„Nos, a Bellingcat oknyomozó portál a Der Spiegel német lappal és az Insider orosz oldallal együttműködésben megpróbálta rekonstruálni a történteket. A Bellingcatről azt érdemes tudni, hogy saját bevallása szerint nyílt hozzáférésű adatokkal operál átlátható módszerekkel. Korábban sikerrel kiderítette például, hogy a salisbury-i merénylők az orosz katonai felderítés, a GRU ügynökei. Moszkva szerint persze nyugati titkosszolgálatok működtetik a Bellingcatet, sőt az oroszok azt állítják, hogy Washingtonból pénzelik. Maradjunk annyiban, hogy az interneten valóban sok minden elérhető, de azért nem minden.
Mint kiderült, Szokolov az útlevele alapján szentpétervári állampolgár, csakhogy az iratban feltüntetett cím nem létezik. Az csak fokozta a gyanút vele kapcsolatban, hogy ugyanaz a moszkvai belügyi részleg állította ki az útlevelét, mint amelyik a Szkripal-ügyben elhíresült orosz ügynökökét. A Bellingcat azt állítja, nem találtak ilyen nevű férfit az orosz állampolgárok nyilvántartásában, amely elvileg átfogó és friss. (Nyilván felmerül a kérdés, hogy nyugati újságírók hogy jutnak hozzá az orosz adatbázishoz. Erről csak annyit, hogy Oroszországban némi pénzért közismerten mindent meg lehet venni. Vagy mégsem?)