Hongkong kormányzója lemondana, ha tehetné

2019. szeptember 3. 8:10
Egy kiszivárgott hangfelvétel tanulsága szerint Carrie Lam nem büszke arra a felfordulásra, amit okozott.

A sokat támadott hongkongi vezető, Carrie Lam egy hangfelvétel tanulsága szerint távozna a hatalomból, mert belátja, hogy „megbocsáthatatlan rombolást” okozott azzal a politikai krízissel, ami lángba borította a várost. Az üzletemberek előtt, egy zárt ajtók mögötti ülésen Lam azt mondta: nagyon kevés mozgástere maradt a krízis megoldására, ugyanis az nemzetbiztonsági ügy lett Kínának, épp aközben, hogy az Egyesült Államokkal fennálló kapcsolatai is válságukat élik.

Angolul elhangzott beszédében a következőt jelentette ki a Reuters által megszerzett felvételen: „Ha lenne rá lehetőségem, az első dolog, ami eszembe jut, az a lemondás, és egy súlyos bocsánatkérés.”

A Reuters kommentárjában megjegyzi: Lam drámai megjegyzései az eddigi legtisztább betekintést teszik lehetővé a kínai vezetés gondolatvilágába, különösen akkor, amikor az 1989-es események óta a legnagyobb politikai válságával kényszerül szembenézni az ázsiai nagyhatalom.

Lam is reagált a kiszivárogtatásra: egy sajtótájékoztatón a témát érintve azt mondta, hogy igen csalódott, amiért egy Chetam House-szerű teljesen privát eseményen – egy ebéden – tett kijelentései fel lettek véve, és a sajtónak ki lettek adva. Magáról a kijelentésekről szólva úgy fogalmazott: a lemondása sosem került szóba, még közvetve sem, és lemondás elutasítása az a saját választása. Kijelentette: a hatalomban maradásának oka az, hogy ő és csapata továbbra is segíteni szeretne Hongkongon.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés