Itthon kell győznünk

2019. augusztus 26. 9:59

Hegyi Gyula
Népszava
Az ellenzék rosszul teszi, ha a magyar politika megváltoztatását külső hatalmaktól várja.

„Amerikai viszonylatban előbb André Goodfriend ügyvivő távozásakor, de legkésőbb a Trump-Orbán találkozó alkalmából vált nyilvánvalóvá, hogy az Orbán-kormány megrendszabályozását, pláne leváltását dőreség Washingtontól várni. Amerikai kongresszusi képviselők persze tiltakozhatnak az általam is kedvelt, Auróra nevű szórakozóhely hivatali vegzálása ellen, de Szaúd-Arábia nagy szövetségesétől dőreség lenne a demokrácia melletti érdemi kiállást várni.

Ami pedig a magyar kormány állítólagos orosz függését illeti, Lengyelországot és a balti államokat leszámítva a legtöbb európai ország igyekszik normális kapcsolatokat fenntartani Moszkvával. Az osztrák külügyminiszter asszony még az esküvőjére is meghívta Vlagyimir Putyint, a német-orosz gázvezeték pedig bizonyos értelemben stratégiai együttműködést jelent a két ország között. Legfeljebb azt lehetne szóvá tenni, hogy az orosz diplomácia kísérletet sem tesz a magyar ellenzékkel való kapcsolattartásra, de erre is igaz, hogy kettőn áll a vásár. Mindenesetre amíg a magyar Gripenek a NATO légvédelmi riadókészültségének részeként ott repkednek a Baltikum felett, amíg a nyugati tőke biztonságosan kiviheti a profitját Magyarországról, és amíg hazánkban többé-kevésbé szabad választásokon nyer a Fidesz, addig a magyar ellenzéknek nem érdemes nyugati intervencióra várnia.

A külpolitika elsősorban a kormányok játéktere, amelyben korlátozott az ellenzék mozgástere. A kormány irányítja a diplomáciát, szervezi az államközi kapcsolatokat és látogatásokat, ő képviseli hazánkat a nemzetközi intézményekben. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy a magyar társadalom nem érdeklődik a külpolitikai kérdések iránt. A budapesti értelmiségi társaságoktól a falusi ivókig mindenütt szóba kerül Trump, Putyin, Merkel neve, és ezeket a legtöbb magyar jobban ismeri, mint a hazai ellenzék politikusait. Ezek a beszélgetések azonban többnyire impressziókra épülnek, amelyekre pártpolitikai programot nehéz lenne építeni.

Az ellenzék helyesen teszi, ha az eddiginél árnyaltabb, kiegyensúlyozottabb, sikeresebb külpolitikát követel a kormánytól, olyat, amely a jelenleginél sokkal jobb képet mutat hazánkról, De rosszul teszi, ha a magyar politika megváltoztatását külső hatalmaktól várja. Az ellenzéknek a maga szerény eszközeivel külföldön azt kell kommunikálnia, hogy van egy demokratikus Magyarország is, itthon pedig azt, hogy kormányra kerülve sikeresebben érvényesítené a magyar nemzeti érdekeket a világban. A kormányra kerüléshez pedig a magyar társadalmat kell meggyőzni arról, hogy itthon és a magunk erejéből tudunk egy jobb rendszert teremteni.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 50 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ez most naivitás vagy cinizmus?
Merthogy ettől a mai ellenzéktől bármit elvárni dőreség, az biztos.

A lényeg az utolsó bekezdésben van:

"Minden eszközt fel kell használni és mozgósítani annak érdekében, hogy az uniós támogatásokat ne a magyar kormányon keresztül, hanem közvetlenül az érintett projekteknek – önkormányzatoknak, vállalkozásoknak, civil szervezeteknek, tudományos és oktatási intézményeknek, stb. – ítéljék oda, szigorú elszámolás terhe mellett. Mert nem Magyarország, nem a magyar nép korrupt, hanem az Orbán-rendszer."

El kell érni, hogy az uniós pénzekből származó megrendelések jó helyre menjenek. Mert nem tetszik, hogy egy ország, ahol az EU csatlakozás előtt a nyugati igények alapján gondosan leépítették a gazdaságot, most úgy működik, hogy az EU pénzeket nem ott költi el, ahonnét érkezik, nem onnét vásárol, hanem maga hozza létre a szükséges kapacitásokat. Ez a lényeg, de ezt persze nem mondják ki. Ez a felállás szembe megy azzal felépített rendszerrel, amit Günther Oettinger, az EU költségvetési biztosa azzal a példával érzékeltetett, hogy az EU-s pénzekből fakadó lengyel megrendelések miatt Németország valójában haszonélvezője az uniós támogatásoknak. Ez nyilván így van a többi támogatott ország esetében is, tehát fel kell lépni azok ellen, akik ebből megtalálták a kiutat. Azt kell hangoztatni, hogy lenyúlják az uniós pénzeket, miközben azok ugyanúgy hasznosulnak, csak nem ott költik el azokat, ahol ezt elvárnák.

És erre csak most jöttél rá?

Érdekes, ahogy háttérbe kerülnek ezek a macskajancsik, egyből
megvilágosodnak, mint Buddha.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés