Most már örökké fenn

„Aztán a szabadság elnyerésekor úgy tűnhetett: ez a fejlemény a Konrád-féle nézetegyüttes és magatartás diadala. Csak éppen nagyon hamar megjelentek nálunk a szabadságfóbia kiütései: bornírt, atavisztikus gyűlölségek másztak elő a sutból, és a közéleti szerepet vállaló Konrádra is fröccsent bőven a sár. Tűrte türelmesen. Közben utolérte a címekkel, pozíciókkal járó világhír. (Volt a Nemzetközi PEN Klub majd a Berlini Művészeti Akadémia elnöke.)

Sokasodtak tovább intellektuális izgalmat és nyelvi bravúrokat rejtő esszékötetei, regényei, mely utóbbiakból, az önéletrajzi ihletésűekből fény derült arra, hogy a véletlennek köszönhetően miként maradt életben 1944-ben, vagy arra, hogy a világ egyik legszelídebb embere miként bóklászott géppisztollyal(!) a vállán 1956-ban szeretett városa utcáin. Ezekből a rendszerváltás után született művekből kirajzolódik egy bölcs, toleráns, a közösség dolgait szem előtt tartó, szuverenitását öntudatos polgárként őrző alkotó arcképe.

Igen, polgár volt a szó legnemesebb értelmében. A demokratikus értékekben, az ember autonómiájában hívő, a minőség iránt elkötelezett, erkölcsi integritását óvó, szabad ember. Az élet szerelmese. Polgár, aki mintha csak látogatóként érkezett volna erre a sivár vidékre. És most eltávozott, örökre.”