Sermer Ádám visszalép Karácsony Gergely javára

2019. augusztus 22. 10:49

Magyar Liberális Párt
MTI-OS
Teljessé vált az ellenzéki összefogás az V. kerületben.

„A Magyar Liberális Párt is Karácsony Gergelyt támogatja a főpolgármester-választáson, miután Sermer Ádám visszalép a közös ellenzéki jelölt javára. A döntés azután született meg, hogy a két politikus érték-, és programalapú megállapodást kötött egymással. A megállapodás részét képezi továbbá, hogy Szabadai Viktor, a Liberálisok budapesti elnöke visszalép az V. kerület közös ellenzéki polgármester-jelöltjének, Tüttő Katának a javára, a Belváros 3. számú egyéni választókerületében pedig az ellenzék közös képviselő-jelöltjeként indul az önkormányzati választáson. A megállapodással – melyet több hónapos tárgyalássorozat előzött meg – teljessé vált az ellenzéki összefogás az V. kerületben is, ezáltal pedig végre valódi esély nyílt a Fidesz leváltására.

A megegyezés szerint Karácsony Gergely vállalta, hogy a kampány során és győzelme esetén is képviselni fogja a szabadságelvű választókat, Sermer Ádám »Polgári Budapest« elnevezésű programjának megvalósulásáért pedig az önkormányzati választásokat követően is együtt fog működni a Liberálisokkal.

A Magyar Liberális Párt célja, hogy Budapesten leváltsuk a Fideszt és vele együtt Orbán Viktor helytartóját, Tarlós Istvánt. A széles körű együttműködésnek köszönhetően Karácsony Gergelynek és a közös ellenzéki jelölteknek valódi esélye nyílt a győzelemre. Az a célunk, hogy visszaállítsuk Budapest önállóságát és függetlenségét, és együtt építsük tovább Magyarország szabad és európai fővárosát.”

Összesen 33 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Sermer Ádám visszalép Karácsony Gergely javára

+2 szavazat. Sok kicsi sokra megy.

Úristen, amikor egy Sermer és egy Karácsony érték-, és programalapú megállapodást köt...

A mikroszkopikusnak is alig mondható Liberális Párt még egyet utoljára próbál valamit kommunikálni magáról, mert eddig is csak az volt a cél, hogy valami ürügyet találjanak a sajtóban való megjelenésre.

Hasonló mértékű támogatást kapott Bajnai is Ungár Klárától.

Karácsony most követte el a legnagyobb hibát: a semmi szavazatot nem hozó Liberálisok drogliberalizációjához való csatlakozása az összes őt támogató pártnak is menthetetlen lesz!

"a két politikus érték-, és programalapú megállapodást kötött egymással."

Azaz nem csak buzibár lenne a városházán, hanem szabadon árusítható és fogyasztható minden drog.

Fodor Gabriella kér az mszp-től ezért 70mFt-ot, csak már ott is ember emberének farkasa.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés