Karácsony: Meg kell tiltani, hogy a helyi vezetők önkormányzati lakásokban éljenek

2019. augusztus 16. 16:29
Kezdeményezésére ellenzéki képviselők törvényjavaslatot nyújtanak be erről a parlamentnek.

Törvénnyel kell megakadályozni, hogy az önkormányzati vezetők a kerület által birtokolt bérlakásokban lakjanak – mondta Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt pénteken Budapesten.

A politikus sajtótájékoztatóján közölte: Budapest I. kerülete szimbólumává vált az egész országban uralkodó politikának, amely szerint a választott vezetők nem szolgálni, hanem uralkodni szeretnének; az önkormányzati lakásokat politikusok lakják, miközben mások nélkülöznek. Karácsony Gergely kezdeményezésére ezért ellenzéki képviselők törvényjavaslatot nyújtanak be a parlamentnek, amelyben megtiltják, hogy választott önkormányzati vezetők önkormányzati bérlakásokban lakjanak.

V. Naszályi Márta, az I. kerület ellenzéki pártok által támogatott polgármesterjelöltje a sajtótájékoztatón aláhúzta: alapvető emberi értéknek kell lennie, hogy a döntéshozó nem „kerít el egy darabot” saját céljára a közösségi vagyonból. Hozzátette: az I. kerületben kiderült, hogy a polgármester, családja és egyes üzletfelei is önkormányzati bérlakásban laknak, ráadásul a piacinál jóval alacsonyabb bérleti díjért.

(MTI)

Összesen 40 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"Törvénnyel kell megakadályozni, hogy az önkormányzati vezetők a kerület által birtokolt bérlakásokban lakjanak – mondta Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt pénteken Budapesten."

Karácsony Gergely a saját polgármesteri portáján sepregessen, lenne mit tennie.

Törvénnyel nem lehet előírni, hogy az önkormányzat tulajdonában lévők lakásokat, ingatlanokat kinek és milyen feltételekkel adja ki. Ez Alkotmányellenes lenne, sérteni a tulajdonjogot, az állampolgári jogot.

Az önkormányzatok tulajdonába tartozó ingatlanokkal kapcsolatos rendeletet az önkormányzatok alkotnak (Fővárosi és kerületi önkormányzat).

Ilyen:
41/2016. (XII. 29.) Főv. Kgy. rendelet
a Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonában lévő önkormányzati lakások bérbeadásának feltételeiről, a lakbérek mértékéről, valamint a Budapest Főváros Önkormányzatát megillető bérlőkiválasztási jogok hasznosításának szabályairól
https://net.jogtar.hu/rendelet?docid=A1600041.FOV&dbnum=104&council=fovaros&timeshift=fffffff4

Budavári Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2017.(II.23.) önkormányzati rendelete
http://www.budavargmsz.hu/tiny_mce/uploaded/allaspalyazatok/Budavari_Onkormanyzat_2-2017_(II-23)_KT_b.pdf

Válaszok:
Berecskereki | 2019. augusztus 16. 17:48

Második link https://tinyurl.hu/UTaO/

Ilyen személy pályázik a Fővárosi polgármesterségre?
Nevetséges egy alak.
Egy utcát sem lehetne rábízni, nem egy ország fővárosát.

Karácsony legyen hajléktalan!...

Egyaltalàn a lakhatàst akarjàk betiltani. Elvennék hàzainkat, lakàsainkat, megadóztatnàk. Mindenki lakjon aluljàróban, híd alatt, parkokban.

7-8 hete maradt. Nyilvàn egyre nagyobb hülyeségekkel kell kijöjjön.

"az I. kerületben kiderült, hogy a polgármester, családja és egyes üzletfelei is önkormányzati bérlakásban laknak, ráadásul a piacinál jóval alacsonyabb bérleti díjért."

Ez igazsagot kepez?

Géza milyen aktív ebben az uborkaszezonban.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés