Hozzátette, hogy a magyarság erős és független keresztény királyságot tudott építeni a középkor folyamán, amely azért volt lehetséges, mert sikerült megtalálni a közös alapot, a hitet, amely összekötötte a magyarokat Európa többi népével.
Ez a hit tanítja meg értékelni a másik emberre való odafigyelés, a szeretet, a közösség alkotó erejének fontosságát – hangsúlyozta a bíboros, majd hozzátette, hogy ezért keresztényként értéknek tekinthetjük saját nemzetünket, de ugyanezért kell tisztelnünk és értékelnünk a többi népet is.
Amikor harminc évvel ezelőtt a nagy változások elkezdődtek, keresztényként örültünk a nagyobb szabadságnak, a vallás szabadabb gyakorlásának, de annak is, hogy talán a népek most már egymást jobban megismerve, a személyes és emberi találkozások sokaságában gazdagodva, kölcsönös tiszteletben jobban tudják majd megélni, felmutatni, továbbfejleszteni és másokkal is megosztani saját közösségük és kultúrájuk értékeit – zárta beszédét Erdő Péter.
Közösségben is szabadok vagyunk
Balog Zoltán, a Budapesti Németajkú Református Egyházközség lelkésze köszöntőjében azt emelte ki, hogy Isten nem határtalan, hanem felelősséggel teli szabadsággal ajándékozott meg minket, és hálával emlékezünk azokra, akik harminc évvel ezelőtt és azt követően tettek valamit az európai emberek és nemzetek szabadságáért.