József Ágost herceg bukása

2019. augusztus 18. 10:21

Ligeti Dávid
Magyar Nemzet
Az 1918. október végétől augusztus 1-jéig tartó időszak Magyarország végromlását jelentette.

„1919. augusztus 23-án az antant lemondásra kényszerítette Habsburg-Lotaringiai József Ágost főherceget, aki két héttel korábban – magát kormányzónak proklamálva – vette át a főhatalmat Budapesten. Az 1918. október végétől augusztus 1-jéig tartó időszak 254 napja Magyarország végromlását jelentette: területének több mint kétharmada állt ellenséges megszállás alatt, miközben a forradalmak – valójában diktatórikus puccsok – szétzilálták társadalmát. E kilátástalan helyzetben az országban több ellenforradalmi csoport alakult, amelyek tudatosan vállalták ezt a jelzőt, választ adva az előző hónapok »forradalmi« hiszterizált közhangulatára, valamint a »belső ellenség« megtalálásának mániákus igényére.

Augusztus 6-án hajnal fél hatkor értesítés érkezett Alcsútra a Friedrich István vezette Fehér Ház elnevezésű csoporttól, amelyben a királyi herceg Budapestre való indulását kérték. A megelőző hónapokat József főherceg internálva, favágóként töltötte egykori birtokán, a Tanácsköztársaság ugyanis szocializálta a kastélyt.

Néhány órával később a csoport lemondatta a Peidl-kormányt – az akciót József Ágost homo regiusi megbízatásával legitimálták, amelyet IV. Károly 1918. október 28-én ruházott rá. Friedrichék bíztak benne, hogy a világháború egyik legsikeresebb császári és királyi tábornokának népszerűsége, valamint hazaszeretete a stabilizáció hatékony eszköze lesz. Nem véletlen, hogy a magyar baka a doberdói pokolban a »József apánk« jelzővel illette a főherceget. Számítottak arra is, hogy mivel IV. Károly rövid uralkodása idején magyar ügyekben mindvégig a főhercegre támaszkodott – többek között Tisza István utódjaként magyar miniszterelnökké szerette volna őt kinevezni –, József Ágost otthonosan fog mozogni a politikában.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 45 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Azért ez a József Ágost Károlyi ellentét 1 db. baromság.

Szó nincs arról, hogy a franciák valaha, formális aktussal elismerték volna a Károlyi kormányt. Egyszerűen csak nem voltak még birtokon belül 1918 őszén, és ezért utasítgatták Károlyiékat, hogy térjenek ki az útjukból. Ők meg kitértek.

1919 augusztusára viszont az antant birtokon belülre került, ideértve a Dunántúlt is, hiszen talán ne feledjük, hogy a Horthy-féle nemzeti hadsereg is antant-védőszárnyak alatt, Szegeden szerveződött meg.

Szóval nem Garami áskálódása volt a döntő szempont, hanem az, hogy az antantnak Horthy személyében megvolt a maga jelöltje a maradék Magyarország élére.

és navis praetoria-nak:
Ezzel a magát okostojásnak képzelővel nero-val feleslegesen pazaroljátok az időt.
A legnagyobb gond ott volt, a magyar vezetés a lovagiasság szabályai szerint politizált, holott ekkorra más a politikában a maffia legsötétebb törvényei diktáltak.
magyarul: volt egy átmeneti állapot, fegyverszünet MÁR volt, békemegegyezés MÉG nem.
A magyarok úgy gondolták, ebben a helyzetben az úriember marad a helyén, nem üt, nem erősködik. Mire szétnéztek, a megszervezett belföldi vörös-liberálisok szabad utat szerveztek a hódítóknak, a hadsereg szétzüllesztésével...
Nem így a környező népek, Antant által bújtogatott koncleső rablók... csak erre vártak.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában