Benkő: A béke megőrzésére erős honvédségre van szükség

2019. augusztus 20. 9:12
A honvédtisztjelöltek fogadalmukat kardrántással és „a hazáért mindhalálig!” felkiáltással erősítették meg.

A béke és a biztonság megőrzésére Magyarországnak erős honvédségre van szüksége – hangsúlyozta a honvédelmi miniszter az augusztus 20-ai katonai tisztavatáson tartott köszöntőjében, kedden Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.

Benkő Tibor felidézte, a történelem folyamán megtapasztalhattuk, hogy a béke és a biztonság rendkívül törékeny dolog. Azt, valamint a több mint ezer éves államiság értékeit mindig óvni és védeni kell. Hozzátette: ehhez jól felszerelt, korszerű, a 21. század kihívásait kezelni képes technikai eszközök és jól kiképzett katonák kellenek.

Azt mondta: a kormány azért indította el a honvédelmi és haderőfejlesztési programot, hogy ezen feladatoknak maradéktalanul meg tudjon felelni. A sikerhez mindenki támogatására szükség van, „csak közösen tudunk célt érni” – fogalmazott. A miniszter kiemelte: a katonáktól azt várja, hogy emeljék magasra Magyarország lobogóját, hogy minél többen, akik felelősséget éreznek Magyarországért és a magyar emberekért, felsorakozhassanak alatta.

A miniszter az esküt tevő honvédtisztjelöltektől azt kérte, legyenek büszkék arra, hogy a honvéd nevet viselhetik, legyenek mindig méltók a szolgálatra, mutassanak példát a haza iránti hűségből, szeretetből és bajtársiasságból. Ha pedig a helyzet azt kívánja, kövessék elődeik példáját, és küzdjenek Magyarország, a magyar emberek békéjéért és szabadságáért.

A katonák vállalják, Magyarország értékeit, érdekeit, hazájukat, szeretteiket, ha a helyzet azt kívánja életük feláldozásával is megvédik – fejtette ki a miniszter, kiemelve: egyedülálló eskü ez, ahol az ember a legdrágább dolgot, életét ajánlja a nemzet szolgálatába. Mutassanak példát a beosztott katonák előtt is, álljanak a küldetések élén, legyenek, akarjanak példaképek lenni – mondta a miniszter.

Benkő Tibor kiemelte: a katonák életre szóló esküt tesznek. Azt kérte, az esküben elhangzó magasztos gondolatokat soha, egy pillanatra se feledjék el.

Idén a Parlament előtti Kossuth téren csaknem 140-en tették le katonai esküjüket. A honvédtisztjelöltek – folytatva a 2011-ben újraindított ludovikás hagyományt – fogadalmukat kardrántással, „a hazáért mindhalálig!” felkiáltással erősítették meg. A tisztavatás után csaknem egyórás légi parádét tartanak a Magyar Honvédség repülői, helikopterei részvételével.

(MTI)

Összesen 29 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A békét fegyverekkel megőrizni? Ma?

Marhaság.

Svájc hogyan őrzi a békéjét?
Vagy Ausztria?
Erős modern hadsereggel? Nem.
Észak Korea mivel őrzi?
Nagy hadserege van, ugye?
De van tömegpusztító fegyvere, és az azt célbajuttató eszköze.
Egyenlőre béke van. Marad-e?
Iránnak van erős hadserege de a béke nem garantált. Ha meglesz az atomfegyvere és az azt célbajuttató eszközei akkor megszünhetnek a szankciók és tárgyaló képes lesz. Lesz?
Valóban az erős hadsereg kell a békéhez?
Nem tévedés ez?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés