Klasszikus filmek, klasszikus filmsztárok a Budapest Film Maratonon

2019. szeptember 3. 11:34
A rendezvény a Filmalap és a Filmarchívum rendezésében valósul meg, 21 frissen restaurált film is műsoron lesz.

A filmvilág sztárjai közül Pierre Richard, Magda Vásáryová, Michael Nyman és Udo Kier is jelen lesz a 3. Budapesti Klasszikus Film Maratonon, amelyen 21 frissen felújított magyar alkotást is láthatnak a nézők.

A szerdán kezdődő egyhetes rendezvény témája a film és a zene kapcsolata. Kurutz Márton filmtörténész, a Magyar Nemzeti Filmalap - Filmarchívum munkatársa az M1 keddi műsorában elmondta: már több mint száz évvel ezelőtt, a némafilmek idején is a zene adta az aláfestést, sőt, a magyar operettfilmezés hőskora is erre az időszakra esik.

„A filmmaraton kínálatában az egyik első magyar némafilmtől, A tolonctól kezdve a közelmúlt magyar, európai és amerikai mozijaiig mintegy száz lesz látható, igazi sikerfilmeket vetítünk. A helyszínek közül a legfontosabb a Toldi mozi, valamint a Szent István tér a bazilika előtt, ahol ingyenes vetítések lesznek. A gálaestek az Uránia Nemzeti Filmszínházban lesznek, de az érdeklődők a Puskin moziban is láthatnak filmeket, valamint a két társhelyszínen, Győrben és Egerben is” – fejtette ki Kurutz Márton.

A filmmaraton a Filmalap és a Filmarchívum rendezésében valósul meg. Mint elhangzott, a szemlén 21 frissen restaurált magyar filmet vetítenek, köztük az 1980-ban készült Nárcisz és Psychét, amelynek egyik főszereplője, a német Udo Kier személyesen lesz jelen. „Szinte még meleg az 1930-as évek sikerfilmje, a Meseautó a Filmlabor által restaurált, digitalizált formájában. A hányatott sorsú alkotás eredeti kameranegatívjai megsemmisültek, egy rossz mozikópiából kellett kiindulni, és indítani a felújítást, amelynek a végterméke az Urániában lesz először látható” – tette hozzá Kurutz Márton.

Eljön a fesztiválra Pierre Richard francia filmsztár is, aki a hetvenes években két klasszikus vígjáték, a Magas szőke férfi felemás cipőben, valamint a Félénk vagyok, de hódítani akarok! főszereplője volt. A filmmaratonon Tahi Tóth László eredeti, szintén felújított magyar szinkronhangja hallható a moziban. 

Találkozhat a közönség a cseh filmtörténet egyik legkiválóbb alkotása, a Jirí Menzel rendezte Sörgyári capriccio főszereplőjével, Magda Vásáryovával, illetve Michael Nyman brit zeneszerzővel is, aki például a Zongoralecke című, háromszoros Oscar-díjas mozihoz komponált muzsikát. „A fesztivál tiszteleg olyan világhírű magyar származású filmzeneszerzők előtt, mint az Oscar-díjas zeneszerző, Rózsa Miklós vagy Kozma József, de a kortárs komponisták is terítékre kerülnek, mások mellett Fényes Szabolcs zenéivel is vetítenek filmeket” – mondta Kurutz Márton.

(MTI)

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés