Merre tovább, Lengyelország?

Írta: Rosonczy-Kovács Mihály elemző, Nézőpont Intézet
    

Önbizalommal teli kormánypárt, defenzívában az ellenzék

„A szégyen tartályos teherautói” – négy nyerges vontatóra kapcsolt benzintartályon Grzegorz Schetyna és Władysław Kosiniak-Kamysz ellenzéki pártelnökök fekete-fehér arcképei láthatók, mellettük öles betűk hirdetik, hogy hány milliárd złoty tűnt el a két politikus által megszemélyesített PO-PSL koalíciós kormányzására eső időszakban. „A lopás nem ismert határokat” – mondja a kampányeszközként szolgáló járműveket bemutató sajtótájékoztatón maga a miniszterelnök, Mateusz Morawiecki, aki szerint naponta több száz teherautónyi üzemanyag cserélt gazdát feketén, komoly adóbevételekkel rövidítve meg ezzel az országot.

„Huszonkét másodpercenként egy gyermek esett el az 500 plusz támogatástól.” Ez a mondat híven tükrözi a Jog és Igazságosság (PiS) kampányának lényegét, amelyet így foglalhatunk össze: „Ne hagyjátok, hogy a Polgári Platform (PO) ismét kormányra kerüljön, és elvegye tőletek azokat a juttatásokat, amelyeket mi azért tudtunk megadni, mert nem raboljuk szét az országot úgy, mint ők tették azt nyolc éven át”.

Az ellenzék legfontosabb üzenete ezzel szemben az, hogy győzelme esetén visszaállítja a jogállamiságot és a demokráciát az országban. 

Néhány héttel az október 13-ai választások előtt úgy látszik, hogy a kormánypárt stratégiája sokkal hatékonyabb. Ennek legfőbb oka, hogy a jelek szerint lengyelek a saját bőrükön érzik a gazdaság jó teljesítményét. A kormány bizonyította, hogy fenn tudja tartani az olyan programokat, mint a 2015-ös győzelmet megalapozó, a második után minden gyermek után havonta 35000 forintnyi támogatással járó „500 plusz”-t, sőt, bővíti is a juttatások és az adókedvezmények körét (teszi ezt úgy, hogy jövőre deficit nélküli költségvetéssel tervez). 

Az IBRiS kutatócég szeptember 5-én közzétett, 8000 fős mintán készített közvélemény-kutatása szerint a PiS 43,4 százalékos eredménnyel önállóan is kényelmes többséget fog szerezni a parlamentben (a kutatás 259 helyet jelez előre a 460 fős parlamentben). Sőt, halvány esély mutatkozik akár a háromötödös többség megszerzésére is, amelynek abból a szempontból lenne jelentősége, hogy a köztársasági elnök nem tudná megvétózni a Szejm törvényjavaslatait. A legvalószínűbb forgatókönyv azonban az, hogy a PiS-nek meglesz az abszolút többség. Ha pedig néhány mandátum mégis hiányozna hozzá, a folyosói pletykák szerint Kaczynskiék átcsábíthatnak néhány politikust a Lengyel Néppártból (PSL) vagy a velük választási szövetség keretében induló Kukiz ’15-től, ahonnan az utóbbi hónapokban már többen átléptek a kormánypártba.

Kidawa-Błońska, a váratlan miniszterelnök-jelölt 

A PiS újrázását vetíti előre az ellenzék vezérének, Grzegorz Schetynának a legutóbbi hetekben követett taktikája is. Bár élet-halál harcot emleget, és egyik fő üzenetként azt hangoztatja, hogy ha ismét nyer a PiS, „a lengyel demokrácia a magyar sorsára fog jutni”, a valóságban sokkal inkább úgy látszik, hogy „elengedte” ezt a választást. A legfontosabb számára, hogy a januári pártkongresszus után is a PO elnöki székben maradhasson, 2023-ra pedig bekebelezze a teljes ellenzéket. Alighanem ebből a megfontolásból történt a minap, hogy – még az elemzőket is meglepve – váratlanul bejelentette, hogy nem ő lesz a PO köré szervezett Polgári Koalíció (KO) szövetség miniszterelnök-jelöltje, hanem a Szejm korábbi elnöke, Małgorzata Kidawa-Błońska (Schetyna állítólag pár nappal korábban kapta kézhez a párt belső közvélemény-kutatásait).

A lépés a jelenlegi helyzetben logikusnak látszik. Kidawa-Blońska az összes baloldali párt szavazóit képes megszólítani, és Schetynával ellentétben nem megosztó személyiség (első meglepettségükben adott nyilatkozataikban még a PiS politikusai is elismerően szóltak kifinomult stílusáról). Ha a KO-nak sikerülne valamelyest megszorongatnia a kormánypártot (azaz tíz százalék körülire csökkenteni a különbséget), és összefogva koalíciós kormányt alakítania, mindenki Schetyna zseniális lépését fogja dicsérni, amiért ideális jelöltet talált. Sokkal valószínűbb ugyanakkor, hogy a PiS kormányon marad. Ebben az esetben a pártelnök a kudarc felelősségét megpróbálhatja áthárítani Kidawa-Błońskára és a kampánytanácsadókra. Schetyna kudarckerülő magatartásának feltételezését erősíti, hogy utolsó pillanatban még választókerületet is cserélt. Varsóban Jaroslaw Kaczyńskivel így nem ő, hanem az új miniszterelnök-jelölt méri majd össze erejét.

A PiS kormányzati pozícióból is képes hatékonyan támadni az ellenzéket. Az utóbbi idők kisebb botrányai nem okoztak kárt a kormánypárt népszerűségében, a tudósítások szerint a párttagság lelkes, a szavazótábor aktívnak látszik, egységes.

Ezzel szemben az ellenzék csak mostanra kezd felocsúdni az európai parlamenti választásokon elszenvedett váratlanul nagy vereségéből, szavazói enerváltak, a mozgósítási képesség pedig jelen állás szerint jóval elmarad a kormánypárté mögött. Jól jelzi ezt, hogy májusban a nyugati, „PO-s vajdaságokban” jóval alacsonyabb volt a részvételi arány, mint keleten, ahol hagyományosan a PiS erősebb.

Tavaly óta nagyot változott a világ

Aligha erre számítottak Schetynáék szűk egy évvel ezelőtt. Az önkormányzati választások során a KO a nagyvárosok többségét is meggyőző fölénnyel húzta be, míg a vajdaságok irányító testületeiben nagyjából döntetlen eredmény született. Ekkor úgy látszott, nem vált be a Szydło–Morawiecki csere a kormányfői poszton, amelynek az lett volna a lényege, hogy az új miniszterelnök meg tudja szólítani a kevésbé elkötelezett, középen álló – jellemzően inkább városi – szavazókat, akik számára Szydło túlzottan PiS-es. Ezen kívül bizonyítania kellett a kormány uniós elkötelezettségét, szemben azzal az ellenzék által akkor még hatékonyan hangoztatott, külföldről is előszeretettel támogatott váddal, mely szerint a PiS ki akarja vezetni az országot az EU-ból. 

Ekkorra azonban még nem sikerült kijönnie a defenzívából a kormánypártnak. A szimbolikusan is különösen fontos Varsóban például egyenesen katasztrofális vereséget szenvedett. A PiS Nowogrodzka utcai főhadiszállásán állítólag síri csend uralkodott, ahogyan sorra érkeztek az első forduló eredményei. Hiába hangoztatták a jobboldali elemzők, hogy mennyivel erősödött a kormánypárt 2014-hez képest, a trendeket figyelve a PO-nak sokkal több oka volt a derűlátásra. 

A közvélemény-kutatásokban januárig folyamatosan emelkedett az egyik riválisát a Nowoczesna (Modern) formájában a tavalyi év végére „felfaló” Polgári Platform népszerűsége. A PiS-é ezzel párhuzamosan csökkent. Februárban ráadásul 10-12 százalékos népszerűséggel robbant be a potenciális koalíciós szövetséges szerepébe a korábbi LGBT aktivista és sikeres słupski polgármester, Robert Biedroń frissen alapított pártja, a Wiosna (Tavasz). Noha a radikális liberális formáció részben ugyanazokat a választókat szólította meg, a PO-nak meg lett volna a lehetősége arra, hogy – akár átmeneti veszteséget elkönyvelve – tehermentesítse saját baloldalát, és a politikai centrumra koncentrálva megszólítsa a középen és a PiS baloldalán álló szavazóit. A kormánypárt gondjait tovább növelte, hogy az év elejétől kezdve szűk két hónapon át uralta a közéletet egy, a pártelnök személyét közvetlenül érintő, tiltott gazdasági tevékenységről szóló botrány. Kaczyńskinek tehát lépnie kellett.

A hátsó ülésről a volánhoz

Amíg az önkormányzati választási kampány Mateusz Morawiecki személyére volt felépítve, Kaczyński az EP-választásokra reaktiválta a PiS saját szavazói körében legnépszerűbb politikusát, Beata Szydłót, és ami ennél is fontosabb: saját magát. „Kaczyński ötöse” – ez lett a neve annak a választási csomagnak, amelyik hatalmas, a központi költségvetés tíz százalékát kitevő, elsősorban lakossági támogatásokról szól. Szydło a következő szavakkal vezette föl a május elején minden nyugdíjas számára kiutalt mintegy nyolcvanezer forintnyi egyszeri tizenharmadik havi juttatást: „Ez lesz a pártelnök úr ajándéka a nyugdíjasoknak, akiknek oly sok nehézségen kellett keresztülmenniük”. Idén szeptemberben egy összegben fizetik ki a július 1-étől esedékes, immár az első gyermekek után is járó juttatásokat.

A február végén bejelentett intézkedéssorozat elsietettnek látszott. Nem volt világos, hogy vajon miért kezdi el égetni a választási költségvetést és kommunikációs kampánymuníciót a nagy stratéga hírében álló Kaczyński a jelentőségét tekintve az októberivel össze sem mérhető EP-választás előtt három hónappal. Az idő azonban őt igazolta. 

Először is, a csomag bejelentésével a pártelnök személyét érintő botrány egyik pillanatról a másikra lekerült a napirendről. De, ami ennél is fontosabb: Kaczyński jól érzett rá az EP-választások lélektani jelentőségére. „Hacsak egy-két százalékkal is, de nyernünk kell” – mondogatták háttérbeszélgetéseken a PiS politikusai. A remélt egy-kettőből végül hét százalék lett, ami talán a lehető legrosszabb eredmény volt a magát – a folyamatosan gyengülő Tavaszon kívül – egy blokkban megmérető ellenzék számára. A vereség mértéke ugyanis elég nagy volt ahhoz, hogy megrendüljön az összefogásba vetett bizalom, de ahhoz nem, hogy automatikusan széthulljék.

Három blokk a PiS ellen

Május 26-a után a kormányváltásban bízók értékes heteket vesztegettek el, mire kialakult a jelenlegi „hadrendjük”, mely szerint a Polgári Koalíciót adó PO és kisebb szövetségesei – a Nowoczesna (Modern) maradványa, Zöldek, különböző civil szervezetek – baloldalán a szocialisták (SLD) együtt indulnak a Tavasszal és az újkommunista Együtt Baloldallal. A formálisan az SLD struktúráját használó szövetség neve Lewica (Baloldal). A PO jobboldalán a PSL pedig felvette a rendszerellenes Kukiz ’15 néhány húzónevét a listáira. 

Önmagában akár üdvözítő is lehetne ez a felállás, hiszen a PiS-t leváltani akarók háromféle világnézet közül is választhatnak (balliberális, globalista és centrista-nemzeti). Másfelől viszont a negyvenegy területi listára épülő lengyel választási rendszer sajátossága, hogy az indulók magasabb száma a győztesre nézve kedvező. Ráadásul a pártoknak nagyon kevés idejük maradt arra, hogy eljuttassák üzeneteiket a választókhoz.

Saját céljaikhoz képest a legjobban egyértelműen a Baloldal áll. Világos baloldali üzenetekkel kampányolnak (például minimálbéremelés), 10-15 százalékos eredménnyel kalkulálhatnak. A fél éve még szép reményekkel induló Tavasz napjai ugyanakkor lehet, hogy meg vannak számlálva, és a párt szépen lassan betagozódik az SLD-be. Biedroń nyilatkozataiból eltűnt a rá korábban jellemző mindent elsöprő lelkesedés, és korábbi ígérete ellenére végül nem adta vissza EP-mandátumát. Mindez arra utal, ő maga sem bízik abban, hogy sok babér teremhet a pártnak a következő években. Az SLD számára az a legfontosabb, hogy elkerülte a 2015-ben még valós forgatókönyvnek látszó megsemmisülést, a Lewica Razemnek pedig külön indulva nem lenne esélye bejutni a parlamentbe.

A PSL és a Kukiz’15 a túlélésért küzdenek, a szövetség fő összetartó ereje a történelem süllyesztőjétől való félelem. Az összefogással a „parasztpárt” némi vitalitást nyer, Kukizék pedig országos lefedettségű pártstruktúrához jutottak (diszkért bájt ad a közös indulásnak, hogy Paweł Kukiz négy éve még „szervezett bűnözök csoportjának” nevezte jelenlegi szövetségesét). Ők egyébként zöldenergiával és adómentes nyugdíjjal kampányolnak. Alighanem jó lépés volt a PSL-től, hogy levált a PO-ról, ahogyan azt egyre többen követelték az alapvetően konzervatív tagság soraiból. Waldemar Pawlak, korábbi miniszterelnök egyenesen így fogalmazott: „Vagy van gerincünk, és vannak tökeink, képesek vagyunk önállóan politizálni, vagy elbukunk”. Mindehhez azonban lehet, hogy késő van. A párt szavazóinak egy része ugyanis a PO-val való összeborulást látva a májusi választás során átpártolhatott a PiS-hez, és egyáltalán nem biztos, hogy automatikusan visszatérnek az ismét önállóan politizáló „parasztpárthoz”. 

A szélsőjobboldali Konfederacja alighanem a küszöb alatt marad. Esetleges bejutása inkább zavart okozna a PiS-ben, semmint potenciális koalíciós partnerként tekintenének rá. Úgy a Kukizékkal erősítő PSL-re, mint a Konfederacjára igaz, hogy minél magasabb lesz a részvételi arány, annál kisebb esélyük van a bejutásra.

PO: balra át!

A PO-elnök Schetyna stratégiája a tavalyi év végétől abban foglalható össze, hogy egy blokkban egyesíti az összes kormányváltásban bízó pártot, és ezáltal megkérdőjelezhetetlenné teszi saját ellenzéki vezetői szerepét. A csatlakozásért cserébe elegáns árat fizetett; az SLD öt, a PSL három képviselőt küldhetett Brüsszelbe. Mindeközben a korábban jobbközép párt retorikája egyre inkább balliberális színezetet kezdett fölvenni. A PO jelenleg identitási válsággal küzd. És ha már elindult ezen az úton, nem látszik más lehetőség számára, minthogy megpróbálja bekebelezni a teljes baloldalt, ami viszont nem mindenkinek tetszik; például a pár két parlamenti képviselője a nyáron átlépett a PSL-be.

A párt az önkormányzati választásokon még oly’ hatékony fegyvere, a Polexittel való riogatás mostanra majdnem teljesen hatástalan. A hatástalanítást pedig nem más kezdte el, mint Jean-Claude Juncker még április végén, aki miután telefonon beszélt Mateusz Morawieckivel, a következőt felelte arra az újságírói kérdésre, hogy Lengyelország kilép-e az unióból: „Nem lesz Polexit, Lengyelország velünk van, mert azonosak az értékeink”. Ekkor még nem lehetett tudni, hogy átmeneti fegyverszünetről, vagy egy hosszabb távú modus vivendi kialakításáról van szó.

Tusk nem jön a fehér lovon

Az EP-választások megmutatták, hogy a kampányban a PO és szövetségesei mellett aktív szerepvállalással kiálló Donald Tusk nem segíti érdemben az ellenzéki tábor mozgósítását. Egyre valószínűbb, hogy az Európai Tanács leköszönő elnöke legfeljebb csak a jövőre esedékes elnökválasztásokon térhet vissza a belpolitikába, de erre is kevés az esély. Komoly ellentétek feszülnek ugyanis közte és Grzegorz Schetyna között. A Wprost hetilap szerint a következő szóváltás zajlott közöttük Brüsszelben idén júniusban:

Tusk: „Néhányaknak odébb kell már állni”.

Schetyna: „Talán jobb volna, ha te állnál odébb”

Amennyiben a Polgári Platform ismét vereséget szenved, és Schetynának nem sikerül áthárítani a felelősséget Kidawa-Błońskára, megbukhat. Ebben az esetben Tusk akár be is jelentkezhetne az ellenzék megszervezésére, ennél azonban lenne számára egy vonzóbb forgatókönyv. Nem zárható ki ugyanis, hogy a korábbi miniszterelnök valamilyen formában – akár az Európai Néppárt tisztségviselőjeként – Brüsszelben marad. Ez a Fidesz számára a lehetőségekhez képest kedvező fejlemény volna. Annak ellenére, hogy a PO nem állt ki a magyar kormánypárt mellett az önfelfüggesztéssel végződő áprilisi vitában, Donald Tusk és Orbán Viktor között jónak mondható a személyes viszony.

A V4 a tét

A német és a brüsszeli elit idén tavaszig meg volt róla győződve, hogy a PiS-kormány léte csak egy rendszerhiba, és októberben a PO visszaveszi a kormányrudat. Az Egyesült Államok élt a felkínált lehetőséggel, látványosan erősítette befolyását Lengyelországban. Andrzej Duda elnök rövid időn belül kétszer is találkozott Donald Trumppal, a lengyelek komoly fegyvervásárlásokat kötöttek le. A PiS látszólag mindent egy lapra feltéve dörgölőzött az amerikaiakhoz az olyan lépésekkel, mint a helyszínválasztásában teljességgel indokolatlannak látszó varsói Közel-Kelet konferencia megszervezése. A valóságban azonban mindezzel hatékonyan srófolta a lengyelekkel való együttműködés árát a nagyhatalmi játéktérben. 

Mára biztosan látszik, hogy a junckeri kiszólás nem volt véletlen. Frank-Walter Steinmaier a második világháború kirobbanásának nyolcvanadik évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen elmondott megrendítő, a Mateusz Morawiecki mellett helyet foglaló Angela Merkel tapsával kísért bocsánatkérő beszédének mélysége, intenzitása is arra engednek következtetni, hogy immáron mindenki komolyan számol a PiS lehetséges újrázásával. Aligha lehet kérdéses, hogy a németeknek az Északi Áramlat 2 megépítésének zavartalan befejezése fontosabb, mint az, hogy milyen összetételű kormánnyal kell majd róla tárgyalni.

Magyar szempontból azonban talán még ennél is nagyobb súlya van az októberi voksolásnak. Amennyiben a PiS nem nyerné meg a választást, az gyakorlatilag egyet jelentene az utóbbi években megerősödött V4 összefogás végével. Ezen kívül – bár könnyen lehet, hogy Matteo Salvini visszatérése csak idő kérdése – a magyar kormányfő a legfontosabb szuverenista szövetségesét veszítené el az Európai Tanácsban.

Amint a fentiekből látszik, minderre azonban jelenleg kevés esély mutatkozik. A PiS jelen állás szerint egyedül is abszolút többséget tud szerezni a Szejmben, és Jarosław Kaczyński további négy évre marad az európai politika legfontosabb lengyel szereplője, méghozzá várhatóan nagyobb mozgástérrel, mint a 2015 és 2019 közötti ciklusban.