Ma Budapest szebb, pezsgőbb és élhetőbb, mint bármikor Demszky idején.
A hétvégén mind Puzsér Róbert, mind Karácsony Gergely bedurrantotta a rakétákat.
Puzsér kifejtette: szerinte Tarlós István szovjet-közép-ázsiai jellegű várost épít, az agglomerációban lakó, 10 százalékos elitnek kedvez, szarik a gyalogosokra, menjenek az autók, és ez valami elavult szocialista modell, az egész nyugat másként csinálja.
Karácsony Gergely vasárnapi beszédében arra kérte hallgatóit, hogy vegyék vissza Budapestet a kiváltságosok kezéből és adják vissza a várost a valódi tulajdonosainak, a budapestieknek, és hogy a klímaváltozás nem lehet érteni a légkondicionált fekete terepjárókból.
Elmondom, hol lehet tömegével látni fekete terepjárókat, mert épp az a menő, akkor is, ha egyébként nyolcadik emeleti panellakásban laksz: Kijevben.
Viszonylag sokat mozgok Budapesten belül, keresztül-kasul, a nyolcadik kerülettől Békásmegyerig, Zuglótól Hűvösvölgyig. Amiből tényleg sokkal több elférne, elkélne: az a fa. Nem a Városliget faállományára gondolok, hanem a kis terek bezöldítésére.
Ezen túl azonban, amióta az önmaga szobrát építő Demszkyt sikerült eltakarítani a város éléről, Tarlós István főpolgármestersége idején
és igen, egyre több felületet adnak vissza a gyalogosoknak. Számos olyan nagy kereszteződést is tudnánk mondani, ahol a régi szocialista várostervezés elképzelésének megfelelően korábban felül mentek az autók, az aluljáróban az emberek. Most már egyre több közteret hódítanak vissza a gyalogosok, nem kell lépcsőznie sem a nyugdíjasoknak, sem a babakocsisoknak, sem a kerekesszékeseknek.
Minthogy főleg gyalog közlekedek a városban, ezért egyértelműen kijelenthetem: ma könnyebb gyalogosnak lenni Budapesten, mint egy évtizeddel ezelőtt
A térkövezés szitokszó lett mára, és valóban nem szerencsés, amikor túl kopár lesz egy megújult köztér – de
mintsem a régi, töredezett, koszvadt, mindent beborító aszfalttenger.
A tömegközlekedés fejlesztése és a járművek lecserélése is folyamatosan zajlik, nem lehet összehasonlítani az ezredforduló körüli évek posztkommunista járgányparkját a maival. És egy igazán nagy dobás lett a fonódó villamoshálózat, ami egyértelműen megkönnyítette a közlekedést Budán.
Különös, hogy valakinek mindezek után, 2019-ben még nosztalgiázó emlékei vannak a Demszky-korszak után. Miközben monomániásan tolta a négyes metró ügyét, aközben a város gyakorlatilag két további évtizedig járt egy helyben a hetvenes-nyolcvanas évek világát őrizve. Még egy emlékeztető: egykor hajléktalanok lakta koszfészek volt Pest ősi szíve, a Március 15. tér is a belvárosi templommal és a római romokkal együtt a panorámás Duna-parton – most pedig ez a térség is, sok más megújult belvárosi köztérrel együtt egy Béccsel, Párizzsal, Barcelonával vetélkedő 21. századi világváros kulisszáit alkotja.
Nyilván, a fejlesztésekből semmi nem elég, és kell is, hogy minden olyan ütemben folytatódjon még egy-két évtizedig, mint a kétezertízes években.
Én pont ellenkező trendeket látok, mint Puzsér vagy Karácsony.
Egy nagy látványos projekt helyett számtalan ponton zajlott és történik most is Budapest megújulása, és ezek a változások szép lassan összeérnek, kiemelve Budapestet a nyolcvanas-kilencvenes évek (poszt)komcsi szürkeségéből a pezsgő, világvárosi lét felé.
Nehéz időszak volt ez, de örülök, hogy Magyar deklarációja ezt most lezárta, és mostantól kifejezett várakozással vagyok az új és újabb, tiszteletteli, a véleményemhez való jogomért kiálló tiszás kommentek felé.
Akkor még nem volt tudható, hogy Karácsony és Gerendai (mindegy, hogy ki mit gondol róluk, de), két nyugodt taktikus (tehát nem olyanok, mint én) fapofával végignézi, hogy egy szelfiért cserébe a VIP-megváltó fél nap alatt 180 fokot forduljon.
Mert fogy.
Ismét meghatározó szerep juthat hazánknak Európában.
A fiatalabbak kedvéért idézzük fel, mi is jellemezte 1994 és 1998, majd 2002 és 2010 között az MSZP–SZDSZ szoclib kormányzatot.
Idáig jutottunk.
Már tényleg csak az amerikai elnök döntésén múlik, hogy megkapja-e Ukrajna a nagy hatótávolságú rakétákat.
