Törvénytelenül másolhatják az ajánlóíveket Karácsony kampányában

2019. szeptember 9. 9:12
A Magyar Nemzet értesülései szerint törvénytelen adatbázis építéssel próbálkozik a VIII. kerületben az ellenzék.

Feltételezhető, hogy csalással, törvénytelen eszközök igénybevételével készül az önkormányzati választásokra a fővárosi ellenzék – derül ki a Magyar Nemzet birtokába jutott dokumentumokból. A napilap hétfői számában arról ír, hogy a józsefvárosi összefogás kampánycsapata az ajánlószelvényeken szereplő adatokat számítógépes adatbázis építésére használhatta, ez pedig tilos.

A cikk szerint vaskos dossziét juttatott el a Magyar Nemzethez a fővárosi ellenzék kampánycsapatának egyik csalódott tagja, aki felháborítónak tartja, hogy olyan feladatok végrehajtására is ráveszik az aktivistákat, amelyeknek akár súlyos következményei is lehetnek. A napilap birtokába került dokumentumok alapján felvetődik a gyanú, hogy az ellenzék üzemszerűen rögzíti számítógépre az ajánlóíveken szereplők személyes adatait. Ez tilos, csakúgy, mint az ajánlóívek másolása.

Magáról az illegálisnak minősülő munkafolyamatról árulkodik egyebek mellett az a fénykép is, amelyet a józsefvárosi polgármesterjelölt kampányfőnöke, Udvarhelyi Tessza egy zárt Facebook-csoportban posztolt szeptember 2-án késő este. A Magyar Nemzet informátorának tájékoztatása szerint a fénykép a kerületi kampányközpontban, a Baross utcai Patyolat nevű helyen készült. A képhez írt kísérőszöveg szerint a csapat az ajánlóívek feldolgozását végezte, hogy másnap reggel leadhassanak mindent.

Fotó: Facebook / Magyar Nemzet

A Magyar Nemzet cikke emlékeztet arra, hogy az ajánlóíveken nincs mit feldolgozni, azokat a jelölteknek csupán össze kell gyűjteniük és le kell adniuk a választási bizottsághoz. A fotó és a kísérőszöveg alapján egyértelműen úgy tűnik, hogy az ellenzék személyes adattal való visszaélést követett el. Az írás szerint az aktivisták munkáját megköszönte Veres Gábor, az MSZP VIII. kerületi elnöke és a Józsefvárosban közös ellenzéki jelöltként induló Sátly Balázs LMP-s politikus is.

Arról is kaptak információt, hogy a fényképen látottakra Simon György is reagált: ő jelenleg a DK képviselője a józsefvárosi testületben, de ezúttal az I. kerület 2-es egyéni körzetében indul a Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP-Jobbik-Várunk Egyesület jelöltjeként. A politikus az adatrögzítésre utaló jelektől tartva közölte: „Csak meg ne ossza valaki ezt a fotót!”

A napilap cikke szerint nyilván többen rájöttek, hogy Udvarhelyi Tessza fotója, posztja komoly veszélyeket jelent az ellenzékre nézve, ezért az egészet törölték. Még ezt megelőzően azonban másolatok készültek a Facebookon zajló üzenetváltásokról, így semmit nem sikerült eltüntetni.

(MTI)

Összesen 57 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Mire jó egy ilyen lista?

Válaszok:
hátakkor | 2019. szeptember 9. 13:01

Majd jól Kubatov veletek!

Facebookra posztolta az idióta kampányfőnök.

"A Magyar Nemzet cikke emlékeztet arra, hogy az ajánlóíveken nincs mit feldolgozni, azokat a jelölteknek csupán össze kell gyűjteniük és le kell adniuk a választási bizottsághoz."

Nono.
Az ajánlóívekkel darabra pontosan el kell számolniok. A kitöltetlen, üres ajánlóívekkel is.
Ezért aztán még az elején nyilvántartásba vették, hogy az aláírásgyűjtő embereik személyenként hány darab üres ajánlóívet vettek fel.
Most pedig meg kell számolniok, hogy az aláírásgyűjtők mindegyike hány kitöltött és hány kitöltetlen ívet adott le.
Az esetleges hiányt számonkérik az embereiken. Ha jelölő szervezet kevesebb ívet ad le, megbüntetik.
Szóval,
nem úgy van, hogy csak összegyűjtik, leadják és kész.

Másra nem nagyon való.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés