Vadai: Eladósítják az országot a honvédségi beszerzések

2019. szeptember 9. 14:44
A DK alelnöke ugyanakkor elmondta, hogy szerinte a Zrínyi 2026 program olyan, mint Columbo felesége, mert még senki sem látta.

A Demokratikus Koalíció alelnöke azt nehezményezte az ATV Egyenes beszéd című műsorban, hogy a honvédség eszközbeszerzéseinek pénzügyi konstrukciói nem nyilvánosak. Vadai Ágnes hozzátette, hogy szerint nem lehet ezeket az eszközöket máshogy megvásárolni, mint hogy évekre eladósítják az országot és a honvédelmi költségvetést.

A képviselő elmondta, hogy Harangozó Tamás és Varga-Damm Andrea képviselőtársaival együtt a honvédelmi bizottság összehívását is kérték a rakétabeszerzések ügyében, mert szerintük amit a közbeszerzés alóli mentesítésre kért a tárca, az nem egyezik meg azokkal az összegekkel amik a sajtóban megjelentek.

Vadai Ágnes elismerte, hogy nem a nagynyilvánosságra tartozó információk vannak ezekben a dokumentumokban, de hozzátette, hogy ő rendelkezik „C-típusú átvilágítással” így szerinte ő és a honvédelmi bizottság betekinthetne a 20-25 évre titkosított dokumentumokba. 

A DK alelnöke a Zrínyi 2026 programról azt mondta, hogy az szerinte nagyjából „olyan, mint Columbo felesége, mert még senki se látta”. Hozzátette, hogy szerinte az eszközbeszerzések tisztán politikai alapon történnek. Zárás képpen Vadai Ágnes azt mondta, hogy ha máshogy nem, akkor a nemzetközi kapcsolatain keresztül fogja megkérdezni például a török ellenzéket, hogy Magyarország mennyiért vásárolhatta Törökországtól a harcieszközöket. 

 

Összesen 68 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

2002 óta parlamenti képviselő; a Honvédelmi Bizottság és az Európai Ügyek Bizottságának tagja volt. 2006-ban a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság, valamint a Nemzetbiztonsági Bizottság tagja lett.

Már régen betekinthettél volna, azokba a titkosított dokumentumokba, ha akartál volna.

Válaszok:
Berecskereki | 2019. szeptember 9. 15:10

+ 2007. júliusától 2009 áprilisáig a Honvédelmi Minisztérium államtitkára volt.

2009. áprilisában a Bajnai-kormány megalakulásakor ismét a HM államtitkári posztjára nevezték ki.

Válaszok:
Sulammit | 2019. szeptember 9. 15:15

Ráadásul! Ezt a hazug némbert!

LOL
A Vadon Lánya a szuperszonikus markotányosnő.
Ballasztnak kiválóan megfelelne egy honvédségi őrhajón a Dunán..

Bezzeg amikor Vadai bizottsági tag és államtitkár volt akkor volt ám haderő fejlesztés.

Ilyen:

(Idézet az általad hivatkozott írásból.)

"A legnagyobb kárt az összes, 144 darab Gvozdika kivonásával majd eladásával okozták.
Sokat úgy vontak ki és adtak el, hogy előtte modernizálták őket.

Azt mondták, hogy nem NATO-kompatibilisek, ami igaz. De Romániát, Bulgáriát, Horvátországot, Szlovákiát és Lengyelországot ez nem zavarta, meg is tartották őket. Lengyelország vagy 300 darabot modernizált is. Szerbia ma is rendszerben tart 72 darabot. Csak mi gondoltuk úgy, hogy valami misszióba könnyebben telepíthető eszköz jobb lesz, de végül a Gyurcsány kormány nem vett semmit az eladott Gvozdikák helyett.

Ezzel gyakorlatilag megszűnt a magyar tüzérség, maradt néhány kétes harcértékű D-20-as mutatóba. A több mint 500 eladott BMP-1-es talán kisebb veszteség, de a legtöbb katona hasonlóan fájdalmasan élte meg elvesztésüket, mint az önjáró tüzérségét.

Amikor 2010-ben már védelmi tervezési főosztályvezetőként Kalocsán jártam megnézni, milyen eszközök maradtak meg a raktárakban és milyen állapotban vannak, a helyi parancsnok azt mondta, hogy a Gvozdikák és BMP-1-esek
eladási ára kevesebb volt, mint a fém értéke, ami bennük van.

Amit pár évvel korábban, 1996-ban Horn Gyula alatt megvettek, 2004 végén elajándékozták, Gyurcsány Ferenc maga jelentette be 77 T-72-es Iraknak adományozását. https://www.origo.hu/nagyvilag/20041211magyarorszag.html

"ez a nő komoly érv a homoszexualitás mellett..." és a botmixer mellett.

" Gyurcsány táskahordozója, Vadai Ágnes, aki 2010 előtt még honvédelmi államtitkár is volt, például olyan módosítót javasolt, hogy hazánk 2020-as honvédelmi költségvetéséből 120 milliárd forint fejlesztési összeget vonjon el az Országgyűlés. Persze ő ehhez szokott hozzá, hiszen az államtitkársága idején szándékosan véreztették ki, tették tönkre a honvédséget, és tiporták sárba a haza védelmezőinek becsületét. Mára sem változtak meg, ugyanott folytatnák, ahol abbahagyták. Sőt, a teljes ellenzék felsorakozott Gyurcsány és Vadai mögött, hiszen a 120 milliárdos elvonást a DK-tól az MSZP-n, a Párbeszéden, az LMP-n át egészen a Jobbikig mindannyian megszavazták. "

"hozzátette, hogy ő rendelkezik „C-típusú átvilágítással”

Meg kellene újjítani lézeres átvilágítással.

Majd segít az IMF, az a mi bankunk.

Vadai és Böszméné, a DK két ábrázattya – mint két idült ávós altiszt.

A NATO előírja tagjainak a GDP minimum 2 százalékát kell hadi célra költeni. Ez Vajnaiék alatt mennyi volt?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés