. Vagy ez volt az előkészítés, miért ne lehetne ez is gondolni?

Te otthon a fotelből könnyen dumálsz, nem kerül semmibe. A védhetetlen, sík határon tódultak befelé a felhergelt, a busszal, vonattal odaszállított, hitegetett betolakodók, te hogyan állítottad volna meg őket 170 kilométer hosszan? Emlékszel a hisztériára László Petra körül? Mert állítólag felrúgott egyet, akit amúgy a rendőröknek kellett volna felrúgni, és gumibottal a törvény tiszteletére tanítani. Érdekes, ott, akkor László Petra volt az egyetlen bűnös, hetekig lehetett rágni a gumicsontot, addig se kellett a lényegről beszélni.

Ezek után épült a szintén hisztérikus reakciókat kiváltó kerítés, akkor meg a hatékonysággal volt baj, mert elterelte a migránsokat egy hosszabb, nehezebb útra, Bosznia felé. Röszke is baj volt, mert a szerb területről indított támadást, amit a szerbeknek kellet volna megakadályozni, keményen, példát statuálva visszaverték. Te is sirattad őket, hogyan bántak szegényekkel?

Persze, az Aldi pénztárából egyenes út vezet a tanári katedráig, csak elhatározás kérdése. Érdekes módon látod a kérdést.

Utólag már lehet okoskodni, de megoldást te sem tudsz mondani. Gondosan kerülöd a konkrétumokat, miért építették le a teljes magyar honvédséggel együtt a határőrséget? Mekkora létszám, milyen felszereltség kellett volna ahhoz, hogy kerítés nélkül ellenőrizni lehessen egy ekkora határszakaszt? De azt is elmagyarázhatnád, miért röhögtek 2015 elején Orbánon, gondolom veled együtt, amikor a migrációs veszélyt megemlítette? Egyik legnagyobb észkombájnotok, Kunhalmi még az év nyarán is azon heherészett, hogy ugyan már, hol van migránskérdés? Ez a ti módszeretek: amikor felmerül a kérdés, hülye, aki felveti, ha pedig megoldják, akkor azon élvezkedtek, miért nem oldotta meg akkor, amikor szerintetek még nem is létezett, és különben is a kerítést Auschwitzban találták fel és mindenki náci aki ilyent épít. Tényleg, neked van kerítésed?

Ráadásul még a történettel sem vagy tisztában, mert az egész migránskérdés még 2015 február 6. előtt, a G nap előtt kezdődött, amikor még nem volt Mészáros. Ami pedig az ország védelmét illeti, döntsétek már el, kell-e költeni rá, mert elvtársaid most éppen a haderőfejlesztést ekézik, mondván, minek az nekünk.

Drága barátom, pofázásban nagy vagy, de ahhoz nem sok ész kell. Csak egy magas ló, amire felültök, onnan próbáljátok osztani az észt, aztán rendszeresen pofára estek róla de visszamásztok, és folytatjátok. És ettől vártok eredményt.

A legenda szerint Garibaldi irántunk érzett tisztelete jeleként választotta az olasz zászló színeit azonosnak a miénkkel. Valami közünk van egymáshoz.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés