Gyurcsány, a hősök árnyékában füllentő árnyék

2019. szeptember 18. 9:58

Heindl Péter
HVG
A kari KISZ-titkár legkevésbé sem „lázadozásáról” vált híressé. Sőt. Egy kortárs visszaemlékezése.

„Egy ismerősöm hívta fel a figyelmem Gyurcsány Ferenc friss Facebook-posztjára. Korunk ellenzéki pártvezére ebben a közelmúltban elhunyt Konrád Györgyöt, Heller Ágnest és ifj. Rajk Lászlót a rendszerváltást előkészítő nyolcvanas évek hatalmas hőseinek nevezi, hozzátéve, hogy ő maga hozzájuk képest ifjúkorában csak »a szocializmus megreformálásában hívő lázadozó egyetemista« volt, aki akkortájt »szinte semmit sem tudott a demokratikus ellenzék létezéséről«. »Árnyék a hősök árnyékában.«

Őszintén örülök a demokratikus ellenzékiek hősiességét elismerő szavaknak. Viszont nagyon ciki nem csak nekem, de volt pécsi békemozgalmár-társaimnak is újra, meg újra leírni: nem igaz, hogy Gy. Fletó akkor szinte semmit nem tudott a demokratikus ellenzékről, s hogy csak a szocializmus megreformálásában hívó egyszerű »lázadozó egyetemista« volt. Ő a tanárképző kar KISZ-titkára volt, aki saját kezűleg szedte le a nyolcvanas évek elején a hidegháború újjáéledése és az atomfegyverek újabb generációja ellen tiltakozó független Dialógus Békemozgalom plakátjait az egyetem és a kari kollégium faliújságjairól, majd az átlag negyvenöt kilós, de politikai bátorságból, és hitelességből Gyurcsányhoz képest nehézsúlyú kollégista diáklányoktól sírós hangon kérte számon, hogy miért rakják ki a plakátokat, amikor tudják, hogy azt neki mint KISZ-titkárnak le kell szednie, de nyilván szándékosan akarják őt nevetségessé tenni…”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 123 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nem lehet nem észrevenni, hogy Klára is hozzáhülyült. Ceausescu is így tolta előre a feleségét, fényezte, kultuszt épített köré.

Gyurcsány Ferenc a rendszerváltó forradalmár

1988-ban, még pécsi KISZ-titkárként jegyzett levelében, azt írta, az állampártnak és a KISZ-nek "politikai eszközökkel kell fellépnie az általa elfogadhatatlannak tartott törekvések ellen, politikai munkával kell elszigetelni az esetlegesen megalakuló Fidesz csoportokat".

Idézet az általad megjelölt linken lévő Fricz Tamás írásából. Az írás elolvasása után az is felsejlik, hogy jelen poszt szerzője miképpen támadja a Fideszt és védelmezi az alább ídézett írásban szereplő személyeket.

"a balliberális közvélemény hallani sem akart semmiféle kormányváltásról, s jól tudjuk, hogy a baloldali véleményguruk – Nádas, Esterházy, Konrád stb. – egyértelműen kiálltak az őszödi beszéd „nagyszerűsége” mellett. Heller Ágnes még a rendőri brutalitásokat is tagadta. Nádas egyenesen nagyszerű beszédnek, a retorika egyik csúcsának nevezte, amellyel „minden rendben van”, még a káromkodások is. Nem vette észre, hogy Ferenc testvér itt nem egy színpadi, hamleti monológot adott elő, hanem azt vallotta be, hogy brutálisan átverték a választókat, és ezzel a manipulációval nyerték meg a választásokat, ami politikai skandalum, nem pedig „retorika”."

A Fidesz meg a MDF-ben és az MSZMP-ben lévő komcsikat nevezi rendszerváltóknak. A demokratikus ellenzék vállalta a legtöbb kockázatot.A történelemhamisítás mindig kiderül.

"Sok sikert, de nem rólam van szó, ugye ezt felfogtad?"

Remélem felfogod, hogy nem rólad van szó, hanem Fricz Tamás írásáról és Heindl Péter jelen írásáról, továbbá Fricz Tamás által hivatkozott személyekről.

Röviden: kiegészítés a hozzászólásodhoz.

Nem sírós hangon, Péter (bár lehet, hogy ilyen is volt), hanem fenyegetőzve járt be a lányok szobájába a KISZ-titkár elvtárs, aki akkor már pártfunkcionárius is volt. És ha jól emlékszem, te valamiért nem voltál ott azon a tanárképzőn szervezett "vitán", amelyet Fletó elvtárs kényszerített ki a Dialógusos lányokból, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy nyíltan "ellenzéki" kijelentéseket provokáljanak ki belőlünk. Meghívott egy vérvörös pesti 'békeszakértő' újságíró elvtársat és az első sorban ülő kiszesek az első megnyilvánulásunkra szembefordították velünk a székeiket.

A fiatalabbaknak mondom, Apárt és nyúlványai nem vitatkozgattak akkoriban senkivel, hanem Aczél elvtárs útmutatásai szerint elintéztették a renitenseket a háttérszervekkel. Ellenünk is folyt már akkor a pécsi III/III. ügyosztály nyomozása, a Nagy Demokrata akkori tevékenysége ennek volt az összehangolt része. A nyomozás kiterjedt a szüleinkre, rokonságunkra is, s ránk állították az összes besúgót, akit a pécsi egyetemekről beszerveztek (jórészt) előfelvételis honvédként. Ugye emlékszel még Péter, amikor baráti körben azon ötleteltél, hogy a dialógusosoknak május elsején gázálarcban kellene felvonulniuk, s nem sokkal később gázálarcokat találtál a házatok padlásán?

A nyomozás végül azzal zárult, hogy a szervező lányokat, téged és még néhányunkat, akik ismertek voltak a szervek előtt a főiskolai-egyetemi hallgatók közül ellenzéki nézeteikről (teljesen függetlenül attól, hogy valójában részt vettünk-e a Dialógus csoport tevékenységében, mint ti) kineveztek az 'összeesküvés' vezetőinek és állandó megfigyelés alá vontak bennünket, aktát nyitottak rólunk. Pécsett egyikünk sem helyezkedhetett el. Évekig követték az utunkat, téged a bányába is, a lányokat az iskolájukba, s rendszeresen felkeresték az intézmények vezetőit, ahol dolgoztunk és konzultáltak velük a 'viselkedésünkről'.

Engem pl. ismét elvittek katonának (eredetileg nem kellett volna), mégpedig a paksi dolgozó alakulathoz. Az alkoholista személyzetis katonatisztnek rettentő gondot okoztak azzal, hogy 'imperialista ügynök' voltom miatt megtiltották a belépésemet az atomerőműbe, miközben az egész alakulat ott dolgozott. Jobb híján megtett írnoknak, ennek révén viszont a saját személyi anyagaim egy részébe is betekintést nyertem. Az életutunkba belenyúltak, de nagyon sokat nem tudtak nekünk ártani. Tíz évvel fiatalabb öcsémet a rendszerváltozás hajnalán a katonaságnál nem engedték a búvárokhoz, mert ellenzéki volt a bátyja.

Eme kedélyes késő-kádárkor aljas kis kádereként indult útjára a később az Apró-famíliába elvált és beházasodott Lánglelkű, a kommunizmus - bocsánat - az Európai (Afrikai, Muzulmániai) Egyesült Államok világmegváltó nagy álmának lázas és őszinte híve.

És Fegyenc azóta sem lett igazmondó...

Válaszok:
Berecskereki | 2019. szeptember 18. 12:53

Nevetséges!
12;47-kor 42 lájk és nulla díszlájk.

Csak azért tetszik az írás, mert Gyurcsányt vegzálja?

Gyurcsány igazmondó, csak amit mond fordítva kell értelmezni.

Amikor az öszödi beszédben többes számban mondja, hogy "hazudtunk...) úgy kell értelmezni, hogy ő hazudott és azóta is egyfolytában.

Érdemes elolvasni: Eccer élünk, eccer élünk - Magyar Elektronikus Könyvtár - OSZK
Varga Domokos György. összegyűjtött írások. gondola.hu.

(A keresőbe rá kell keresni.)

A keresőbe ezt kell bemásolni:

Varga Domokos György. összegyűjtött írások. gondola.hu.

Gyurcsány mindig is egy kibaszott rohadék volt:

https://index.hu/belfold/es350..

Az MSZMP 840,000 törzskönyvezett tagját mikor sorolod fel? Utolsó kongresszusukon belőlük keletkezett az MSZP majd a DK.

Gyurcsány elvtársról eddig is tudtuk, hogy saját bevallása szerint, hazudott reggel, délben meg este.
Most kiderült, hogy már hajnalban is.

Hozzáidomult Fletóhoz. Pedig az egyetemen még egy normális csaj volt.

a legjobb barátnője sem nevezné szépnek...

Hont András a legnagyobb Gyurcsány ellenes.
Ezt eddig nem vettétek észre?

Heller Ágnes nyilatkozata Gyurcsányról.

Nagyon rossz volt az előző szocialista kormány. Félreértés ne essék, Gyurcsányt tisztességes embernek és jó demokratának tartom. De nagyon rossz miniszterelnök volt. Politikailag egyáltalán nem volt tehetséges, kétbalkezes volt. Semmit nem mozdított meg, és Magyarország eladósodott – írja a Magyar Nemzet Heller Ágnes Wiener Zeitung osztrák liberális napilapnak adott interjúja alapján.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés